Drasztikusan romolhatnak a tanulási és magatartási zavarral küzdő gyerekek esélyei, jogszerűvé tennék a képesítés nélküli tanárok foglalkoztatását, és a pedagógusokat arra kényszerítenék, hogy gyógypedagógusi munkát is végezzenek. Fű alatt újabb jogszabály készül – írja a hvg.hu.

„Az oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés tervezet” című salátatörvényt az Emmi április 13-án adta ki ötnapos „társadalmi egyeztetésre”, a húsvéti időszakban pedig nem valószínű, hogy a pedagógusok, a szakértők túl sok javaslatot küldtek be. Pedig a benyújtott törvénymódosítás komoly változásokat ír le a közoktatásban.

Megszüntetné például annak a lehetőségét, hogy a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTM) diákokat – ide tartoznak a diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás tanulók is a nevelési tanácsadó javaslatára fel lehessen menteni az érdemjegyekkel való osztályzás alól. Ez mintegy 100 ezer diákot érint hátrányosan.

A tervezet azt is előírná, hogy a jövőben nemcsak gyógypedagógus oktathatna bizonyos tantárgyakat az enyhén, illetve középsúlyosan értelmi fogyatékos tanulóknak. Ez azt jelenti, hogy az erre nem felkészített tanároknak kellene ezt a feladatot is ellátni.

És unortodox módon oldanák meg a pedagógushiányt is: az ország bizonyos régióiban, illetve meghatározott szakmai területeken pedagógus végzettség nélkül is lehetne tanítani.

A Civil Közoktatás Platform (CKP) szerint a tervezet e két utóbbi javaslata egyfajta beismerése annak, hogy a pedagógus-életpályamodell ellenére, tömegesen nem tudják betölteni a pedagógus, gyógypedagógus álláshelyeket. Továbbá az is kiolvasható belőle, hogy a központosítás nem tudja betölteni azt a funkcióját (sem), hogy kezelje a szakemberhiányt, kiegyenlítse a tankerületen belül a humán erőforrásokat. (A tanterületeket többek között éppen ezzel a céllal hozták létre.)

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

glorianna
Javasolom, hogy annak, aki ezt kitalálta, az amerikai úti idegsebészeten a takarítónéni műtse helyre azt, amit az agya helyén hord...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
glorianna
Javasolom, hogy annak, aki ezt kitalálta, az amerikai úti idegsebészeten a takarítónéni műtse helyre azt, amit az agya helyén hord...
szaboria1
Szegény dédapám és nagyapám forog a sírjában. Igaz a minap hallottam kevesen válasszák a PEDAGÓGUS PÁLYÁT.
BALKÁN KOBRA
"A tervezet azt is előírná, hogy a jövőben nemcsak gyógypedagógus oktathatna bizonyos tantárgyakat az enyhén, illetve középsúlyosan értelmi fogyatékos tanulóknak. Ez azt jelenti, hogy az erre nem felkészített tanároknak kellene ezt a feladatot is ellátni."

Eddig is így volt! Bűnbak a pedagógus? Megint megy a szarkavarás a sajtó részéről... Speciális iskolában minden osztályban dolgozik gyógypedagógus, gyógyped. asszisztens, és egy pedagógus. Utóbbi a többségi iskolához képest figyeli mennyire integrálható a gyermek... Ráadásul ők hárman jól tudnak együtt dolgozni!
solidedge
Viszont ezt az állást közmunkás csak kétnapos továbbképzés után tölthetné be.
karma1
@BALKÁN KOBRA: Dehogy bunbak! Mibol gondolod? Csak hat szerencsetleneknek nem eleg az, amit eddig kell teljesiteniuk?
Azert kivancsi vagyok arra, hogy hogy akarjak kivitelezni ezt a dolgot?
Mi alapjan fogjak eldonteni, hogy kinek milyen szintu a tudasa? Ha le tudja irni a nevet, akkor mar nyero???
