Több út továbbra is járhatatlan az áprilisi télben a hegyvidéki szakaszokon, borsodban Répáshuta megközelíthetetlen személyautóval, ráadásul ott még áramszünet is nehezíti az életet. Galyatetőn közel kétszázan ragadtak egy hotelben.

Közel 500 esethez riasztották csütörtök délutánig a tűzoltókat

Villanyvezetékekre és egyéb közművekre dőlt fák, leszakadt faágak, a viharos szélben megrongálódott épületek, balesetek, elakadt autók adtak munkát a tűzoltóknak – sorolta Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) sajtószóvivője

Közlése szerint még mindig van néhány nehezen megközelíthető település, az ott élő embereket a katasztrófavédelem ellátta élelmiszerrel, illetve ahol erre szükség volt, a betegeket gyógyszerrel. Ugyanakkor országszerte még mintegy 22 ezer fogyasztási helyen nincs áramszolgáltatás – tette hozzá.

Heves megyében, főként a Mátrában a hó vastagsága néhol 50-70 centiméter. A közműhálózat sérülése miatt továbbra is szünetel az áramszolgáltatás Mátraháza, Kékestető, Galyatető, Mátraszentlászló, Mátraszentistván, Mátraszentimre, Fallóskút, Bagolyirtás, Mátrakeresztes településen, a meghibásodások mintegy kétezer fogyasztási helyet érintenek. Az áramszolgáltató szakemberei aggregátorok segítségével csaknem száz helyen tudják biztosítani ideiglenesen a szolgáltatást, de további aggregátorokat is üzembe állítanak. A rendkívüli időjárás miatt továbbra sem lehet közlekedni a Mátrán átvezető 24-es főút több szakaszán.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a tűzoltók a Regéc és Óhuta közötti útszakaszon mintegy ötven, Füzér határában huszonöt, utakra dőlt fát távolítottak el.

A Bükk hegységben, Bükkszentkereszten már részlegesen helyreállt az áramszolgáltatás, de a Répáshutára vezető út megtisztításán még dolgoznak. Az elzárt falut alapélelmiszerekkel ellátják.

Vas megyében több tucat településen okozott áramszünetet és szolgáltatás-kimaradást az ítéletidő. A teljes hálózat helyreállítása és ellenőrzése várhatóan még két napot vesz igénybe.

Győr-Moson-Sopron megyében a legtöbb riasztás Sopronból érkezett, ahol a letört faágak házak tetejét rongálták meg.

Baranya megyében a Zobákpuszta és Hosszúhetény közötti útszakaszon a tűzoltók csaknem ötven fát távolítottak el az utakról, csütörtök délután is útzár volt érvényben a területen.

Komárom-Esztergom megyében megtisztították a Pilisszentlélekre vezető bekötőutat, így újra megközelíthető a korábban elzárt település. (MTI)

Kétszáz ember ragadt egy hotelben Galyatetőn

A személyzettel együtt közel 200 ember ragadt fenn Galyatetőn egy hotelben szerda óta, lassan kifogy a víztartály, és az agregátor is döglődik – további részleteket ebben a cikkben olvashat.

Pilisszentlélek kiszabadult

Újra járható a Pilisszentlélekre vezető út – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtök délután a rendőrség honlapján.

A tájékoztatás szerint Esztergom felől megtisztították az utat a hótól és a kidőlt fáktól, így újra megközelíthető a település.

Az út Esztergom felől Dobogókő irányába, illetve Pilisszentlélekre vezető szakaszát szerda délelőtt zárták le.

A főkapitányság közlése szerint az útlezárást csütörtök kora délután feloldották. (MTI)

Mávinform: Késések a Székesfehérvár-Veszprém-Celldömölk vonalon

Műszaki hiba miatt jelentős késések lehetnek a Székesfehérvár-Veszprém-Celldömölk vonalon – közölte a Mávinform csütörtök délután az MTI-vel.

Közleményük szerint Devecser és Ajka között megsérült a felsővezeték, ezért ezen a szakaszon szünetel a vonatforgalom. A helyreállítás idején pótlóbuszok járnak a két állomás között.

A felsővezeték helyreállítása előreláthatóan elhúzódhat pénteken kora hajnalig. A Székesfehérvár-Veszprém-Celldömölk vonalon utazóknak 20-30, néhány járat esetében 40-70 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk.

A Mávinform hozzátette: csütörtökön a feláras vonatok felár megfizetése nélkül vehetőek igénybe Veszprém és Celldömölk között. (MTI)

Megdőlt az országos hidegrekord

Kékestetőn belehúzott az időjárás, hogy mennyi lett a rekord, azt ebben a cikkünkben olvashatják.

Répáshuta továbbra is megközelíthetetlen

Az Országos Rendőr-főkapitányság 16 órai friss helyzetjelentése szerint egy település, Répáshuta megközelíthetetlen Borsodban.

Járhatatlan utak az országban

Ezek az utak járhatatlanok a hó és a letört ágak, illetve vízátfolyás miatt a rendőrség összesítése szerint:

a 24-es számú főút Mátrafüred és Parádsasvár között (Heves)

a 2408-as számú út Pásztó felől, a Pásztó-Galyatető-Mátraháza összekötőút (Heves)

a 2408-as közút Pásztónál (Heves)

a 24113-as számú út 6 és 10 kilométerszelvény között Mátraszentistvánnál (Heves)

a 1116-os számú út Visegrád és Pilisszentlászló között (Pest)

a 2513-as számú út 14+349 és 24+000 kilométerszelvény Bánkúti elágazás és Mályinka között (Borsod-Abaúj-Zemplén)

a 2513-as számú út 4+630 és 24+000 kilométerszelvény Ómassai elágazás és Mályinka között (Borsod-Abaúj-Zemplén)

a 2505-ös számú út 18+879 és 29+347 kilométerszelvény Répáshutai elágazás és a megyehatár között (Borsod-Abaúj-Zemplén)

a 25139-es számú út 0+000 és 3+529 kilométerszelvény Bánkúti bekötőút teljes hossza között (Borsod-Abaúj-Zemplén)

a 25127-es számú út 0+000 és 0+800 kilométerszelvény Dédestapolcsány és Tardona között (Borsod-Abaúj-Zemplén)

a 6541-es számú út 6 és 10 kilométerszelvény között Hoszúheténynél (Baranya). (police.hu)

Vasban és Borsodban több településen nincs áram

Nincs áramszolgáltatás Vas megyében több településen. Ezeken a településeken folyamatos a rendőri jelenlét a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében – olvasható a rendőrség közleményében.

Borsodban sem jobb a helyzet, Irlanda Boglárka, az Émász igazgatósági megbízottja az MTI-nek elmondta: Ómassán helyreállt az áramszolgáltatás, de Bükkszentkereszt egy részén, valamint Répáshután továbbra sincs áram. A hiba elhárításán dolgoznak a szakemberek.

A miskolci polgármesteri hivatal az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Miskolc önkormányzata több mint 200 ezer forint értékű élelmiszert – 150 kilogramm kenyeret, 300 liter tejet és 300 csomag felvágottat – juttatott el Ómassára csütörtökön délelőtt. Mintegy fél méteres hóvastagság és 40-50 kidőlt fa is jelentősen megnehezíti a település megközelítését.

Kitértek arra is, hogy a Mivíz Kft. megerősítette központi ügyeletét, szakemberei folyamatosan ellenőrzik a Bükkben lévő víztermelő forrásokat, kiemelten a Szinva-forrást. (MTI)

Hevesben három út járhatatlan

A nagy mennyiségű hó súlya alatt az útra dőlt fák és leszakadt ágak miatt továbbra sem járható három hegyvidéki útszakasz Heves megyében – közölte a helyi katasztrófavédelmi szóvivő csütörtök délután az MTI-vel.

Tankóné Antal Erika elmondta: a 24-es főút Mátrafüred és Parádsasvár közötti szakasza, valamint a Pásztó-Galyatető-Mátraháza (2408-as) és a Felsőtárkány-Répáshuta (2505-ös) összekötőút továbbra is járhatatlan, az érintett szakaszokat teljes szélességükben lezárta a rendőrség.

Tájékoztatása szerint a térségben 60-70 szakember, a tűzoltók mellett a közútkezelő, az Egererdő Zrt., valamint a Kékes Kutató Mentő Alapítvány munkatársai dolgoznak a rendkívüli időjárás okozta károk és az útakadályok felszámolásán. Munkájukat nehezíti az erős, helyenként viharos szél, és az is, hogy a Mátrában változatlanul havazik.

Az elmúlt egy-másfél napban lehullott hó vastagsága eléri az 50-70 centimétert – tette hozzá a szóvivő, jelezve, hogy kollégái csütörtökön eddig 26 riasztás helyszínére vonultak ki a megyében, zömmel fakidőlésekhez.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ezzel egy időben közölte: folyamatos rendőri jelenlétet biztosítanak a Mátrában, az egri és a gyöngyösi rendőrkapitányság munkatársai megerősített erővel látnak el szolgálatot a térségben. Egyúttal arra kérték a járművezetőket, hogy a hegyi utakon csak téli gumival felszerelt gépkocsival közlekedjenek. (MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.