A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ellehetetlenülni látszik a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő villamosvasúti rendszer, a tram-train.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus azt kéri a kormánytól, az aránytalanul megnövekedett költségek miatt ne vállaljon kötelezettséget a beruházás megvalósítására.

A politikus az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében emlékeztetett rá, Hódmezővásárhely és Szeged az ellentéteket félretéve néhány éve összefogott, és az itt élő polgárok érdekében közös vállalkozásba kezdett. Olyan fejlesztésbe, amely naponta csaknem tízezer embernek jelentene segítséget a települések közötti ingázás során, növelné a térség versenyképességét, a települések megtartó erejét, közelebb hozna két megyei jogú várost egymáshoz.

Lázár János úgy fogalmazott, hiába azonban a közös szándék, a kormány támogatása, a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő villamosvasúti rendszer most ellehetetlenülni látszik.

A tram-train rendszerben használható szerelvények beszerzése ugyanis a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a MÁV által előkészített közbeszerzés eredményeként közel duplájába kerülne, mint amennyire ők tervezték.

A politikus közölte: Hódmezővásárhely országgyűlési képviselőjeként és az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszterként azt kéri a kormánytól, hogy ne vállaljon kötelezettséget a beruházás megvalósítására az aránytalanul megnövekedett költségek miatt.

Hangsúlyozta, országgyűlési képviselőként és a kormány tagjaként sem tudja elfogadni és támogatni, hogy a hibás tervezés és előkészítés miatt megkétszereződjön egy beruházás költsége. A kormány "az NFM és a MÁV súlyos előkészítési hibái ellenére sem engedhet üzleti érdekek nyomásának" – tette hozzá.

A képviselő köszönetet mondott a fejlesztést támogató választópolgárok segítségért, és sajnálatát fejezte ki, hogy voltak, akik "a közlekedési szakma képviselőjeként ellenezték a beruházást, vagy a Délmagyarország nevű napilap munkatársaként dolgoztak azon, hogy bebizonyítsák: Hódmezővásárhely nem érdemli meg a fejlődést."

A delmagyar.hu szombaton azt írta, az eredeti összeg duplájába is kerülhet a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő tram-train nyolc járműve. A 30-40 méter hosszú, száz kilométer per órás utazósebességgel közlekedő hibrid járművekre beszerzésére eredetileg 10 milliárdos tételt állítottak be. A közbeszerzésen csak a Stadler Rail Valencia S.A.U tett ajánlatot, amely egyenként 6,4 millió euróért (csaknem 2 milliárd forint) gyártaná le a 202 férőhelyes, dízel és villamos üzemmódú járműveket.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
@terlasz: Én is azt gyanítom, hogy mivel ez közös projekt Szegeddel nem tudtak megállapodni a kivitelezőben. Botka valahogy nem hitte el, hogy egy gázszerelő is ért a tömegközlekedés fejlesztéshez, vasútépítéshez.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Ne másra kend a saját baromságodat lézerpiszkosszarjankó, egy ilyen vonat a közönséges vonatokkal ellentétben 3-4 x drágábbak, és a kutya nem fog vele közlekedni , a másik hiába képes 100 km. sebességre ha 1-3 km meg kell állnia, és még egy a nyílt pályán dízel vontatással megy, ugye milyen ,,környezet kímélő üzemmód,, HÜLYE VAGY TE JUHÁSZBOJTÁR, CSAK NEM FOROGSZ, MÉG!!!
human
A fideszt mióta érdeklik a megnövekedett költségek? Furcsa. Felettéb furcsa.
terlasz
@human: Ha nem tudnak eleget lenyúlni.
human
@terlasz: Én is azt gyanítom, hogy mivel ez közös projekt Szegeddel nem tudtak megállapodni a kivitelezőben. Botka valahogy nem hitte el, hogy egy gázszerelő is ért a tömegközlekedés fejlesztéshez, vasútépítéshez.
lópicigáspár
Na majd a mi széles spektrumú feltalálónk legyártja baráti áron a masinákat! Abból csak jut már elég a vezírkarnak!
cs.n.
@human: Nem a megnövekedett költség a baj. Hanem hogy csak megkétszereződik. Tripla, vagy négyszeres áron jobb lenne.
lusta
Már megint Brüsszel. Állítsuk meg őket.
Nem egy szakmabeli már a kezdetektől mondta, hogy a költségek óriásiak lesznek. Ehhez képest az utasszám meg alacsony. Itt jön a lényeg. Erre nem ad pénzt az unió. A felcsúti kisvasúttal is trükköztek, de ott lényegesen kisebb pénzről volt szó. Ez már szemet szúrt a pénzügyeseknek.
szép új világ
Beszart Lézerszarjankó attól, hogy az EU már tisztában van a fideszes beruházások metodikájával és ezért nyomon fogja követni a kivitelezést és annak tényleges költségeit. Ennek fényében már nem lesz mit ellopni, úgyhogy feleslegessé válik az egész.
justhpeter
Talán nem kellett volna a pénzügyi tervezést az "alkotmányos költségekkel" kezdeni, nem lett volna ilyen sok a vége.
lusta
@justhpeter: Az intrnet világában az ilyen ˝alkotmányos költségek˝ kibuknak, miután a zember utána néz az egész projekt finanszírozásának. Ebből kiderül, hogy ˝Stadler közleménye szerint a 2017. február 20-án kelt, az ajánlatok bontásáról készült jegyzőkönyv szerint az eljárás becsült értéke 12 járműre vetítve 66 millió euró, egységárra bontva 5,5 millió euró. A Stadler ajánlata egy tramtrain járműre 6,395 millió euró volt, amely a becsült értéket nem közel 100%-kal, hanem 16,27%-kal lépi túl.˝
Látható itt is, mint az M4 közgépes ajánlatán, mennyit lopnak a fijjugg.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.