Igaz, aki mar tud olvasni, az oktathatja a az erkolcstant, hittant, napi torna- es enekorat, matekot, foldrajzot mar ugyse nagyon akarnak tanitani, vegulis akarki beesik az utcarol , jo lesz pedagogusnak.

Es nagy kdnp-s szentfazekak, mi van a tanari eletpalya modellal? Akik altalaban igy 12-13 evet tanultak, hogy tanarok lehessenek, meg plusz egy kicsit, hogy szaktanarok lehessenek?
Hogy lehet egy szakmat, hivatast igy lenullazni???
Csak at kivanom, hogy egy olyan polihisztor gazszerelo kosse be hozzatok a gazfutest, aki gyorstalpalon tanulta a szakmat, es a fel tanfolyamrol hianyzott, a masik felet meg nem tanulta meg...
lusta
Sorosbérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunk minden erőfeszítése ellenére sem sikerült megoldania a háziorvoshiányt. Lassan 300 háziorvosi praxis több, mint fél éve betöltetlen, 200-nál több település küzd a háziorvosi hiánnyal, de vannak olyan helyek is, ahol már 10 éve nincs orvos. Ezért a KDNP szeretne benyújtani egy törvényjavaslatot, amely orvosolná ezt a problémát. A háziorvis praxisok betöltéséhez az orvosi diploma nem lesz követelmény. A törvénytervezet szerint van benne szigorítás, mert érettségihez kötik a praxisok megszerzésének lehetőségét. Amennyiben mégis betöltetlen maradna a kerület, a helyi pap jóváhagyása is elegendő lenne a praxis megszerzéséhez. A KDNP a lakosság ellátásának biztosítása végett betett a törvényjavaslatba egy erősen korlátozó javaslatot is. Csak azok a papok tehetnek ajánlást, akik a püspöküktől erre megfelelő engedéllyel rendelkeznek. Hollik István szerint a problémák Soros György miatt keletkeztek és össznemzeti összefogásra és megértésre van szükség.
Eladott Ország
Kinek az érdeke, hogy félhülye, felületes tudással, de annál nagyobb hittel felruházott Schobert Norberteket termeljen ki a magyar oktatási rendszer? Amihez hozzányúltok, azonnal trágyalévé válik a kezeitek között, de soha nincs felelős, csak Soros György van, meg a sunnyogó, vagdalkozó, terelő propaganda. Hetedik éve teszitek rendbe az elmúlt nyolc év által szerintetek tönkretett oktatást, és mi lett belőle? Soha a büdös életben
nem volt ilyen szörnyű a helyzet. Nem kell a hörgés és mellébeszélés: a PISA­eredmények
pontosan mutatják, a tanároknak egy évvel ezelőtt is igazuk volt. Ennyire futja a hozzáértésetekből. Az van, hogy miközben a ti hasonlóan korrupt bagázsotok gyerekei fizetős magániskolákba járnak, itthon vagy külföldön, egy egész ország gyerekeinek lopjátok el a jövőjét az ideológiai agymosásra épülő, piacképtelen tudást nyújtó, központosított oktatási rendszeretekkel. És van pofátok közben Sorosra mutogatni. Ahelyett, hogy felvállalnátok, mit tettetek, ahelyett, hogy elismernétek, bár minden lehetőség a rendelkezésetekre állt, érdemi-­építő munkát képtelenek voltatok letenni az asztalra, most is úgy viselkedtek, mintha ti lennétek ellenzékben.
eszegfu
@BALKÁN KOBRA: 14:06 Valóban az teljesen normális, hogy egy spec. iskolában együtt dolgozik a gyógypedagógus + a tanár. De az én értelmezésemben itt arról van szó, hogy a gyógypedagógus munkáját is elláthatná a "sima" pedagógus, tehát nem kell speciális végzettségünek lennie. Továbbá egyes településeken a tanárnak nem kell végzettség ahhoz, hogy gyerekeket tanithasson... igy oldanák meg a pedagógus hiányt. 1975-ben pl. képesités nélküli tanitók tanithattak még Bp. "peremkerületeiben" is...mintha visszamennénk az időben... legalábbis szerintem.
