A jövő évi költségvetés tervezetét csütörtökön átadják a Költségvetési Tanácsnak, a testületnek tíz napja lesz a véleményezésre – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács 3. ülését követő sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.

Hozzátette: 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos államháztartási, 3 százalék körüli inflációval számolnak a következő évre, ami azt is jelenti, hogy a nyugdíjak emelése is ezt követi majd. A tartalék nagysága az ideivel megegyezően 203 milliárd forint lesz – mondta. A jövő évi költségvetést május másodikáig kell átadniuk a parlamentnek. Varga Mihály elmondta: a költségvetés további részeit a tanács döntését követően ismertetik majd a nyilvánossággal.

Közölte: módosítják az idei költségvetést, amit részben a tavaly novemberben megkötött hatéves bérmegállapodás tesz szükségessé. A földárverésekből származó bevétel jelentős részét 2017-ben fizették be a gazdák a költségvetésbe, ami az idei költségvetés bevételeit jelentősen javítja, ezért kell azt átvezetni.

Tájékoztatott arról, hogy az adókkal kapcsolatban még tartanak az egyeztetések a kormányon belül, és a munkaadói-munkavállalói partnerekkel.

Az adótörvényeket egy hét múlva nyújtják be a parlamentnek – mondta. Két területen lesz jelentős változás, egyrészt az internet szolgáltatások áfája 18-ról 5 százalékra fog csökkenni 2018-ban. Javasolni fogják a kisüzemi sörfőzdék esetében, hogy az eddigi 8 ezer hektoliter helyett 200 ezer hektoliternél kelljen a jövedéki adónak csak az 50 százalékát megfizetni – közölte a nemzetgazdasági miniszter.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A gépkocsivezetéshez vizsgázni kell, de az országot vezetheti egy pszichopata is…egy közepes képességű könyvelővel.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Mityka menjél a bánatos picsába, ez nem igazi csökkentés, csak molyoltok!!!
F_Viktor
@Szókrakész: A Csiki a napi 80 ezres kapacitasaval csak a felet termeli meg orban ked ezmeny kuszobenek!
Pedig a Csikit sem lehet kisuzemnek nevezni, ez a tervezet messze tulmutat a hazi paleszfozesnel.
F_Viktor
@eszegfu: Nem erre gondolok.
Lezer allt ki a Csiki mellett, ahogyan o" intezte el haverjanak a trafik mutyit is.
Ezek most sem az allamkasszara gondolnak mikor ilyen nagy adokedvezmenyeket osztogatnak, hanem csakis a sajat zsebukre.
Lesz meg vasarhelyen Csiki sor gyartas (is).
eszegfu
@F_Viktor: Tulajdonképpen a m.o-i házi sörfőzdék jelenleg nem igazán "élvezhetik" ezt az adó csökkenést és valóban valamilyen "magasabb" érdek miatt hoznak egy ma még értelmetlennek látszó törvényt. Az államkasszára én csak azért gondolok minden adótörvény módositásakor, mert próbálom megérteni ebből a szempontból a célt. Sajnos még a végén igazad lesz!
papa.49
@eszegfu: Valaki nagyon készülődik a várhatú hasznot lefölözni, és az nem más mint aki legjobban verte a nyálát a lézerpiszkosjános!!!
eszegfu
@papa.49: Ha már ketten igy gondoljátok, akkor többségben vagytok, igy "kénytelen" vagyok elhinni!:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél