A Gyurcsány-kormányt tette felelőssé Lázár János, amiért az Európai Bizottság 18 milliárd forintot követel vissza az uniós pályázatok 2007 és 2014 között használt informatikai rendszere miatt.

A kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta: az ügyben az Altus Zrt. és Dobrev Klára is érintett, mint a rendszer fejlesztője és üzemeltetője, ezért a kormány büntetőfeljelentést tesz – írja a hirhatar.hu.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Szánalmas. Nem elég hogy elbukja a varangy és kormánya a pert, még a kártérítést is nekünk kell majd kifizetni. Oszt'jónapot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tutajos
"A Gyurcsány-kormányt tette felelőssé Lázár János,"
Tudta?
Az Európai Bizottság további két problémára is bukkant. A magyar szervek belementek abba, hogy – a korábban szerződésben rögzítetten felül – további díj üsse a Welt 2000 Kft. markát az üzemeltetésért és a kifejlesztett EMIR licencéért. 2007-ben meghatározták, hogy mennyi jár ezekért, majd rá egy évre egy újabb megkötött szerződésben feljebb srófolták ezt. Közel 1 milliárd forintot nyert ezen a magáncég. Itt is indokolt lenne a pénzügyi korrekció az Európai Bizottság szerint, azonban van egy szabály, miszerint nem lehet halmozni korrekciókat, ezért ennél a szabálytalanságnál már nem akar visszaszedni pénzt Brüsszel.

A harmadik hiba kívülről nézve – különösen az előző kettő fényében – igazán elhanyagolhatónak tűnik. Több lépcsőben, 6-ról 25 milliárd forint fölé nőtt a 2008- projekt költsége, a magyar fél azonban nem tájékoztatta arról Brüsszelt, hogy egy idő után – durván a 15 milliárdos értékhatár átlépésekor – már nagyberuházásnak minősül a projekt. Az emiatti mulasztást csak szóvá teszi most Brüsszel, de büntetést nem helyez kilátásba.
"Na, ugye!"
Mézike
@tutajos: Jééééé...:-)
Imádatom határtalan!
feco fero
Aki sáros annak börtönben a helye! De tessen mondani hány milliárdos politikus van már börtönbe???!!!
és hány megélhetési bűnöző??? cca. 99% a az!
Ilyenkor mi van? és mi lesz?
Equus
@tutajos: forrás? ... vagy csak a habonyművek terelése?
Equus
a kormány... a capo di capi végrehajtói... nem tudnak elszakadni a baromságaiktól... táskahordozóssy lézeres lázár uram az azonosíthatatlan ujjlenyomatával mindegy, mit óbégat, hazugság az mind, ami a szarral együtt ömlik a szájából.
kukac50
Ki költötte el azt a pénzt? ha Gyurcsány költötte volna el akkor ez lenne a helyes,de ha a Fidesz akkor feleljenek a teljes vagyonukkal a cselekedeteikért.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.