Eriksson
Ahogy a betanított munkás is el tudja látni egy szakmunkás feladatát fele annyi bérért, úgy egy diploma nélküli tanerő is a szaktanárokét félpénzért.
Lehet ám spórolni az oktatáson, ha még nem tudtak volna eddig. :((
BALKÁN KOBRA
@eszegfu: 1990-ben is dolgoztak képesítés nélküliek... Persze ha ez a tendencia visszatér, akkor közhasznú munkásként lesznek alkalmazva érettségivel, vagy szakmunkás bizonyítvánnyal, utóbbi szakoktatóként, amíg 2 év alatt érettségit szerez!
BALKÁN KOBRA
@karma1: Sajnos alig van gyógypedagógus. Ha megkérdezed egy-egy spec. iskola vezetőjét, holnap 14 főt venne fel, ha betévedne...
Tudod, a fiatal, elmegy mosogatni pl. Svájcba 900 ezerért - míg itthon kapna 100 ezret, mint gyakornok. Bolond lenne hazajönni! A nyelvet beszéli, hisz csak úgy kap diplomát, ha megvan a nyelvvizsga...
Equus
megnyílik az út a teológiai alapkézettséggel vagy egyházi iskolában szerzett érettségivel a kereszténység tudományaiban jártas "szakemberek" előtt és jöhet a testi fenyítés is, a nádpálca meg a körmös. A gyermekpszichológust, mint szakmát meg egyszerűen be kell tiltani, mert az csak libsibolsi szemfényvesztés. Helyette gyónás, szentmise, penitencia... a kötelező énekoktatás is erre utal... ajj, boldog török idők... akkor senkit nem akart a hódoltsági területen a kormányzó nemzet a saját vallására téríteni... ÁFA sem volt...
eszegfu
@BALKÁN KOBRA: Ezt nem tudtam, mert 1990-re már nem volt kisiskolás gyerekem és valahogy kiesett. Egyébként a gyerekeim, de én is nagyon kedveltem a képesités nélküli tanitó nénit, aki izzig-vérig pedagógusnak született és aki az alsó tagozatban oktatotta őket. Ebben a történetben az a szomoru -- ahogy Te is irod -- hogy "nyomatják" a szakképesités miatti magasabb bért és már évekre előre "beharangozzák" mennyire emelik fel ezek min. bérét persze a vállalkozók terhére, u.akkor az állami alkalmazottként dolgozókat szinte közmunkás béren fogják alkalmazni, hiszen lehet képesités nélkül is oktatni a gyerekeket. Azt nem állitom, hogy az oktatás, ill. a gyerekek rovására romlik majd a szinvonal... de ez is benne van a pakliban.:(
karma1
@Eriksson: tefed meg mutson meg egy felcser, fajdalomcsillapito nelkul...
A tanar szemelye, tudasa van olyan fontos, mint egy orvose, mernoke...
Nalunk 168 ember halt meg 6 evvel ezelott a foldrengesben, mind ugyanabban az epuletben, amirol kiderult, hogy egy olyan "mernok" tervezte a hazat, aki soha nem fejezte be a tanulmanyait...
Gondolkodj, mielott baromsagot ursz.
Ha evszazadokon at egyetemi, foiskolai kepzeshez kotottek a tanarok kepzeset, akkor most miert lehet majd barkinek oktatnia, aki le tudja irni a nevet? Mi lesz a kozos merce? Mi lesz a szinvonal?
Egy orvosi diplomat csak abban az orszagban lehet hasznalni, ahol kiadjak, minden mas orszagban ujra el kell ismertetni, adoptalni kell a doktori diplomat, mert lehetnek lyukak a kepzesben.
Kar volt megszolalnod.
karma1
@BALKÁN KOBRA: Mindig is voltak szakkepesites nelkuli tanarok, oktatok, de az o jogkoruk sokszor csak arra volt eleg, hogy a delutani napkoziben dolgozzanak, vagy nagyon kicsi gyerekekkel az iras-olvasast tanitjak, ami inkabb turelmet igenyel, mint nagyon mely szaktudast.
