Orbán Viktor tudja, hogy egy választási vereséggel mindent elveszítene, ezért egy ezreléknyi esélyt sem adhat az ellenfeleinek – mondja Tölgyessy Péter. A SZDSZ és a Fidesz volt politikusa szerint a nemzetközi helyzet megváltozása nélkül aligha váltható le a kormány. Tölgyessy Pétert a Lex CEU-ról, a sorosozásról és a tüntetésekről is kérdezte a Klubrádió.

Mellényúltak a lex CEU-val

Tölgyessy úgy véli: habár Orbán Viktor azt hihette, hogy Trump megválasztása után az Egyesült államok nem fogja jelezni, ha valami nem tetszik nekik, a lex CEU-val azonban elszámolta magát. Az Egyesült Államok egyik első számú érdeke, hogy működni hagyják ezeket azt egyetemeket, és ezt az érdeket támadta meg.

A miniszterelnök egyidejűleg megsértette a fiatalok legmozgékonyabb részét is. Ők már ismerik és szeretik a nyugatos, globalizált világot, és hasonlót szeretnének látni itthon is. Most azt látják, hogy Magyarország kelet felé tart, nekik pedig nincs jövőjük az Orbán rendszerben. Az ebből fakadó düh jelenik meg a tüntetéseken.

Tölgyessy: Orbán Viktor a választással együtt az egész rendszerét elveszítené

Tölgyessy mindazonáltal nem hiszi, hogy eljutottunk volna addig a forradalmi helyzetig, amit a baloldalon remélnek. Az sem valószínű, hogy az EU egyhamar elszámoltatná viselkedéséért Orbán Viktort: szerinte az Európai Uniónak ezer más dolga van, sok mindenben megrendült a helyzetük.

Magyarországon már nem lehetséges kormányváltás, csak rendszerváltás. Orbán Viktor érzi, hogy egy választási vereséggel az egész rendszerét elveszítené, ezért egy ezrelék esélyt sem adhat az ellenfeleinek.

A Kádár-korszakban a szabálykerülés vált a siker titkává és az Orbán rendszer erre a logikára épül: a cél az, hogy legyen egy lojális középosztály, aki tartósan a hatalomban tartja a kormányt, cserébe pedig bármit megtehet.

Kívülről jöhet a rendszerváltás

Az elvi lehetőség megvan a váltásra, a gyakorlatban meglehetősen csekély az esély. Ennek csak kisebb részben oka, hogy Orbán Viktor több száz ponton úgy változtatta meg a közjogi szerkezetet, hogy felé lejtsen a pálya, ide tartozik például az alkotmánybíróság szétverése is. A másik, hogy hiába van a harag és az elégedetlenség többségben, ebből a megosztott közegből nagyon nehezen nő ki ellenzéki többség.

Tölgyessy szerint a változás sokkal inkább kívülről, mint az országon belülről érkezhet:

A Kádár rendszert sem a magyar ellenzék, hanem a nemzetközi trend buktatta meg. Nagyon komoly mozgások voltak a világon, amik segítették az Orbán rendszert és a legvalószínűbb, hogy végezni is valami ilyesmi fog vele. Ha megváltozik a világtrend és megoldódnak a súlyos problémák, az eltemetheti a Nemzeti Együttműködést Rendszerét.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nils Holgersson
Na, azért szakértő ide vagy oda, várjuk meg 2018-at!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
@Horizont: A magyar nép nem akar káoszt, a rend jobb. A népek vegyítése, amit sorosék akarnak pedig káoszt hoz mint amelyet már sok európai országban tapasztalunk.
cs.n.
@Horizont: Meg olyan sincs, hogy Nemzeti Együttműködés Rendszere. Csak egy maszlag, amivel hejehujjáztak 2010-ben.
eugen4402
@Horizont: Pontosabban a külső és a belső feltételek is szükségesek egy váltáshoz. Sem csak kívülről, sem csak belülről nem elég a szándék, összehangolt gondolkodás, és cselekvés nélkül lehetetlen, még ezek megléte esetén is kétséges az akció kimenetele...
eugen4402
@Horizont: Merem állítani, a félőrült vérszomjas szélsőségeseken kívül senki nem akar itt vérfürdőt rendezni, épp ezért ideje lenne, ha néhány józan gondolkodású Fidesz-vezető "összesúgna", és közleményben határolódnának el a kormány (mindenki számára ellenszenves) politikai irányvonalától, ill. Orbántól...
F_Viktor
@Horizont: Irod:
"Olyan nincs, hogy nem lehet valakit bárkit megbuktatni."

