De aki azt hinné, hogy az Emmi-ben csak idáig terjed a fantázia, az téved. A tervezet szerint ugyanis „a jövőben nemcsak gyógypedagógus oktathatna bizonyos tantárgyakat az enyhén, illetve középsúlyosan értelmi fogyatékos tanulóknak”. Ami leginkább azt jelzi, hogy a minisztériumi szakértők munkahelyén igen erős lehet a műszaki zár. A logika elleni védekezés gyanánt. Mert lehet ugyan, hogy kisebb nagyobb értelmi fogyatékossággal az egyik gyermek szépen rajzol, a másik jól énekel, vagy Savant módjára képes elmélyedni a csillagászatban. De ezek a gyermekek, mint emberek pont olyan sérültek és sérülékenyek a földrajz, az ének, és rajz-órán, mint bármely más esetben. A nap huszonnégy órájában. Így az őket támogató pedagógusi jelenlét a teljes képzési időben indokolt. Nem csak a kiragadott pillanatokban. Amely pillanatokon kívül az erre nem felkészült tanárok nyakába varrná az oktatáspolitika a velük való foglalkozást. Ami aránytalanul terheli ezeket a tanárokat, és cseppet sem használ a...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Hiába, a szakértelem az bolsevik huncutság! Ki is irtották még az írmagját minden minisztériumban, vezetői szinteken.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.