A munkaidő-szervezésről szóló törvénymódosítás, vagyis a "rabszolgatörvény" kiszolgáltatja a dolgozókat a multiknak és más munkaadóknak – mondta Heltai László, az LMP gazdasági szakszóvivője vasárnap az MTI-nek.

Az ellenzéki politikus a munka törvénykönyvének parlament előtt lévő változtatásáról beszélt, amelynek értelmében a jelenlegi 12 helyett 36 hónapra állapíthatnának meg munkaidőkeretet a munkaadók, de erről kollektív szerződésben kell rendelkezni.

Heltai László azt mondta: a változtatás ingyen munkára kényszerítené a dolgozókat; azt jelentené, hogy a munkaadónak akár egy éven belül sem kellene elszámolnia a túlórákkal, illetve a munkaidő-kedvezmények kiadásával. Továbbá arra is lenne lehetőség, hogy egy hónapon belül egyfolytában akár 30 napot is dolgoztassák a munkavállalót – sorolta.

A változtatás nemcsak "multipárti", de egyértelműen családellenes is, hiszen tervezhetetlenné teszi, hogy a dolgozó mikor lehet a családjával – vélekedett.

A kormány ezt a módosítót is egyeztetés nélkül nyújtotta be, pedig ha egyeztettek volna, kiderült volna, hogy az intézkedés ellentétes a kormány magasabb bérek melletti szóbeli elkötelezettségével. Ez ugyanis megint csökkenti a dolgozók bérét és erősíti az elvándorlást – értékelt.

Az LMP a javaslat visszavonása mellett azt képviseli, hogy a munkaidőkeretet nem bővíteni, hanem megszüntetni kellene – folytatta. A munkavállalók érdeke továbbá az lenne, hogy a munkaadónak minden hónapban el kelljen számolnia a túlórákkal és kifizetnie azokat, valamint hogy minden héten legalább egy napot pihenőnapnak ki kelljen adnia. Az ellenzéki párt egy teljesen új munka törvénykönyvét is összeállítana, széleskörű egyeztetések után.

Az LMP emellett megváltoztatná az adórendszert: jelentős béremelést adna minden dolgozónak, és progresszív adócsökkentést hajtana végre, így a minimálbér nettója 26 ezer, az átlagbér nettója 38 ezer, a dupla átlagbér nettója 23 ezer forinttal emelkedne. Ez kellene ahhoz, hogy az emberek érezzék a reálbér emlekedését, és csökkenjen az elvándorlás – összegzett Heltai László.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Miféle szakszervezet az ilyen, amelyik képtelen egy ilyen mértékű érdeksérelem esetén egy országos sztrájkot összehozni?
Mire várnak? Mit csinálnak egyáltalán?
Azon kívül, hogy a dolgozók elárulói, akik csak a potya nagy pénzt veszik fel hónapról hónapra a semmittevésért?!
cs.n.
Most ugye az van, hogy minden év végéig le kell nullázni a plusz órákat. Vagy kiadják pihenőnek, vagy kifizetik. Ezután meg csak minden 3. év végéig kellene. F@sza. Miért nem mindjárt 5, vagy 10 évre bővítik, nem kell úgy elaprózni.
desiro
@Béla333: A szakszervezetek szétverését köszönhetjük az ökör gaskónak, aki lefeküdt gorbánnak, mint tudjuk.
Béla333
@desiro: 16.59
Meg a többi ingyenélőnek! Akiket szakszervezeti vezetőknek hívnak egyesek, holott csak egyszerű bűnözők ők is!
quadrocopter
Ez a törvénymódosítás hivatott kompenzálni a munkaadókat a kötelező béremelésért, tehát lényegében semmit nem adott a Geci tv-módosítása, inkább csak elvett!
Zeta
Ez ellen minden szakszervezetnek , pártnak , civilszervezetnek tiltakoznia kellene. Nem tárgyalással .
Sztrájkkal, utcai tüntetésekkel. Igazi érdekérvényesítéssel kell fellépni a kormánnyal szemben!! Ez a járható út!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.