Ha belegondolok, hogy a mi idonkben meg az ovonoket is az ovonokepzoben olyan szinten oktattak, hogy a vegen okleveles ovonokent helyezkedtek el. Persze, az ovodakban is voltak dadusok, akik a manualis munkat vegeztek el, segitettek a gyerekeknek az oltozesben, az etkezesnel, a delutani pihenoben a gyerekek lefektetesenel, vagy ha kirandultak a gyerekek, akkor a dadus nagyon fontos volt , mert o is segitett osszetartani a gyerkocoket...
Hova sullyedt az orszagunk?
Eriksson
@karma1: Ezt most kár volt írnod mert azt bizonyítja, hogy belőled csak a rosszindulat beszél.
Miből gondolod, hogy én sugalltam a kormánynak, hogy hozzon törvényt betanított pedagógusok alkalmazására?
Mindenesetre a pedagógus átlagbérek biztos, hogy erősen csökkenni fognak.
Eriksson
@karma1: Az orvosképzés alapjában a latinra épül, s ha az meg van a diplomásnak, már nem sok honosításra van szükség külföldön. Erre kár hivatkoznod.
Ellenben egy magyar diplomás tanerő elmehet kapálni, vagy szőlőt szedni a maga kis végzettségével, mert határon kívül az mit sem ér.
karma1
@Eriksson: 5 orvos van a csaladban, abbol az egyikuk - a legidosebb - hosszu evekig rektorhelyettes volt a SOTE-n, tanitott Philadelphiaban, Heidelbergben, Moszkvaban elattant, es egyebkent rakkutato is...
Nagyon sok orvosnak segitett, amikor azok kulfoldrol jottek volna Magyarorszagra, viszont a diplomajukat Ma.o.-n nem ismerik el, mert mas rendszeru oktatasban, vizsgarendszerben szereztek azt. Ez nem azt jelenti, hogy a tudasuk kevesebb, vagy rosszabb, egyszeruen a magyar egyetemi oktatok - es Nemetorszagban a nemetek, Franciaorszagban a franciak, stb -mindannyian szeretnek tudni, hogy hol tart felkeszultsegben az illeto orvos.
Volt mar arrol szo - erosen pedzegettek 2 eve allami szinten - hogy sok helyen bevezetik, hogy a beteget noverek lassak el, ok diagnosztizaljanak is! Tudod, mit jelent ez?
Mert en tudom, felmertem. Itt meg a kezdo orvosok is athivnak egy tapasztaltabb orvost, ha nem biztosak a diagnozisban, nehogy baromsagot allapitsanak meg.
De a kormany azt akarja, hogy mondjuk egy zsakfalukbol allo kis kozossegben egy nover - atlagos noveri diplomaval, jo esetben ha van ilyenje - akkor ezzel lasson el betegeket. Nix idosebb kollega, vagy specialista a kozelben, nincs , akit megkerdezzen, elet-es halal ura lesz, es a felelossege is ezaltal megno.
Magyarorszagon az utobbi 7 evben teljesen megszuntek az orvosi muhibakat targyalo bizottsagok mukodese, mert nem ismerik el, ha az orvos, vagy a korhaz , vagy eppen a mentosok hibaztak.
Szerinted hany ember hal meg a rossz diagnozis, keves orvos miatt?
Szerintem sok, bar nekem egy ertelmetlen halal is tul sok...
Eriksson
@karma1: Ez a dicsekvési magömlés nem ehhez a cikkhez illik, mivel itt pedagógusokról van szó.
Majd esetleg egy orvosokkal foglalkozónál meg fogom válaszolni.
Nessy
Az alső tagozatban még talán elmegy a bot csinálta pedagógus, de a szak tantárgyaknál már nem igazán! Arról nem is beszélve, hogy minden szakképzettség nélkül "sérült gyermekekkel" foglalkozni , katasztrófa. Többet árthat, mint használhat!
Ha már az orvosoknál tartunk, azt szokták mondani, hogy a legjobb diagnoszta a kórboncnok, azért nem hiszem, tőle várnánk a baj megállapítását.
