Egy Soros-ellenes civil szervezet egyik alapítója az M1 aktuális csatornának azt mondta: bizonyítékok vannak arra, hogy Soros György beavatkozik a macedón belpolitikába. A szervezet szerint az üzletember azt akarja elérni, hogy Macedónia engedje át területén a bevándorlókat.

Az M1 hétfő esti Híradójában felidézték, hogy mindennaposak a tüntetések Szkopjéban, mivel Macedónia évek óta belpolitikai válságban van. Az emberek új választásokat követelnek.

Többször utcára vonultak az elmúlt hónapokban az "Állítsuk meg Soros működését!" nevű civil szervezet hívei is. Szerintük Soros György a külföldi hatalmak érdekében a balkáni ország megosztására törekszik, működésével rengeteg kárt okoz – hangzott el a tudósításban.

Nikola Srbov, az Állítsuk meg Soros működését nevű civil kezdeményezés társalapítója a Híradónak azt mondta: bizonyítékok is vannak arra, hogy a milliárdos beavatkozik a macedón belpolitikába, ráadásul ehhez az amerikai adófizetők pénzét is felhasználja, a USAID nevű, "elvileg független" szervezet felhasználásával.

Kifejtette, hogy a Judicial Watch szervezet két hónappal ezelőtt vizsgálatot indított Soros György és a USAID Macedónia ellen, aztán hivatalosan is pert indított ellenük. Az amerikai kormányügynökségnek a fejlődő országok állami szerveinek munkáját kellene hogy elősegítse, de Soros György visszaélt befolyásával, és Macedóniában kizárólag egy baloldali politikai párt munkáját segítette. Erre azóta már rájött az amerikai szenátus és kongresszus is – mondta Nikola Srbov az M1-nek.

A civil szervezet úgy véli, hogy a magyar-amerikai üzletembe azt akarja elérni, Macedónia engedje át területén az illegális bevándorlókat.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Macedóniában évek óta nyugtalanság és tüntetések vannak, nem kell a Soros-mese!
papa.49
Minek pofáztok bele a más dolgába???
nyanya001
Benyalhattok Sorosnak a meleg szarig tetves banda !
quadrocopter
Macedóniában évek óta nyugtalanság és tüntetések vannak, nem kell a Soros-mese!
human
– Igaz-e, hogy Moszkvában a Lenin téren Volvókat osztogatnak?
– A hír igaz – közli a jereváni rádió –, azzal az apró korrekcióval, hogy nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem a Lenin téren, hanem a Moszkva téren, nem Volvókat, hanem Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.
cs.n.
Ez a 3 hónapos szervezet csak csepp a tengerben, az ungárise lakájmédia meg úgy állítja be, mintha valami hatalmas szerepük lenne a tömegtüntetéseken. Persze nem nehéz kitalálni, miért őket emelik ki.
ittott
figyu Takony!
Soros az amerikai érdekek előfutára. Ő megteheti azt, amit az állami rendszer nem. Hozzánk is betolta marionett figuráit. máshová is. Orbánc, és csapata általa lett "demokrat" De minden európai országban ezt teszi, ahol hiány van az amerikai befolyásból. mi több ott volt az arab tavasz felvirágoztatásánál is. Úgyhogy kár prüszkölni. Az amerikai külpolitikai érdekrendszer előfutár. ötödik hadoszlopa.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.