Ennek mélyén, alaptézisként valóban meghúzódhat két alapvető, egyfajta kormányfői személyes, illetve egy kormányzati hatalomtechnikai motívum. Nem is feltétlenül egymás kizáró módon. Az utóbbi elég nyilvánvaló akkor, ha a lex-CEU mögé is gondolunk. Valószínűleg nem is újdonság, és a neten több szerzőtől is felbukkanó motívum, hogy minél több nyelveket beszélő, vitaképes, gondolkodásra szocializálódott állampolgár van az országban, annál kevésbé lehet a faék-egyszerűségű ellenségideológiákat eladni. Ráadásul ez nem csak a világi, hanem az egyházi iskolákban képzett emberekre is igaz. Akik esetleg eredetiben képesek elolvasni a pápai üzeneteket, összefüggéseiben képesek értelmezni Jézus tanításait, illetve a Biblia nagy részét, azok messze humanistább alapról képesek indulni, mint a jelenlegi kormánypártok tagjainak nagy része. Már csak azért is, mert megtanulhatnak különbséget tenni Isten tanításai, és a hatalomhabzsoló egyházak, nem egy esetben szellemi rabszolgaságot hirdető,...

(Forrás: endresy.blogspot.com, GeoCravker által)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mirabilis
Nem véletlen az oktatás sárbataposása. Orbán élete végéig rendkezkedett be a hatalomba, ebbe meg nem kellenek tanult emberek, csak hívők. orbán hívők. Mint vallás. Csak hinni, nem gondolkodni.
karma1
@GeoCravker: Szokas szerint jo az irasod, de most egy kicsit sok helyesirasi hiba kerult bele, ami nem hiszem, hogy a Te hibad, sokkal inkabb szerkesztoi problema lehet...:o)))
Szoval szerintem egy bizonyos fokig le lehet butitani a tudasszintet , de akkor kb. ugy fogunk kinezni, mint az eszak-koreai mernokok: tudnak ok raketat epiteni, csak az eppen nem mukodik. Tehat orban is el tudja sorvasztani az egyes agazatokat, de lesz olyan pont, amikor majd peldaul a prosztatarakjat kellene kezelni, de csak olyan orvost fog talalni maga korul meg a legjobb korhazban is, akinek a gyogymodja erre a betegsegre az lesz, hogy levagja orban farkat...
Ha viszont engedte volna a tudomanyokat fejlodni, es a magyar tudasvilagba is beengedni, ez a problemaja akar egy egyszeru kulcslyuk-sebeszettel megoldhato lett volna...
A termeszetellenes dolgok elobb-utobb visszautnek, visszajukra fordulnak.
Az emberek tudasvagya hatartalan, most mar ennek kielegitesere megvannak a legjobb technikak, ezeket mar nem olehet visszatuszkolni a kozepkorba. (Azert orban megprobalja. Hat neki se fog sikerulni...)
GeoCravker
@karma1: Köszi. Pedig mondtam a szerkesztőnek, hogy olvassa utána a blogot. De már a Word sem a régi :-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél