A Central-European University (CEU) visszautasítja Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Parlamentben (EP) szerdán az egyetemmel kapcsolatban tett kijelentéseit.

Az EP a magyarországi felsőoktatási törvény módosításáról, a civil szervezetekre vonatkozó jogszabályok tervezett szigorításáról, a menedékkérők automatikus őrizetbe vételéről, valamint a médiapluralizmusról és az igazságszolgáltatás függetlenségéről tartott vitát, amelyen Orbán Viktor is részt vett.

A CEU-nak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Orbán Viktor az EP-ben azt állította, hogy a CEU elnök-rektora, Michael Ignatieff a diákoknak és tanároknak egy levélben azt írta: nem aggódik a Budapesten működő CEU bezárása miatt.

"Ez hamis állítás. Az idézett levélben a rektor azt írta, hogy az egyetem a legnehezebb körülmények között is működni fog. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a CEU magyarországi léte ne lenne veszélyben"

- tudatta az egyetem.

Véleményük szerint valótlan az is, hogy a törvénymódosítás privilégiumokat semmisít meg és a jogokat egyenlő módon újraosztja az egyetemek között. Már hetek óta kérdezik – írták –, hogy a CEU-nak milyen privilégiumai voltak a múltban és milyen új jogokat kaptak a magyar egyetemek a törvénymódosítás következtében.

A miniszterelnök most sem válaszolta meg ezeket a kérdéseket – tették hozzá. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a CEU megdolgozott az akkreditációjáért, és a diplomák kiadásának joga nem privilégium. A felsőoktatási törvény módosítását "tiltakozás fogadta a magyar felsőoktatási szektor szinte minden részében" – áll a közleményben, amely szerint a törvénymódosítás és elfogadásának módja "a magyar felsőoktatás és a tanszabadság iránti tiszteletlenséget mutat".

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Kedves idősebb korú komment társak!
Legyetek szívesek egy következő meghirdetett tüntetésre kifáradni. Nem kell az első sorban csápolni, hátul is igen jól lehet mindent hallani! Az orosz követségnél a legutóbbi tüntetésen több rokkant kocsin közlekedő honfitársunk is kint volt, mindenkire nagyon figyeltek a többiek!
Kérek mindenkit, hogy ne csak szájkaratézzunk itt, hanem aki tud (és aki nem!) az mozduljon meg!
Köszönöm!
feherhattyu1112
@Béla333: Kedves Béla! Kerekes szék a rokkant kocsi és nem kicsit beszédes dologaz hogy a fórumokon kerestek csápolókat a tüntetésekhez. Nem idevaló dolog.
justhpeter
Bele kell verni Orbán képébe a választ, mert az értelmes szóból nem ért.
Béla333
@feherhattyu1112: 19.33
Nem csápolókat, hanem idős korú honfitársakat egészségügyi sétára!
Valami olyan sétára, mint amikor a Fidesz székház felmentésére sereglettek a savas bácsik, hogy megmentsék a hont az egyik tüntetésnél! Emlékszel?
Hogy ez egy fórum vita oldalára való vagy sem, azt majd mindenki eldönti. Ha neked nem tetszik, akkor ne olvasd el!
a helység kalapácsa
@feherhattyu1112: Hát ezt sikerült jóóól félreértened, 555-1112 (ez vicc volt. van aki érti)

Ez nem tüntetésre toborzás volt, hanem szembesítés, hogy a sok elégedetlenkedő ne csak irkáljon, hanem TEGYEN is valamit mert annak van igazából látszatja, sorsfordító ereje.

Írd be a rokkantkocsit a vaterára, és meglátod mennyi találatod lesz.
Ebben az országban, amikor bődületeseket hazudnak az emberek arcába az ország vezetői(!), kifordulva magukból mindent kiforgatva, szó- és szereptévesztésben, nehogy már az legyen a legnagyobb problémád, hogy "rokkantkocsi" vagy "kerekesszék" - érted, "rokkantkocsi", és nem "rokkant kocsi", "kerekesszék", és nem "kerekes szék" (Lőrincze csókoltat - vagy nem)
Szerintem, a "kézi/elektromos hajtású gyógyászati segédeszköz" megnevezés lenne a legkevésbé sértő az érintettekre vonatkozóan (mert gondolom ez a problémád a "rokkantkocsi" megnevezéssel).
Béla333
@a helység kalapácsa: 20.00
"Ez nem tüntetésre toborzás volt, hanem szembesítés, hogy a sok elégedetlenkedő ne csak irkáljon, hanem TEGYEN is valamit mert annak van igazából látszatja, sorsfordító ereje."

Itt a pont! Beszélünk, szitkozódunk, panaszkodunk, de most már tenni kell(ene).
Mikor lesz már százezres tömeg a Kossuth téren?
feherhattyu1112
@a helység kalapácsa: a kerekesszékesek nem szeretik a rokkantkocsi kifejezést. Az elektromos hajtású gyógyeszköz helyett önhajtású kerekesszéket mondunk! Ezt tanuld meg tőlem, elvtárs/úr.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.