Egyes internetes portálok átvették a baloldali pártok szerepét, saját értelmezési keretet alakítottak ki, nem igazán törődve már az ellenzéki pártok véleményével – mondta Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Hozzátette: az internetes portálok a tulajdonosi körüknek megfelelő gazdasági, politikai iránymutatások alapján szeretnék alakítani a közvéleményt bizonyos kérdésekben, amelyek közül az egyik legszembetűnőbb a CEU-ügy.

Az internetes portálok szerepvállalása új jelenség a médiapiacon, ami az elemző szerint annak tudható be, hogy a baloldali pártok meggyengültek, már nem jelentenek kormányváltó alternatívát, így a politikai-gazdasági befolyásra pályázó üzletemberek a médiafelületeken keresztül igyekszenek nyomást gyakorolni kormányzati döntésekre.

Az elemző példaként említette a szerinte Soros György érdekeltségébe tartozó 444.hu portált, amely a CEU-ügyben rögtön a törvénymódosító javaslat benyújtását követően rengeteg véleménycikket jelentetett meg, azt sugallva, hogy a kormány a CEU bezárását szeretné elérni, amikor a kormányzat és az ellenzéki pártok álláspontja még ki sem alakult.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
kormányközeli??? a Deák??? Ne már Mráz bandájában csak ócska pártkatonák vannak! =))
egyvandor
Amikor ők voltak a sorosak akkó jó vót. Aki meg most soros az hazaáruló.
Aki ezen mosolyog még nem tudja hogy mindenki sorra kerül. Ma a CEU a soros. Holnap bárki lehet soros akinek elkívánják valamiét, vagy útjába kerül a hatalomnak. Ismerjük Gorbánt már harminc éve.
Csizmás Kond
...ez kell a parasztnak...nem számít mit töltenek csak szédítse...
cs.n.
@Csizmás Kond: Pontosan. A frissdiplomás Deák Dániel, az M1, meg az MTI. Meg Kósa Lajos, ésatöbbi.
A tulajváltás előtt a propeller is merészebben írt róla:
propeller.hu/itthon/3239088-egy-23-eves-szakerto-zseni-azon-elvezkedik-kozteveben

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.