Mányoki Attila, a nemzetközi hírű magyar hosszútávúszó sikerrel küzdötte le az újabb óceáni akadályt: ezúttal az új-zélandi Cook-szorost úszta át.

Az Ocean's Seven elnevezésű sorozat ötödik állomásán a szervezők tájékoztatása szerint öt perc híján hét óra alatt ért célba. A világ egyik legveszélyesebb tengerszorosának a zalaegerszegi illetőségű sportember hetek óta tartó várakozás után vághatott neki, a csúszást a rendkívül zord időjárás okozta. Végül a rendelkezésére álló napok közül az utolsót használta ki arra, hogy nekivágjon a 26 kilométeres távnak. A 14 fokosra hűlt vízben végül sikerrel úszta végig a távot.

 

Mányoki Attila, aki tavaly novemberben Kaliforniában, huszonöt éves pályafutása elismeréseképpen válhatott a Nemzetközi Maratonúszó Hírességek Csarnokának tagjává, csaknem hároméves várakozás után kapott engedélyt és lehetőséget rá, hogy nekivágjon a Cook-szorosnak, amit ő maga élete egyik legnagyobb kihívásának nevezett.

A 43 éves magyar sportember 2013-ban átúszta a La Manche-csatornát, 2014-ben, Japánban a világ legnehezebb vizes akadályának tartott Cugaru-csatorna sem tudott kifogni rajta, amelyet minden idők második legjobb idejével küzdött le. Tavalyelőtt egyedülálló módon két héten belül teljesítette az újabb kihívást: a Hawaii-szigetek között található Molokai-csatorna, majd a Los Angeleshez közeli Catalina-csatorna átúszását. Ezzel túljutott az Ocean's Seven elnevezésű sorozat négy állomásán. A Cook-szoros után még az Északi-csatorna és a Gibraltári-szoros leküzdése van hátra neki a világ hét legnehezebben meghódítható tengeri csatornája közül.

Címlapi illusztráció: manyokiattila.hu

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
14 fokos tengerben 26 kilométert úszni majd hét órán keresztül, mindezt 43 évesen? ... na ez a teljesítmény!...mondhatni emberfeletti...
wagabund
14 fokos tengerben 26 kilométert úszni majd hét órán keresztül, mindezt 43 évesen? ... na ez a teljesítmény!...mondhatni emberfeletti...
justhpeter
Tiszteletre méltó teljesítmény, gratulálok.
nyanya001
Gratulálok további sikereket, jó egészséget kívánok !
Béla333
Elképesztő teljesítmény! Gratulálok és sok sikert a hátralévő akadályokhoz!
vladimir putin
@wagabund: nem tudom mi az emberfeletti ebben. Nekem ha azt mondjak olcsobb a tojas a tuloldalon, atuszok erte azt kesz. Kozben vegig a tojasrantotta lebeg a lelki szemeim elott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.