Sajnos igaza van Tölgyessynek. Olvasd el ujra minden mondatat.

En ezert drukkolok majd osszel Schulznak, mert gyozelme eseten nem lesz olyan kimeletes orbannal, mint Merkel, azonnal megszorongatja a golyoit.
S majd akkor tudja meg a magyar nep, hogy nagy hiba volt harcolni az EU, a nemetek ellen. Akkor tudjak meg a magyarok, hogyan arultak el ok szemelyesen orban hazugsagai miatt a magyar haza't. S ekkor lesz orbannak es rendszerenek vegervenyesen vege.
kakaósbögre
ezt a rendszert-már ha ugye rendszernek nevezhető a kleptokrácia- a jellege miatt békésen nem lehet leváltani.
Eriksson
Rendszerváltozáshoz valakik anno behívták az oroszokat. Aztán jött a vértelen forradalom. Most majd a nato következik.
"Nyugodj meg, ha még egyszer lesz 56... az már 112."
by Hofi
F_Viktor
@1magyar: Irod:
"A népek vegyítése, amit sorosék akarnak pedig káoszt hoz mint amelyet már sok európai országban tapasztalunk."

Soros milyen nepeket akar vegyiteni?
Abbol a sok europai orszagbol meg tudsz nevezni kettot, ahol kaosz van?

Ezeket is csak hallottad, vagy lattad is?
Jelenleg Hollandiaban vagyok, nagyon kozel a belga hatarhoz, jelentem semmifele kaoszt nem tapasztalok.
Eriksson
@Eriksson: Bocsi, em az oroszokat, a szovjeteket.
F_Viktor
@Horizont: Irod:
"Ha sokan elmennének szavazni akkor se lenne esély?"

