A sportberuházások és az egyéb ipari létesítmények tartják életben az iparágat. Vagyis a Fidesz kormányzat házi beruházásai (vizes vb, a pályázat visszavonása ellenére továbbra is napirenden lévő olimpiai beruházások) nélkül teljesen halott lenne a magyar építőipar, ami részben annak köszönhető, hogy nem hajlandóak új munkaerőt beengedni az országba, a magyarokat pedig a demokrácialeépítő intézkedéseivel elűzik az országból. Korábbi terve volt a kormánynak, hogy „kulturálisan beilleszkedésre alkalmas” bevándorlókkal kívánnák orvosolni a Magyarországon egyre inkább égetőbb munkaerőhiányt, mint később kiderült, ukrán vendégmunkásokra vár a Fidesz. De ők sokkal inkább Lengyelországba szeretnének menni dolgozni, nem pedig Magyarországra. A lengyel nyelv könnyebben elsajátítható az ukránoknak, és nem utolsó szempont számunkra az sem, hogy a lengyel politika nem ápol olyan szoros barátságot az oroszokkal, mint a magyar. Ukrajnában márpedig mostanság meglehetősen rossz az oroszok...

Forrás: ellenszel.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Aki egy kicsit is gondolkodott az elmult 7 evben, az azonnal lathatta, hogy azert kell stadionokat csinalni, mert ezzel ket legyet ut egycsapasra: kielheti magat a focibuzisagban, es kozben ugy nez ki, mintha az epitoipar annyira szaguldana.
Ha ugyanezt megteszi a korhazakkal, vagy olyan kozepuletekkel, netan allami lakasokat epit, most nem lenne bajban sem o, sem az egeszsegugy.
De orban annyira utalja a sajat nepet es annyira maniakusan, elmebeteg modra szereti a focit, hogy nem kerdeses, melyiket valasztja.
Remelem, hogy akinek ezzel kapcsolatban intezkednie kell, az megteszi a szukseges lepeseket, megha eleg keson is...:o((
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Aki egy kicsit is gondolkodott az elmult 7 evben, az azonnal lathatta, hogy azert kell stadionokat csinalni, mert ezzel ket legyet ut egycsapasra: kielheti magat a focibuzisagban, es kozben ugy nez ki, mintha az epitoipar annyira szaguldana.
Ha ugyanezt megteszi a korhazakkal, vagy olyan kozepuletekkel, netan allami lakasokat epit, most nem lenne bajban sem o, sem az egeszsegugy.
De orban annyira utalja a sajat nepet es annyira maniakusan, elmebeteg modra szereti a focit, hogy nem kerdeses, melyiket valasztja.
Remelem, hogy akinek ezzel kapcsolatban intezkednie kell, az megteszi a szukseges lepeseket, megha eleg keson is...:o((
1magyar
házi beruházásai (vizes vb, a pályázat visszavonása ellenére továbbra is napirenden lévő olimpiai beruházások) nélkül teljesen halott lenne a magyar építőipar, ami részben annak köszönhető, hogy nem hajlandóak új munkaerőt beengedni az országba, a magyarokat pedig a demokrácialeépítő intézkedéseivel elűzik az országból.
Tökéletes ellentmondás ez amit itt leírnak.
Ugye alig működik az építőipar miközben munkaerőhiány van? De ha valami nem működik minek kellene hozzá munkás???
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2016/03/17/allamilag-tamogatott-nemzeti-atbszas/
Államilag támogatott nemzeti átb*szás, a Rogán Antal propagandaminiszter (!) kezdeményezésére – az országgyűlés egyszerű többségének támogatásával – a nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) létrehozásáról szóló agymenés. Mint látjuk, a megbízható szervezők megvannak, már csak a palimadarakat kell összefogdosni valahogy, aztán jöhet a mehet. Végül is semmi új, a maffiaállam újra megvillantotta teljes alakos báját a napfényben. Itt sem történik más, mint minden keményen összegürizett adóforinttal: befizetjük azért, hogy urizálóéknak táguljon az ingatlan, forogjon kacsalábon az a kastély, ne egy legyen, hanem öt, és lehetőleg ne roggyanjon meg térdmagasságban az a saját láb. Trafik, kaszinó, lakáslottó, mi jöhet még? A prostitúció tűnik a legkézenfekvőbb folytatásnak. Addig is teljesen törvényesen lopnak tovább, maximális hangerőn dübörög az államilag támogatott fosztogatás és minden ami belefér. Őszintén remélem, hogy nertársak ezrei élni
fognak ezzel a soha vissza nem térő lehetőséggel, és utolsó fillérjeiket is beletolják a Fidesz
kasszájába. Pár év múlva aztán lehet siránkozni, hogy elveszett a pénz, vagy megléptek a
szervezők, vagy valamiért soha nem őket húzzák ki, pedig már egy évtizede csak fizetnek,
fizetnek rendületlenül. (Hogy akkor Rogán hol lesz, arra én sajnos nem tudok válaszolni.) Remélem a sitten!
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2016/05/07/tegnaptol-kezdve-mindjart-jo-lesz-nekunk/
Már csak egy kis türelem kell és ránk szakad a boldogság. A kormány új, 2017-­es költségvetése a fiatalok költségvetése lesz, mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Ugyanez a költségvetés az egyet­lépünk­ előre programot is megvalósítja. De most főleg a még Magyarországon élő fiatalok otthonteremtését és itthontartását, valamint a külföldön dolgozó fiatalok hazacsábítását fogja megvalósítani, mint a huzat.
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/01/16/a-feheroroszok-meg-nem-akarnak-jonni/
A fehéroroszok meg nem akarnak jönni. Azt meg főleg nem értem (francokat nem), hogy a magyar szakembereknek miért nem felel meg ez a nagyvonalú fizetés. Merthogy fogják magukat, csomagolnak és mennek. Nem csak az építőiparból – bár onnan is – hanem mindenhonnan. Ha valaki próbált mostanában vízvezetékszerelőt, villanyszerelőt, gázost (Mészáros Lölö sajnos ritkán ér rá), fodrászt, vagy bármilyen szolgáltatót találni, biztosan tapasztalta, hogy mennyire nem egyszerű. A magam részéről nem vagyok meggyőződve arról, hogy egy oroszul beszélő villanyszerelővel sokra mennék, de ez biztosan az én tanulatlanságom és hiányos nyelvtudásom számlájára írható. Mindezek ellenére nem látom, hogy a közmunkások átképzése rohamtempóban haladna. A fiatalok pedig tömött sorokban hagyják el az országot, és nem csak a fiatalok, hanem a középgeneráció is.
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2016/01/07/mi-a-jo-budos-francrol-beszelunk/
Mi a jó büdös francról beszélünk? Megnyugodtam. Tényleg. Már azt hittem, hogy ezt a halálos csókot azok is igénybe vehetik, akiket mondjuk nem Lázár Jánosnak hívnak és nem a 10 éves gyereküknek szeretnének luxusvillát a Rózsadombon. Értelmes, normális elképzelések helyett, amelyeknek valódi céljuk az lenne, hogy azokat is kiszámíthatóbb lakhatáshoz juttassák, aki nem engedhetik meg maguknak, hogy lakást vegyenek, hogy hitelt felvegyenek, megy a blőd és pofátlan szemfényvesztés. Nem bérlakás­programon, üresen álló önkormányzati lakások méltányos bérbeadásán izzadnak az urak, hanem ássák azt a társadalmi szakadékot, amiből már most sem látszik ki az ország legalább fele. Mert Magyarországon “nyilván ha valakinek nincs jövedelme, akkor nem reális…” Nem, Magyarországon kizárólag egyvalaki esetében reális, hogy jövedelem nélkül milliárdos
legyen. Papíron Munkanélküli Habony Árpádnak hívják. A többivel együtt ő az egyik fekáliától
bűzlő, széles bemeneti nyílása ennek a kupacnak, amin üldögélünk.
karma1
@1magyar: Mert azert nem mukodik, mert a jol kepzett acsok, vizvezetekszerelok, festok, burkolok, mernokok es technikusok mar mind elhagytak az orszagot.
Mindegy, hany ezer segedmunkast tudnanak behozni kulfoldrol - vagy hany ezret tudnanak osszehozni Magyarorszagon, helyben - , nincs, aki felelosen iranyitana az epitkezeseket. Ezt kulfoldon ugy hivjak, hogy a "foreman", aki eloljar, aki koordinalja a napi munkat.
Az Unios penz adott, orban haverjai (pl. meszaros, garancsi) mar hozzajutottak a palyazati penzekhez orban jovoltabol, megvan egy nagyobb epitkezesre - ha szuken is - a segedmunkas-reteg (bar mar talan ez is a multe, mert mar a segedmunkasok is inkabb Romaniaba meg Ausztriaba mennek 3-4-szeres penzert), szoval hiaba van meg az epitenivalo, hiaba van meg ra a brusszeli penz, ha nincs, aki dolgozzon.
Mar a Gyongyoson most megnyilt gumiuzemben is roman vendegmunkasok dolgoznak, csak ezt orban nem koti a te meg a nep tobbi reszenek az orrara...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.