A miniszterelnök nem költözik a Várba, saját családi háza van, rezidenciát sem vesz igénybe, arról pedig a választók döntenek majd, hogy kinek a munkahelye lesz a Karmelita kolostor – reagált Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-nek arra, hogy a Párbeszéd aktivistái a felújítás alatt álló budavári épületnél demonstráltak a beruházás ellen.

"Orbán Viktor nem költözik a Várba" – reagált a miniszterelnök sajtófőnöke

A miniszterelnök elégedett a jelenlegi munkahelyével, büszke arra, hogy az ország, sőt egész Európa egyik legszebb épületében dolgozhat

- mondta a sajtófőnök.

A Miniszterelnökség és a Miniszterelnöki Kabinetiroda az Országgyűlés kifejezett kérésére hagyja el az Országházat – húzta alá, hozzátéve: ebben a parlamenti ciklusban a miniszterelnök és a kormány irodái még az Országházban maradnak.

Havasi Bertalan elmondta: a jövő évi választáson a magyar emberek el fogják dönteni, hogy kinek a munkahelye lesz a most felújítás alatt álló épületegyüttes.

Megjegyezte: az odaláncolást "nem igazán tartja célravezetőnek, mert ha az ellenzéki politikusok mindenhova odaláncolják magukat, akkor hogyan fognak indulni a választáson?"

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr plágium
Hülye köcsög. Mindenki tudja, hogy a választópolgárok semmibe nem szólhatnak bele. Attól kezdve, hogy megnyerték a választásokat mindenkinek kussolni kell.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr plágium
Hülye köcsög. Mindenki tudja, hogy a választópolgárok semmibe nem szólhatnak bele. Attól kezdve, hogy megnyerték a választásokat mindenkinek kussolni kell.
RonaGyuri
már teljesen elvesztették az önkontrolljukat! =))
desiro
Azért nem költözik még be, mert a korona kicsi a fejére alakítani kell rajta és még a Dunának is be kell fagyni a koronázáshoz.
quadrocopter
Kedves gyerekek, ma este Havasi - fedőnevén Hári János - Bertalan mond mesét nektek.
Qqberci
A Vár-béli lakosztály igen könnyen "kezelhető" a pesti oldalról egy vállról indított "háziáldással"... Be van szarva...
egyvandor
A mészaros is csak azért gazdagodik, mert az országnak szüksége van kiemelkedő képességű tőkésekre. Ha van az embereknek humorérzéke akkor erre válaszul GyF-et választják miniszterelnöknek.
egyvandor
@desiro: :) szerintem inkább kotyog a fején.
karma1
@Qqberci: Ja, meg horthy-t is ovta a felesege attol, hogy a Varba koltozzon, azt mondta a ferjenek, hogy "Miklos, ne koltozzunk a Varba, a nep meg fog olni ott bennunket...l.(Vagy valami hasonlot mondott ezugyben neki. Szoval mar onagysaga is erezte, hogy nem szerencses ez a koltozes...:o)))
simmering73
"...arról pedig a választók döntenek majd, hogy kinek a munkahelye lesz a Karmelita kolostor"
Ez volt a hét vicce.
quadrocopter
Költözzön a kerepesi, vagy a rákóskeresztúri "lakóparkba" végleg, eredetben!
magyarbakancs
Tegnap valamelyik híradón láttam,hogy Grúziában tüntettek ellene.
Megint zsebre tett kézzel járkált.
Tényleg ennyire nem tudja kezelni a tüntetést ellne,vagy ekkora paraszt,hogy zsebre tett kézzel járkál ?
Nem tanították meg,hogy kell viselkedni?
anka
@magyarbakancs: - én mindenhol úgy látom, hogy zsebre tett kézzel járkál...
- csak kezet kell neki nyújtani, hátha történik valami...:) 68.media.tumblr.com/fbd396754c40f2d10dff3dd8443c3de9/tumblr_inline_ooocjgzYzA1u43pjq_500.gif
magyarbakancs
@anka: Nem egy undorító viselkedés?
Zsebre tett kézzel mászkálni.
anka
@magyarbakancs: - de az! - nem tartja tiszteletben a tárgyaló partnerét és lenézi! - a gőg csak úgy süt a pofáján.
- de mást nem lehet várni egy idiótától aki tönkre teszi az országot!
tutajos
"...nem költözik a Várba.."
Dehogynem! Jövőre beköltöztetjük a Várba, a Táncsics kalitkába!
там будет резиденция вам Виктор! (ott lesz a lakóhelyed Viktor)
конец Виктор!
anka
@tutajos: - a putyinnak is leírtad...? :)
volvós
A [email protected]ó havasi kislány megint jót cumizott hazudozik éjjel nappal,
amig valaki az utcán sötétedéskof fel nem ismeri, oszt másnap látogathatjuk
az intenziv osztályon...ilyen gusztustalan csúszómászó kocsog sajtósa még nem
volt egy Magyar ME-nek sem !!!
Borsodi
Neki Isten mellett lenne a helye elvégre ő Istennek hiszi magát.Igaz király is szívesen lenne.
tutajos
@anka: Még le sem írtam, már látta a sajtófigyelő szolgálata!
anka
@tutajos: - az tuti...:) - csak nem én vagyok a megfigyelő!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.