Bár az Európai Néppárt vezetői úgy nyilatkoztak a szombati ülésük után, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kész teljesíteni az Európai Bizottság kéréseit, a kormányfő délutáni sajtótájékoztatója árnyalta a helyzetet. Orbán Viktor ekkor már hónapokig tartó tárgyalásokról beszélt - írja a Magyar Nemzet.

Orbán Viktor délután állt az újságírók elé a szombati EPP-ülés után. Mint fogalmazott, lényegében megismétlődött a szerdai EP-vita, és a munkája is az volt, mint akkor:

meg kellett védenie Magyarország véleményét és álláspontját. Szerinte ezt eredményesen megtették.

A Soros György brüsszeli tárgyalásaira vonatkozó kérdésre úgy válaszolt, ha nem tudta volna a sajtó tudósításaiból, akkor a romokból láthatta volna.

„Próbált alávágni több helyütt is Magyarországnak, ennek a lenyomataival találkoztam, de ez egy ilyen sportág, van aki ártani akar, van akinek meg az a dolga, hogy megvédje az országot. Én igyekeztem ezt megtenni, úgy gondolom, sikerült is.”

A CEU kapcsán azt mondta, semmilyen megállapodás sem született, ez egy jogi kérdés, tárgyalni fog a Bizottság és Magyarország a következő hónapokban. Kérdésre válaszolva hozzátette:

Magyarországnak senki sem szabhat feltételeket.

Hangsúlyozta, hogy ők egy Európa-párti kormány, és abban hogy az EU támogatottsága a magyarok körében a legmagasabb, abban az ő munkájuk is benne van. Viszont azon a véleményén egy jottányit sem kíván engedni, hogy az Unió sok tekintetben rosszul működik és meg kell reformálni. Ezt meg kell beszélni. Hozzátette: abból sem tud hátrálni, hogy vannak olyan kérdések az asztalon, amelyek nagyon veszélyesek a magyarok számára. Ezért a Stop Brüsszel nem Európa-ellenes, hanem a jelenlegi állapotot akarja megvédeni. Ezt nehéz itt elmondani, pedig csak annyit akarunk, hogy ne változzon meg a hatáskörmegosztás.

Az EPP elnöke, Joseph Daul közleményt adott ki az ülés után, melyben azt írta, arra kérték a Fideszt és a magyar hatóságokat, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy megfeleljenek az Európai Bizottság kéréseinek. A magyar miniszterelnök úgy reagált, hogy ennek megfelelően fog eljárni.

Közölték: világosan üzentek Orbánnak és a Fidesznek arra vonatkozóan, hogy nem fogadják el az alapvető jogok korlátozását vagy a jogállamiság figyelmen kívül hagyását. Ez pedig magába foglalja a tudományos szabadságot, az egyetemek autonómiáját is. Az Európai Néppárt azt akarja, hogy a CEU maradjon nyitva, a határidőket függesszék fel és kezdődjön párbeszéd az Egyesült Államokkal.

Azt is világossá tették, hogy elfogadhatatlannak tartják az „Állítsuk meg Brüsszelt!” kampányt. Az Európa ellen irányuló, folyamatos támadások szerintük elérik azt a szintet, ami már nem tolerálható. A nemzeti konzultációt félrevezetőnek ítélik.

A találkozó után Siegfried Mureșan, a Néppárt szóvivője ugyancsak közölte, hogy Orbán kész teljesíteni az Európai Néppárt kéréseit. A Politicónak azt mondta: ha nem, akkor „szankciók lesznek terítéken”.

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Hát kitartott az előző ,,álláspontja,, vagy 2-3 óráig, no most kell a brüsszeli pofáknak keménynek lenni és kibaszni a frakcióból a tetvest!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
egyvandor
Gorbánt benn kell tartani a hazamegmentő szerepében ez bármit megér. Eddig már több tíz ezer milliárdot költöttünk erre a projektre közpénzből. Ez erősen meghatározhatja a ner sorsát.
kukac50
Nem Magyarországnak mondták,hogy mit kell tenni, a szabályokat be kell tartani,hanem Orbán Viktornak és a Fideszes sleppnek! Mi történt Rogán elő került? Le esett a helikopter vele?
Orbánnak hátrányára volt a Soros emlegetése Az európai parlamentben.
Orbán kifogásolta,hogy Sorost milyen tisztelettel fogadták,Erre azt tudom mondani a tiszteletet nem megkövetelni kell, hanem kiérdemelni!
advocat
Beléptünk egy klubba. Az alapszabályok betartása kötelező. (Jobb helyeken.) Viszont ki lehet lépni. Lásd az angolokat. Ők legalább nemcsak pofáznak, és felveszik a nagy pénzeket.
karma1
Vazze, ezt miert nem merted kinyogni "face to face", amikor ott alldigaltal lesutott szemmel a szonyegszelen?
Ahogy kozeledsz a magyar hatar fele, mindent elfelejtesz, amit - jogosan - a fejedhez vagtak, es azonnal felkuszol a ganedomb tetejere , hogy onnan hirdesd a megnyomoritott, dezinformalt, alulkepzett, elfaradt nepednek, hogy te mekkora hos vagy...
Vagy a francot... Operahazbol hatulmenekulo, fuggony moge bujo szar senki vagy...
qxy
Magyarországnak senki sem szabhat feltételeket.??? Na akkor fogd marokra a segged és " hess"
Pálinkafőző Rézüst
Húzzál haza félázsiába pötyössegű...:))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.