Szerintem valasztasokon nem lehet megszabadulni toluk. Annyira bebetonozta orban partkatonait az allamigazgatasba, hogy egy even belul barmilyen kormanyt kepes ellenzekbol megbuktatni.
Tobbszor irtam pl. a Koltsegvetesi Tanacsot. Amaly tobbsegeben partkatonaibol all. Ha ok nem fogadjak el X alkalommal az uj kormany koltsegvetesi tervezetet. Fuggetlennek kellene lennie, de nem az, a KE, az MNB elnok es az ASZ elnoke delegal egy-egy tagot. Akiket 9 evre valasztott meg a parlament!!!
papa.49
Ezt a tetűt csak egy forradalom tudja elsöpörni, az meg ismerve a fütyiszt igen véres lesz, tehát nagy a tét!!!
tutajos
@papa.49: Vagy a grazi neurofésülő agykurkászok!
verőce21
"Ha megváltozik a világtrend és megoldódnak a súlyos problémák...("...az eltemetheti a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.") - Na azt várhatjátok, szemét, hazaáruló lipsik! Megint csak külföldről várjátok a segítséget, mint '56-ban a szovjeteket.
eugen4402
@verőce21: Noha nem érzem magam "szemét, hazaáruló lipsinek", szeretnék kérni egy apró szívességet: Kérlek, nézz utána, hogy a Moszkvában működő Vízum-csárdában az egyik tulaj - Kiss Szilárd (?) - mégis kinek a csapatában játszott? Hány ezer csecsen, azeri, mari, komi, vagy tunguz ügynöknek adtak el jó pénzért schengeni belépőjegyet, pedig ők arról híresek, hogy közülük egy magányos harcos is képes megölni ezer ellenséget... (Ja és ez a lipsi valami modern tánc? "Jön-e velem Nagysád lipsit járni...?" Csak tippeltem...)
papa.49
@eugen4402: Ne etesd, érteni meg nem is akarja...
verőce21
@eugen4402: (07:03) "Jön-e velem Nagysád lipsit járni...?" - Szó sincs itt Nagysádról. Ti lipsik együtt járjátok a lidérctáncotokat. Ehhez a propi tálcán kínálja nektek a sok gumicsontot, hogy egymást kommenteljétek.
Ők pedig jót röhögnek rajtatok, hogy tömik a zsebüket veletek, általatok. :)
eugen4402
@papa.49: Ritkán fordul elő velem, hogy válaszolok a T. Fórumtárs kommentjére, most nem tudtam visszafogni magam...Csak ezt a LIPSI-t azt hittem, tisztáztuk már, de igazad van, elfelejtette, mint egy 9 mm-es lőszert, ami egyik fülén be-, másikon kimegy...
eugen4402
@verőce21: Jó. Tudomásul veszem, hogy egyszer s mindenkorra besoroltattam a Lipsik gyűlölt táborába, mit tehetnék..? Maradok tisztelettel Lipsi, és ráérő perceimben társaimmal együtt lejtjük a lidérctáncunkat, hogy a Propi alkalmazottainak legyen havi fixe, és tudjanak kiken röhögni, váljék egészségükre. Amúgy a virtuális álomvilágotokban kihirdették már a kijárási tilalmat? Ma reggel már megerőszakolt néhány kóbor migráns? Igaz, hogy George Soros hajnalban besompolygott hozzátok, és arzénnal dúsította a reggeli kávédat...? Képzeld, én megállítottam Brüsszelt, most itt dekkol, de már nem terjeszkedik tovább kelet felé.
Nils Holgersson
Na, azért szakértő ide vagy oda, várjuk meg 2018-at!
verőce21
A sok bolsevik lipsinek fogalma sincs, mire használná a hatalmat! Mert azt nagyon szeretnék megkaparintani, főleg úgy, hogy valaki felkínálná nekik tálcán szervírozva, pezsgővel, kaviárral.

De a bolsevik lipsik a hatalmat eddig is csak saját népük irtására, gyilkolászására használták.
Eladott Ország
nepszava.us/tolgyessy-sem-lett-okosabb-nevezzuk-ezt-innovacionak/
Ha van valami, ami butít, az nem más, mint az ilyen zavaros és ostoba beszéd, amely még azt sem döntötte el, hogy az Orbán-rendszert el kell-e söpörni vagy nem, illetve azt a Fidesz szemüvegén át látja, és az efféle törekvéseket dramatizálja. Ezeket nemcsak elsöpörni kell, hanem bíróság elé állítani és az utolsó ellopott szöget is elkobozni tőlük. Az ellenzéknek nem is lehet képe arról, “hogyan lehetne jobban élni”, mert az élet minden feltétele, a hatalom kizárólagos birtokosának, Orbánnak a kezében van. Ne “orbánozzunk”. Akkor mit csináljunk? Mindent ő dönt el. Ne beszéljünk róla? Nincs köze hozzá? Miről beszéljünk, hogy ne legyünk kontraproduktív terméketlenek? Aztán Tölgyessy kijelentései közül rá kellene kérdeznünk arra is, hogy mit ért az alatt, hogy “hogyan lehetne jobban élni”? Csupán az élet anyagi jellegű dolgait, a kádárista jólétet, az életszínvonalat érti, vagy az élet más minőségei is fontosak számára, mert azt mondja, hogy helyesebb lenne, ha az ellenzéki pártok “nem elvont demokrácia és jogállam védésével foglalkoznának, hanem lenne átfogó képük arról, hogyan lesz jobb az élet Magyarországon”.
justhpeter
Ha majd egyáltalán nem lesz semmi beruházás, semmi munkahely teremtés, mert a lebutított iskolarendszer már nem tud kiképezni még egy CNC gépkezelőt sem...
Ha majd a kórházakban nem lesz orvos, mert nem tudják megfizetni...
Ha majd a gyógyszertári forgalom a minimálisra apad, mert az itthon maradt nyuggerek és közmunkások már nem tudják megfizetni...
Ha majd a kormány legmeghatározóbb bevételi forrás a büntetésekből befolyt pénz lesz - mert efelé haladunk...
Ha majd a börtönben is jobb ellátás lesz, mint idekint...

