Fontos látni, hogy Magyarországon ki milyen álláspontot és milyen érdekből képvisel – mondta a Fidesz frakcióvezetője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában a külföldről támogatott civil szervezetek átláthatóságáról szóló javaslattal kapcsolatban.

Kósa Lajos kiemelte: vannak szervezetek, amelyek politikai felszólalásra buzdítanak. Kitért arra is, hogy Európában vannak olyan ngo-k, "magukat civilnek nevező szervezetek", amelyek úgy működnek mint egy ügynökszervezet. Példaként hozta, hogy Olaszországban van olyan szervezet, amely "az embercsempészet malmára hajtja a vizet". Az embercsempészet a magyar törvények szerint is bűncselekmény – tette hozzá.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a javaslat nyomán nem tiltják a szervezetek tevékenységét, ha az adott tevékenység nem bűncselekmény. Csak azt szeretnék, hogy ha külföldről politikai szándékkal akar valamit megvalósítani Magyarországon, arról tudjanak – szögezte le.

Kósa Lajos érdekesnek nevezte, hogy – mondta – azok a szervezetek, amelyek átláthatóságról, információszabadságról beszélnek, magukra ezeket az értékeket nem tartják olyan fontosnak.

A Fidesz frakcióvezetője kitért arra is, hogy az uniós támogatások ügyében még vita van. Kósa Lajos megjegyezte, hogy az uniós forrásokra, a feltüntetésükre egyébként is komoly szabályok vonatkoznak, így hajlanak afelé, hogy ezekre az egységes szabályok vonatkozzanak.

