Demonstrálók gyűltek össze a budapesti orosz nagykövetség közelében hétfő este, a felszólalók úgy vélték, az elmúlt években aggasztóan nőtt Moszkva befolyása Magyarországra.

Lányi András író, filozófus szerint a kormány olyan diktatúrákhoz közeledik, amelyek a politikai ellenfeleiket "elteszik láb alól", börtönbe zárják. Példaként említette Oroszországot, Azerbajdzsánt és Iránt. A 21. század veszélyes korszaknak ígérkezik, a Kelet és a Nyugat ugyanis távolodik egymástól – vélekedik.

Az orosz befolyás növekedése ellen tüntettek a budapesti orosz nagykövetség közelében

Ironikusan úgy fogalmazott: aki demokráciát követel, az valójában Soros Györgyöt védi, és azt akarja, hogy iszlám terroristák árasszák el Európát. Mindenki Soros ügynöke, aki nem orosz ügynök – fejtegette ironikusan.

Lányi András ugyanakkor megjegyezte, szerinte is reformokra szorul az Európai Unió, és nem gondolja, hogy ne kellene megvédeni a kontinens határait.

Puzsér Róbert publicista szerint "Európa bajaira nem a kevesebb, hanem a több Európa a megoldás". Közlése szerint Oroszország barátsága Magyarországnak mindig háborút, vért, megszállást jelentett. A lengyelek és a baltiak látják ezt, csak Orbán Viktor gondolja, hogy ha orosz szuronyokra építi hatalmát, akkor "kaphat annyi időt, mint Kádár János" – fogalmazott.

Antal Nikoletta Henrietta, a Városliget átalakítása ellen tiltakozó egyik csoport aktivistája szerint Orbán Viktor miniszterelnök a magyarok ellen van. Arra kérte a résztvevőket, hogy lépjenek a nyugati életforma és értékrendek felé.

Zsenya Beljakov orosz LMBTQ-aktivista, a Közép-európai Egyetem (CEU) doktorandusza felidézte, hogy Vlagyimir Putyinban hatalomra kerülésekor sokan látták a progresszív politikust, mára azonban Oroszországban szinte megszűnt a független média, a CEU-hoz hasonló Szentpétervári Európai Egyetemet a hatalom bezáratni készül, és a civil szervezetek ellen kormányzati hadjárat folyik.

A tömegben nemzeti színű, valamint európai uniós zászlót is lehetett látni. Az emberek fütyültek, kereplőztek, és egyebek mellett azt skandálták: "Nem hagyjuk!", "Ruszkik haza!" Többen transzparenssel érkeztek, az egyiken a "Nem leszünk gyarmat!", egy másikon az "Újraszületett a párt" feliratot lehetett olvasni.

Az orosz befolyás növekedése ellen tüntettek a budapesti orosz nagykövetség közelében

Mivel az orosz nagykövetség környékét lezárták, a résztvevők kissé odébb, az Andrássy út 100. előtt gyülekeztek. Innen mintegy ötven méter hosszan nyúlt el a tömeg a Kodály körönd felé.

A szervezők az Állítsuk meg Moszkvát! elnevezésű esemény Facebook-oldalán úgy fogalmaztak: "Magyarországnak Európában a helye".

A beszédek elhangzása után a demonstrálók a Fidesz Lendvay utcai székházához vonultak, ahol rendőrsorfal állta útjukat. Kormányellenes és az uniót támogató jelszavakat skandáltak, majd elvonultak. Egy részük az Oktogonhoz ment, hogy folytassa a tüntetést.

Az Oktogonon a tüntetők egy ideig akadályozták a forgalmat, ám a rendőrség 22:41-kor kiadott közleménye szerint a demonstrálók végül a járdára vonultak, így megszűntek forgalmi akadályként létezni az úttesten.