akkor már senkinek nem lesz vesztenivalója és Isten óvja a kormányt. Tudom, hogy nem fogja.
eugen4402
@justhpeter: Gratula! Remek jövőképet vetítettél elénk... A zárójelenetben majd betotyog az egyetlen még működő tévéstúdióba egy járókeretes vén hájas aggastyán, jobbról-balról kormányőrök támogatják, kezükben a kibiztosított lőfegyver. Az obsitos szóvivőhöz már nem jön riporter, elfogyott a pénz. Megkocogtatja a mikrofont, be van-e kapcsolva. Bólintanak. Ő belefog a beszédbe: "Soros - Gyurcsány - Simicska - Molnár Gyula, meg az a szegedi srác, aki lekurvázott, ezek mind egy erkölcsi fertő! Ja, meg Brüsszel is rohadjon meg, csak előbb adja ide az az összes készpénzét! Hadd feküdjek le!!!"
namihami
@verőce21: Így van. Főleg az az Adolf nevű lipsi is, aki valami Németország nevezetű államocskában hozott össze valami kommunizmust.
Szóval, szerinted csak egy oldal hozott a világra népírtást? Akkor pl. a kereszténység féle ""szeretet"" nevében minek neveznéd az általuk kiírtott embereket, Vagy a katolikusok is lipsik?
Csak egy kérdés: akkor végül is a Gazdán kívül volt olyan a Földön (esetleg az Univerzumban), aki nem lipsi? Bár 1990 táján még ő is az volt. Vagy csak az emlékezetünk csal meg?
namihami
Egyébiránt a mi Vezérünk már rég nem a hatalomért kűzd, hanem a túléléséért. Tökéletesen tisztában van vele, hogy annyi és olyan erőt uszított maga ellen a tevékenységével, hogy kénytelen már csak az egzisztenciája végett is foggal-körömmel (és főleg jól irányított törvényekkel-akár visszamenőleg is) megtartani azt.
Tisztában van vele, hogy a patkány-effektus miatt a mai legjobban fizető haverjai dobnák oda elsőnek a saját bőrük érdekében. Az összes Mészáros, Garancsi és társai (hadd ne soroljam) egyetlen pillanat alatt ugranának le a süllyedő hajójáról.
És akkor már a cselédrendőrei, cselédügyészei és cselédbírái se maradnának mellette.
Az összes csicska varázsütésre tűnne el mellőle.
Eladott Ország
@justhpeter: Már most is vannak szép számmal akik inkább börtönbe mennek, mert ott legalább fedél van a fejük felett és nem éheznek.
vadnarancs
Orsós nem hazaáruló! Indiát még sohasem árulta el!
Eladott Ország
Te szarházi, mocskos Tölgyessy, mennyiért szoptad le fideszt. Te fecskeszaros guanó.
Eladott Ország
@vadnarancs: Azért nem, mert onnan vannak az ősei.
papa.49
@Eladott Ország: Ez a pacák is megfordult már talán mindegyik pártban, hiába no a pénz beszél!!!
Lepényleső
... ezért nem lesz választás?Azt hittem a migránsokra hivatkozva kihirdetik a szükségállapotot,
olyankor meg nincsenek választások? (Csak nem lopják el az ötletemet?)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.