Hamarosan fizetős lesz a Városliget környéke vagyis a Vágány utca a Francia út, a Kerepesi út és a Dózsa György út által határolt terület, valamint az Örs Vezér terétől északra fekvő XIV. kerületi zóna.

A kiírás még tavaly év végén jelent meg a Közbeszerzési értesítőben és bár eredménytájékoztatót még nem tettek közzé, a zuglói önkormányzat már feltöltötte az aláírt szerződést.

Ebből kiderül, hogy összesen 204 automatát helyeznek majd ki a két területre. A nagyobb – az ötvenhatosok terét is magába foglaló zónába – 174 automata kerül, míg az Örs Vezér teréhez 30-at telepítenek. A díj a tervek szerint 175 forint lesz.

A szerződés szerint az éles üzemnek a szerződés aláírását követő 90. napon kell elindulnia, amely július első felére datálható.

Az érintett zónák bevonása a fizetős övezetbe nem meglepő. Budapesten egyre kevesebb az ingyenes terület, ahol pedig még nem szereltek fel órákat, ott a lakók panaszkodnak az önkormányzatoknak, hogy tegyenek valamit, hiszen nap közben nem találnak helyet lakásaik körül.

Ezen megfontolásból lett fizetős tavaly a József Attila-lakótelep és a Vágóhíd utca környéke, ezért lesznek órák a XIII. kerület nagykörúton kívüli részén már nem csak a Dunához közelebb eső területeken, hanem attól távolabb is és ezért fontolgatja a XI. kerület, hogy fizetős zónákkal tereli be az autósokat a P+R parkolókba, többek között a 4-es metró vonzáskörzetében.

Zuglóban eddig nem voltak fizetős zónák, míg a szomszédos kerületek a belváros felé, már mind meghozták ezt a döntést. Nem meglepő az Őrs Vezért tere környékének bevonása sem, hiszen a szomszédos Kőbánya a kerepesi úton túl már bevezette a fizetős parkolást egy kisebb területre a Gyakorló utca, Hatház utca és a Fehér út között. – írja a napi.hu.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cefi
Köszönjük. Azt, hogy a csutipatkány, a bandája, és a szavazóik körbeszopjàk egymást. Továbbá személyes üzenetem: A kurva anyátokkal éljetek nemi életet, szarevő fideszállatok.
Equus
még egy bőr a hülye Pesten dolgozókról
Cefi
Köszönjük. Azt, hogy a csutipatkány, a bandája, és a szavazóik körbeszopjàk egymást. Továbbá személyes üzenetem: A kurva anyátokkal éljetek nemi életet, szarevő fideszállatok.
egyvandor
A politikai bűnözés sokba kerül. Valahogy ki kell fizetni a sok léhűtőt.
nem tibi
Gratulálunk ! :-(((((((((((((((((((((
Parkolj Magyarország ! Parkolj Magyarok ! :-(((
justhpeter
Az önkormányzat rabló. Mi ebben az új ?
vezerke
Parkolóházat kell a saját telken épiteni saját beruházással a STADIONOK helyet az önkormányzatoknak és csak annak használatáért kérjenek dijat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.