A szívműtét vezető sebésze helyett sem igazán lenne ideális egy szakképzetlen betegszállító. Tudom, ez így nagyon sarkos, de néha jó lenne gondolkozni hazánk "nagyjainak".
papa.49
Szerintem finoman szólva NEM EZ A JÓ IRÁNY!!!
Eladott Ország
@Eriksson: kolozsvaros.com/2016/12/13/beragtam-lolore/
"Mindenesetre a pedagógus átlagbérek biztos, hogy erősen csökkenni fognak." Mert itt csak az Orbán család a fideszes oligarchák, hűbéresek és vazallusok kereshetnek a turulszaros Mária honban. A tisztességes munka becsülete meg le van szarva. A Forbes magazin szerint Mészáros Lőrinc összes vagyona 35,4 milliárd Ft, ezzel őkelme felkapaszkodott a 33 leggazdagabb magyar közé. Merthogy Lölö, a Mészáros és Mészáros Kft. révén 2015­-ben, tehát csak egyetlen egy évben és egyetlen cégéből nyert hivatalosan (is) közel 3 milliárd forint adózott pénzt. Hát kérem, így könnyű! Összesen tehát bruttó 7.366.000.000 forintot 4 év alatt, mint családi, személyes vagyont (ami adózás után is „már csak”… én már nem tudom ezt követni). Aztán el lehet még gondolkodni azon, hogy mi lenne akkor, ha valamilyen okból kifolyólag hirtelen eltűnne az az Isten­adta szerencse, aminek az útjából sehogy sem tud félreugrani ez a különleges képességekkel és „szellemi termékekkel” (amúgy ezek szoftverek lehetnek, meg esetleg Rogán­féle szerzői jogok) megáldott jóember és a cége felszámolásra kerülne. Nem ismerem az Ezeregy éjszaka meséiből a Kaya Ibrahimról szólót és nem is értem, hogy miért, de valahogy most mégis éppen ez jutott eszembe.
kolozsvaros.com/2016/09/29/meszaros-lorinc-sajat-kezevel-faragja-orban-honvedo-viktor-lovasszobrat/
Drága elvtársak nertársak, kedves hazafiak! Mindenki nyugodjon le a p*csába, gondos
kormányunk megoldotta az összes bajunkat. Figyelem, sorolom. Kevés a munkaerő, de gond egy szál se. Egyrészt elmagyarázzák nekünk, hogy azért kevés, mert annyira nagyon hasít az ipar, a gazdaság és Matolcsy György szemöldöke, hogy felszippantották a dolgos kezeket. Hát főleghogy Matolcsy, mert az MNB­nél is égetően hiány van szakemberekből, ezért kellett az unortodox zseninek több állásba is beültetni szíve hölgyét. Megoldotta a munkaerőhiányt? Meg hát! Vajda Zitát minden munkahelyre!
Eriksson
@Eladott Ország: Éppen arra akartam felhívni a figyelmet, hogy ezek után még több kockás ingre lesz szükség, mert ez az új jogszabály nem afelé mutat, hogy a jövőben a pedagógusok sok emelésre számíthatnak.
Eladott Ország
"Ez lehetne egész nyugodtan egy utolsó utáni figyelmeztetés a munkaalapú társadalom pusztulásba kergető agybaja ellenében. Hogy mindaz, ami az Orbán­dinasztiának és bunkóságban röfögő holdudvarának gránitszilárdságú, fényes jövőt szavatol, az egy egész szétlopott országnak katasztrófa. A magas képzettséggel rendelkező, az elengedhetetlen technológiai innovációt kézben tartó szakemberek versenyképes, vállalkozóbarát országa helyett alacsonyan képzett, funcionálisan-digitálisan analfabéta, zsigeri indulatokkal fanatizálható, a szimbolikus vágóhídra önként és dalolva masírozó, intellektuálisan Kósa Lajos szintjén vegetáló szellemi árvízkárosultak országa leszünk. Onnan nehéz lesz felállni. Pedig már most is nehéz."
