Nem kapott menedékjogot Kanadában Mohácsi Viktória volt SZDSZ-es politikus, aki azután kérte ezt, hogy állítása szerint a romagyilkosságok miatt életveszélyes fenyegetést kapott.

Még 2011-ben kért politikai menedékjogot Kanadában Mohácsi Viktória egykori SZDSZ-es politikus (2004-09 közt európai parlamenti képviselő) – értesült a Magyar Nemzet.

A lapnak Mohácsi azt írta, "meglepte az észak-amerikai ország hatósága által decemberben meghozott döntés, és április 10-én le is zajlott az első, hazatelepítéssel kapcsolatos meghallgatás." Arra a kérdésre, hogy a menedékjog kérelem elutasítása után mit tervez, és esetleg visszatér-e Magyarországra, a volt politikus annyit írt:

Nem tudom!

Az egykori roma és hátrányos helyzetű gyerekek integrációjáért felelős miniszteri biztos 2011-ben települt át a kanadai Torontóba, de távozásának okáról csak 2012 végén beszélt a CBC közszolgálati televíziónak.

A televíziónak azt állította, azért kért menedékjogot Kanadában, mert "Magyarországon életveszélyes fenyegetéseket kapott, miután kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy lassan halad a 2008-ban és 2009-ben elkövetett romagyilkosságok felderítése" – olvasható a cikkben.

Mohácsit az is felháborította, hogy a Gyurcsány-kormány 80 évre titkosította a nyomozás részleteit, mert egyes állami tisztségviselőket összefüggésbe lehetne hozni a gyilkosokkal. Mohácsi azt állította, 15 évnyi börtönt kockáztat azzal, ha többet mondana az általa tudott dolgokról, és a magyar titkosszolgálat hosszú kezétől is félt, ami Kanadában is utoléri. 

Magyarországot az akkori kanadai konzervatív kormány biztonságosnak ítélte meg, így az országból érkező menedékkérők száma lecsökkent. A 2015-ben megválasztott liberálisabb Trudeau-kormány alatt azonban ismét megindult a magyar menedékkérők száma, ezt Mohácsi Viktória is megerősítette a Magyar Nemzetnek.

(Címlapi fotó: MTI/Földi Imre, 2009)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Köb Jani
Magyarországon meg semmilyen jogot nem kap,sem politikait, sem emberi jogot, így kell ennek a semmirevaló politikusnak visszavágni, hogy érezze a tevékenységének káros hatását amit tett a Magyar társadalom az ország ellen. Kanada felismerte nála a hazugság természetességét, ami a cigányt jellemzi, évszázadok óta. Az öregek meggyilkolását cigányok által, bezzeg nem sürgette az igazságszolgáltatókat.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
Oda csak muszlimok, arabok kapnak, keresztény romák nem?
1magyar
Eldobálta volna a papírjait és azt mondta volna, hogy szíriai. Simán be kellett volna vegyék, mint mérkellék.
Eladott Ország
Az egykori roma és hátrányos helyzetű gyerekek integrációjáért felelős miniszteri biztosnak, a naplopáson kívül, valami alkotó munkát is ki kellene találnia. Nem lehet mindenki a cigányok Rogán Antalja.
almalibre
"Roma" + politikus = túl nagy kockázat Canadának
Köb Jani
Magyarországon meg semmilyen jogot nem kap,sem politikait, sem emberi jogot, így kell ennek a semmirevaló politikusnak visszavágni, hogy érezze a tevékenységének káros hatását amit tett a Magyar társadalom az ország ellen. Kanada felismerte nála a hazugság természetességét, ami a cigányt jellemzi, évszázadok óta. Az öregek meggyilkolását cigányok által, bezzeg nem sürgette az igazságszolgáltatókat.
Equus
"cigány, cigány, mért vagy cigány, sárgalábú istenit az anyádnak" - csak úgy eszembe jutott...
Equus
1ébként: mi lenne, ha Cserdibe költözne? Bogdán László mellett még munkára nevelést is kaphatna és nem azon törné okos fejecskéjét, h munka nélkül fényes jövedelemhez jusson.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.