(MTI)

(Fotók: MTI/Kovács Tamás)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/04/24/mi-folyik-itt-moszkva-kulvarosa-lettunk-csak-elfelejtettek-szolni-nekunk/
Mi folyik itt? Moszkva külvárosa lettünk, csak elfelejtettek szólni nekünk? Komolyan ennyire kretének vagyunk, hogy ezt is bevesszük? Milyen üzenete van annak, hogy a magyar államot nyíltan, többször deklaráltan, de facto nem érdeklik az ilyen ügyek? Hogy akkor hajrá, bárki kénye­kedve szerint követheti a példát? Akkor az ilyen zsaroló­fenyegetőző Magomedektől majd egyenként bocsánatot kell kérnie minden olyan magyar állampolgárnak, akit a frász tör ki az újabb orosz megszállás láttán? Akkor majd mindenki, akit orosz nemzeti érzéseiben megsértenek az önkezűleg vehet elégtételt ezért? Erről van szó, emberek. És arról, hogy ennek az orosz nagykövetségen jól fekvő csecsennek valójában ügyvédre sincs szüksége. Se jóra, se rosszra. Itt a jó bevándorlót védi a hatalom, a nem megfelelő véleményt nyilvánító állampolgárnak pedig lehet bármilyen jó ügyvédje. Félelmetes és vérfagyasztó. A kormányzati oldalon futó orosz kódos sztori, az orosz követségnél betiltott mai
tüntetés közben az, hogy a Magyarországon magyarok elleni agresszióra buzdító sötét figurák. E körül az ügy körül szinte semmi sem jó: Az egyik oldalon ott van az, hogy emlékműveket nem dobálunk, még annak ellenére sem, hogy semmi keresnivalója nincs ott. Egyfelől nem szép, sőt alantas húzás, másfelől pedig van itt igazi ellenség, nem kell a megszálló vörös hadsereg hulláit feltámasztani. Ok, megy a "ruszkik haza", viszont annak egy sokkal mélyebb jelentése van. Ezeken tök fölösleges izmozni mindkét oldalnak.
Ettől függetlenül nyugodtan megdobhatja az emlékművet ha akarja, feltéve hogy viseli az
ezzel járó következményeket (itt a rendőri intézkedésre és az esetleges eljárásra gondolok).
DE másrészt adva van egy Magyarországon élő csecsen faszi akiről szerintem fölösleges
írnom, mert a cikk jól összefoglalja a sztorit. Ha nemzetbiztonsági kockázatról beszélünk
akkor nem csak kopasz barátunkat kellene...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!

folytatás ma, 07:45... előszednünk, hanem a csoport többi itt élő tagját, a többiek ügyében meg szépen elbeszélgetni az orosz nagykövettel, ha már úgy is jól ismerik
egymást. Halkan jegyezném meg, hogy itt a remek alkalom arra, hogy Petike életében először úgy viselkedjen mint egy igazi külügyminiszter és megmutassa, hogy a szájkarate mellett mennyire tökös fiú. Kövezzetek meg, de én hajlandó vagyok hinni ennek a csecsennek. Látott egy ilyet és felcseszte haja szála nem görbül, a hatóságokat, a kormányt hidegen hagyja hogy konkrétan ki ő, és milyen alapon szolgáltatja magának az igazságot, nem sok kétséget hagy afelől, hogy bizony ez pontosan az, aminek látszik. Az orosz gyarmatosodás öles léptei.
gulyasgyula
@Eladott Ország: ..Azért ez a Csecsen se rosszabb minha egy ismeretlen autó ütné el ..
Desischado
orbánék már nem is rejtegetik a szándékaikat. Ha nem teszünk semmit, tényleg Oroszország gyarmata leszünk. Le a rabló, hazaáruló orbán bandával!
Lepényleső
Magyar rendőrök védik az oroszokat,hogy az oroszok bánthassák a magyarokat? Hú,de nemzeti?
gulyasgyula
@Desischado: ..Igazad van de ha megnézed a történelmet szinte mindig valaki gyarmata voltunk ..Ahogy a jövőt nézem a nyugat az Unió , Brüsszel gyarmataként a Szír bevándorlók seggét fogjuk törölgetni de jó nekünk mert válogothatunk az orosz és a nyugat között ..Bonyolult lett a világ ..
kukac50
Ha Orbán az Oroszokhoz akar tartozni,hát tartozzon! Fogja a bandáját és költözzön Oroszországba,és hagyjon minket élni,, nyugodtan dolgozni,hogy javuljon az életszínvonal.
még Ők vannak hatalmon egyre jobban csúszik le Magyarország.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.