Továbbra is a fideszes Kubatov Gábor vezette Fradinál dolgozik az egyik olyan biztonsági ember, aki tavaly februárban többedmagával akadályozta a népszavazási kérelem leadásában Nyakó István szocialista politikust.

Még mindig a Fradinál dolgozik az egyik olyan "kopasz", aki tavaly februárban a Nemzeti Választási Irodánál akadályozta meg Nyakó István szocialista képviselőt abban, hogy a vasárnapi boltzár elleni népszavazási kérelmét leadja - olvasható a 444 cikkében.

A fideszes Kubatov Gábor által vezetett Ferencváros azóta is tagadja, hogy bármi köze lenne ezekhez az emberekhez, ám egyikük április 5-én mégis Fradi Security mellényben (száma: 502) állt Kubatov mögött, mikor az a vízilabdacsapatnak osztotta az érmeket.

A Fővárosi Törvényszék épp a múlt hét csütörtökén utasította el Nyakó István feljelentését, a rendőrség pedig sem Kubatovot, sem pedig a "kopaszokat" nem hallgatta ki, csupán a szocialista képviselőt faggatták több órán keresztül. A törvényszék szerint Nyakó nem sértettje az ügynek.

"A botrány után a rendőrség és az Alkotmányvédelmi Hivatal több hónapon át nyomozott, de 2016 augusztusában végül nemcsak a népszavazás rendje elleni bűncselekmény, de a hivatali visszaélés, a garázdaság és a kényszerítés miatt indult vizsgálatokat is vádemelés nélkül szüntették meg" – olvasható a cikkben.

Az ügyben egyedül Gulyás Márton aktivistát ítélték el garázdaság miatt, mivel egy nappal a történtek után leszedte a falról a Nemzeti Választási Bizottság tábláját. 

(A cikk elején a videót a 444 készítette tavaly februárban az eseményekről. A biztonságiként dolgozó férfi 4:01-nél látható a felvételen a bejárati ajtó előtt.)

(Címlapi fotó: MTI/Balogh Zoltán)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
@Kutyuska: Nem is igen tagadják azt, hogy a nevezetes választási irodai eset, sima állami banditizmus volt a hatalomgyakorlók jóváhagyásával.
nezelodo
Nincs itt semmi látnivaló, és nem kell rágalmazni. Lehet, hogy ezzel ismerték el az érdemeit, mert esetleg részt vett a 2006-os békés utcai könyörgésekben. Az sem helyénvaló találgatás, hogy a politika keveredik az alvilággal. Hogy ez ne forduljon elő, a belügyminiszter személye a garancia.
Kutyuska
@nezelodo: Senki nem gondolta eddig sem, hogy bűnözőkön kívül bárki is dolgozna a Fidesznek. Zsák a foltjait megtalálta.
nezelodo
@Kutyuska: Nem is igen tagadják azt, hogy a nevezetes választási irodai eset, sima állami banditizmus volt a hatalomgyakorlók jóváhagyásával.
dodóka
Még hogy a fideszesek nem hazudoznak ! Hahahahaha !
Kutyuska
@nezelodo: Így van, már nem is tagadják, hogy bűnözők gyülekezete a FIDESZ-KDNP.
Azzal, hogy a csecsen barbár állat által művelt megfélellítésre az a válasz, hogy ezzel nem foglalkoznak, mert ez ugyan olyan, mintha valakinek ellopják a pénztárcáját, vagy a bírót a foci meccsen szidják, tulajdonképpen felhatalmazást adott a kormány az önbíráskodásra.
Ezek után a szavuk nem lehet, ha netalán néhány kormánytagot vagy családját véresre verik.
Mert az az egy biztos, hogy ez szemét, aljas, sunyi gyűlöletkeltés, uszítás, amit csinál Orbán és bandája előbb-utóbb visszaüt és ők lesznek a legfőbb szenvedő alanyai.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.