(MTI)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Zömítsünk. Az állam (köz)pénzt tol egy alapítványba, az alapítvány támogatja a dr. Szánthó
Miklós Géza tulajdonában és ügyvezetése alatt álló Jogállam és Igazság Nonprofit Kft.-­t, ami
aztán támogatja a dr. Szánthó Miklós Géza igazgatása alatt működő Alapjogokért Központot (a Századvég is támogatja egyébként), ami aztán kiáll a kormány minden hülyesége mellett (tök függetlenül) és követeli a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóvá tételét.
Én meg követelem a kormány és a Fidesz által finanszírozott, kitartott, eltartott, prostituált
szervezetek, központok, alapítványok, sajtótermékek, weboldalak, blogok címoldalán
egyértelműen feltüntetni, ha közpénzből kormány és/vagy pártpropagandát folytat az illető
szervezet.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
egyvandor
A cöfögők védik a Zország érdekeit. A többiek minimum olyan hazaárulók, mint a nemfideszesek. Bár már a fideszesek között is egyre több a gyanús alak.
bakegya
Naggyon kóser ahogy fityiSS vezér altábornagy magyarázza"...FONTOS LÁTNI A CIVILEKNÉL,HOGY MELYIK MILYEN ÉRDEKET KÉPVISEL"a magyarok nevében jogellenesen cselekvő ORBÁN KORMÁNY INTÉZKEDÉSEIVEL SZEMBEN!!!???...Penge magyarázat-mondhatni ügyesen viszi a nyájat a NARANCSKÖDBEN-AZON TÚL MEG MÁR CSAKKK AZ ORBÁN OKOS KERÍTÉSE VAN...fenntartva egy büntetőtábort "EMBERBARÁTSÁGGAL"!
egyvandor
A fizesd pénzügyeinek átláthatósága természetesen nem nyilvános. Hová kiknek támogatására kerülnek óriási közpénzek, hogyan kerülnek felhasználásra. Ugyanolyan titkosak követhetetlenek mint a közpénz jellegét elveszítő tao befizetések, amiknek jó ha egy két százaléka jut arra amire a törvény szerint szánták.
Nessy
Tehát, aki nem ért egyet pártunkkal és kormányunkkal, az gaz hazaáruló, Soros bérenc, idegen hatalmak ügynöke. Éljen a CÖF, meg az összes állami pénzen létező gitt egylet!
Ja, az uniós pénzek átláthatósága, az más lapra tartozik! Meg Matolcsy alapítványai, a Letelepedési kötvény biznisz,meg az összes többi stikli.
glorianna
"Fontos látni, hogy Magyarországon ki milyen álláspontot és milyen érdekből képvisel" - bizony. Kezdjük mindjárt Kósa Lajossal: milyen álláspontot képvisel most, az hogy viszonyul a korábbi álláspontjaihoz, most ill. akkor kinek az érdeke mentén / parancsára képviseli ill. képviselte azokat.
Ha ezt mind elmondta, következhet a fidesz, a kdnp, az ifjúsági szervezeteik, a CÖF, majd azután esetleg az NGO-k.
solidedge
Ez valóban fontos Kósa Úr. Az a civil szervezet amely most a kormány érdekeit képviseli, az bűnpártoló. Ezek ellen hathatósan fel kell lépni.
justhpeter
A fideSS pártmegbízatású provokátora igét hirdetett. Hogy ragozni sem tudja, az nem érdekes. Fő a párt és a vezér érdeke.
Eladott Ország
Zömítsünk. Az állam (köz)pénzt tol egy alapítványba, az alapítvány támogatja a dr. Szánthó
Miklós Géza tulajdonában és ügyvezetése alatt álló Jogállam és Igazság Nonprofit Kft.-­t, ami
aztán támogatja a dr. Szánthó Miklós Géza igazgatása alatt működő Alapjogokért Központot (a Századvég is támogatja egyébként), ami aztán kiáll a kormány minden hülyesége mellett (tök függetlenül) és követeli a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóvá tételét.
Én meg követelem a kormány és a Fidesz által finanszírozott, kitartott, eltartott, prostituált
szervezetek, központok, alapítványok, sajtótermékek, weboldalak, blogok címoldalán
egyértelműen feltüntetni, ha közpénzből kormány és/vagy pártpropagandát folytat az illető
szervezet.
Perwool
Fontos???
Mert összeszarjátok magatokat, ha olyan pénz mozog orbániában, amire nem tudjátok rátenni a mocskos tolvaj kezeteket!!
Lackó50
Aki nem velünk, az ellenünk! Nem tudom mire kíváncsiak. No de igazuk van. A kíváncsiság engem is furdal, hogy a rengeteg adót mire költik el amit tőlünk vesznek el. Engem nem hiszem, hogy meg kell védeni a külföldi adakozóktól. Mikor az EU-tól felveszik a támogatásokat, akkor ezzal miért nem számolnak el mifelénk? Csak nekik van joguk minden külföldi pénz elköltéséről tudni??? Örüljön, hogy jön a pénz az országba. Régi római mondás szerint "a pénznek nincs szaga" Nem mindegy honnan jön?
A másik problémám eztzel kapcsolatban, hogy Kósa úrnak a főnőkével és pár haverjával együtt gyenge fogalma nincs arról, hogy mi a demokrácia. Csak egy apró tényt szeretnék megemlíteni ezzel kapcsolatban: ez a szó nem azt jelenti, hogy itt egy személy tudja csak a tutit és mindenkinek ehhez kell igazodni, ha nem akarja, hogy hazaáruló, rasszista vagy antiszemita ne legyen. Ebben az országban szerintük 10 millió hülye él, akinek meg kell magyarázni, hogy rajtuk kivűl nem létezik alternatíva.
Nekem az az érzésem, hogy senki nem szereti, ha a zsebében kotorásznak. A sok zaklatás után nehogy a pofonok jöjjenek.Nem véletlen, hogy a mi pénzünkből a rendőrséget akarják erősíteni, mert már egyre jobban félnek. Fel kellene már állítani az Orbán ÁVH-t Már egyre nagyobb szükség van rájuk és a legvidámabb barakkból a legutálatosabb barakk lesz..
kukac50
Kósa Lalikám rezsi Szilárddal együtt az elmebetegek táborát képviselitek!
Szégyene Magyarországnak,hogy még nem vagytok zárt osztályon!
evacica
Egyet értek mr 30% al az a civil,szervezet aki nem a fideszt és bandáját támogatja, ha nem a rászorulókat az menyen a francba! Ez a fideszi és orbáni politika!!! Kérdés kell ez nekünk? Szerintem minden normálisan gondolkodó ember a pokolba kívánja ezt a kormányt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.