A parlament csütörtöki ülésén a képviselői felszólalások sorában Gyüre Csaba (Jobbik) kifogásolta, hogy az MSZP-kormányok alatt a földgáz fogyasztói ára a világpiaci árral azonos mértékben, háromszorosára növekedett, de később az ezzel ellentétes világpiaci mozgást a Fidesz-kormány már nem követte le. Negyedére csökkent a gáz ára, de a kormány csak 25 százalékkal csökkentette az árat – jegyezte meg.

Erre reagálva Aradszki András államtitkár azt mondta, hogy a tőzsdei árat nem szabad összekeverni az egyetemes szolgáltatói árakkal. Hozzátette: ha a világpiaci árat követnék, akkor most 10-15 százalékkal lenne magasabb a gáz ára. Kiemelte, hogy Magyarországon ma az unióban a második legalacsonyabb a gáz ára.

Józsa István (MSZP) erre reagálva azt mondta, hiába kétszerese Németországban az áram ára a magyarországihoz képest, az ottani fizetések magasabbak, energiára feleannyit fordítanak a fizetésből, mint a magyarok.

A képviselő kezdeményezte, hogy a kormány állapítson meg szociális árkategóriát, amelyet a legalacsonyabb keresetűek vehetnének igénybe.

Lukács László György (Jobbik) a kormány "Állítsuk meg Brüsszelt!" kampányára reagálva kijelentette: szeizmológiai mérések szerint a tektonikus mozgások miatt Brüsszel minden évben 2 milliméterrel közelebb kerül Magyarországhoz. Hiller István levezető elnök megjegyezte, a jobbikos képviselő felszólalása kevésbé kapcsolódott a napirendhez, ugyanakkor megpróbálja értékelni a képviselő asszociációját.

Vejkey Imre (KDNP) kijelentette:

Brüsszel diktatúrát épít, ezért rendkívül fontos, hogy a tagállamok felhívják a figyelmet a szubszidiaritás elvére.

KDNP-s képviselő: "Brüsszel diktatúrát épít"

Az uniónak csak olyan jogköröket szabad gyakorolnia, amelyeket a tagállamok átruháztak – mondta.

A vitában elhangzottakra Hörcsik Richárd (Fidesz) előterjesztőként azt válaszolta: a szubszidiaritást nemcsak kimondani nehéz, hanem megérteni is, de ez a vita jelzi, hogy a képviselők már érzik a téma fontosságát. Hozzátette: ez egy lehetőség a nemzetek kezében, hogy figyelmeztessék az uniót, ne lépje túl hatáskörét.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
tehát a jogokat csak szűkkörüen adnánk át, viszont a dohányt teljes körüen küldjék! Ügyes!
namihami
Hát ez szép volt Vejkey! Fenti kijelentéseddel komoly pozíciót sikerült abszolválnod a HFC azaz a Hülye Fideszesek Club-jában.
Masszív harc folyik a bekerülésért és a bennmaradásért, de neked sikerült egy stabil helyet elérned.
""Ez jó mulatság, férfimunka volt.""
lampa laz
Te barom, ekkora hülyeségért megérdemelnéd, h az isten fejbebßon egy jónagy felhővel, vagy patakyféle ufoval.
simmering73
KO vagyok. Ezen a héten ez a barom mindent vitt az idióták bajnokságában.
namihami
@simmering73: Nana, csak óvatosan. Még nincs hétvége. Ezek a Fidesz-KDNP-sek kreatív gyerekek.
lusta
˝figyelmeztessék az uniót, ne lépje túl hatáskörét˝
Tehát figyelmeztessük magunkat, hogy ne lépjük túl a hatáskörünket. Az Unió, mi is vagyunk. Szóljanak már Navracsicsnak!
1magyar
Teljes mértékben igaza van, az igazi diktatúra az amit az unios vezetők tesznek.De nem az uniót kell lecserélni hanem a hülye vezetőit!
desiro
Aki diktatúrát épít az G. orbán és nem az EU.
JAJMÁR
Nem tudnak akkora baromságot mondani, hogy kedves "barmaik" el ne higyjék. Az a baj.
cs.n.
@namihami: Igaz. Nincs még hétvége, akkor szokott sajtótájékoztatni Hollik Pityu, várjuk meg azt is, tudja-e überelni a párttársát. :)
papa.49
Ezt csak az állandóan fogyasztott ,,tudatmódosító szereknek,, köszönhető, ennyire hülyének egyik se született, itt lettek a fütyiszben ennyire sötétek!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.