Veleda
Tegyünk különbséget pedagógus és fejlesztő pedagógus között. A fejlesztő pedagógus egy magasabban képzett szakember, aki a Bárczi Gusztáv főiskolán szerzi a diplomáját fejlesztő ped. illetve logopédus szakon.
A fejlesztő ped. foglalkozik a tanulási zavarokkal küzdő , a magatartási zavarokkal küzdő, avagy értelmi fogyatékos, autista, stm, dislexiás, disgráfiás stb stb gyermekekkel. Óriási felkészültséget és állandó önképzéssel dolgozik a ped. sokszor csekélyke eredménnyel, mert ez gyerek függő is.
Nagy hiba lenne, ha ezt a feladatot egy nem szakember venné át. Mondjuk egy ped. asszisztens, akinek van 1 éves okleveles végzettsége. Igaz, ő feleannyi bérért van alkalmazva, mint a szakember. A szívműtétet sem a főnővér végzi, pedig látott olyant.
Dilettáns hozzá nem értő intézkedés megint, és megint, és megint
madlaci66
Igazuk van, minek azért képezni és fizetni a tanárokat, hogy azt tanítsák, hogy viktor a kiráj, fidess az igazi párt, Lassan utolérjük Koreát. Az északi felét.
picike1
ej ej magyarország ej ej magyarország ez már nem az diploma és tanulás nélkül elismerés nohát nohát ez szép uj világ lesz "a hujék országa lesz ez ki kell ejteni sajnos "gyógypedagóia és pedagógus az más . iskola -iskola közti külömbség én meg leszek ipari tanuló ha ez jó lesz pedig öreg vagyok nagyon. igazuk van a hujéket drága áron oktatni kár fizetni is ugyis az marad. egy tuje
glorianna
Csodálkozom azon, hogy a mai általános iskolások szülei nincsenek még az utcán. Igaz, nekik valahogy fel kell(ene) nevelni a gyerkőcöket, el kell(ene) látniuk a kisnyugdíjas szüleiket, és mindezt valahogy úgy, hogy ők se rokkanjanak bele a hajtásba - ha egyáltalán van hol hajtani ... De akkor sem értem, miért nincs még morgás sem...
papa.49
@Veleda: Ezt minden normális ember így látja mint te, de mint tudjuk a kontár elkurmányba EGYETLEN NORMÁLIS SINCS, MEG EMBER SE!!!
micfild
@Nessy: Tévedés.
Az alsó tagozatban KELL megtanítani a szövegértést
Az alapokat. Tanitónőnek tanult a lányom... sok embernek halványlilafoggalma sincs mi mindent kell megtanulnia egy alsó tagozatban tanító pedagógusnak. pl a Módszertant. a tantárgyakból
Vagy.. a PePhszi.. azaz pedagógia -pszihológia öszevont szigorlat.
Mégis hogy gondolod hogy ezt egy botcsinálta tudni fogja??
lusta
Nem értem a hozzászólókat. A sorosbérenc felcsúti kis pocakos tolvaj zsebcézár, aki g..i és besúgó, megmondta, munkaalapú társadalmat kell építeni. A tudésról egy szó sincs. Ezért kell a CEU-tól is megszabadulni. Lassan mondom, hogy mindeki megértse. MUNKAALAPÚ társadalom.
Csizmás Kond
" hogy a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTM) diákokat – ide tartoznak a diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás tanulók is "
...kérem, ha már ferdítünk is, egy diszlexiást nem állítsunk szembe egy hatodszor végzett cigánykölökkel...
kukac50
Ha a Fidesz kormánynak a hülyeség fájna ordítani tudnának!
Barmok a képzést kellene támogatni! Zongora minden iskolának,minek ?
Van képzett személy aki tanítja a gyerekeket?
KisGenyo2
Lakatos végzettséggel vakbél műtét mikor lehet? XD
a helység kalapácsa
"Ha pedig vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek."
Kookas
@KisGenyo2: lakatos végzettséggel csak plasztikázhat.ki kalapálja az arra jelentkezőt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.