Negyvenszer szúrta meg, végül egy féltéglával verte agyon áldozatát egy fiatal férfi Balatonföldváron. Az áldozat egy országszerte ismert vállalkozó volt, gyilkosa is neki dolgozott. Állítólag a fizetésen vesztek össze.

Az eset múlt kedden történt. Szijártó István ezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója a Kékfénynek azt mondta: a helyszínen talált nyomok nem üzleti ügyre, hanem személyes okokra utaltak. Ezért a nyomozás során a legerősebb verzió az volt, hogy a sértett környezetében élő embereket kezdték átvizsgálni.

Kiderült, hogy egy 19 éves fiú végzett a Balaton egyik urával, G. Gáborral. A rendőrök négy órán belül elfogták őt.

Az 52 éves jó kötésű férfit minden szórakozóhelyen ismerték. A szomszédok viszont szinte semmit sem tudtak róla. Csak köszönőviszonyban voltak egymással.

Egyikük, Szabó Imre Sándor szerint jó volt G. Gábor mellett lakni, mert bizonyos fokig biztonságot jelentett a környék számára a jelenléte. A szomszéd találta meg G. Gábor holttestét, ő hívta a rendőröket is, és az ő téglájával verték agyon az áldozatot.

Egy rendőrtanonc bukkant először értékes nyomra egy dohányboltban. A gyilkos ott vett magának vizet véres ruhában. Az eladó személyleírást adott róla, ami illett az egyik alkalmazottra. F. István így került úgymond képbe.

A lakásán fogták őt el, addigra elégette a ruháit, de mindent bevallott. Vallomása szerint másfél éve ismerte meg az áldozatot egy rendezvényen, munkát kapott tőle. Először biztonsági őrként, majd a ház körül dolgozott nála.

Eleinte nem volt semmi gond. Rendesen megkapta a bérét, aztán elmaradozott a fizetés. Aztán már pénz helyett pofonokat kapott a főnöktől. Elege lett a gyilkosnak. Volt, mikor egészen a francia idegenlégióig szökött, de nem vették fel, pár hét után visszatért a gazdájához.

Művelte a kertet, nyírta a füvet, sofőrködött, testőrködött, takarított, felszolgált a házibulikon, és közben egyre mérgesebb lett a viszonyuk.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Most mondjam azt, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel...:)
SystemError
Az ügyet csak azért sajnálom, mert a Mészáros így megint nőhet a környéken..
BALKÁN KOBRA
A Balaton egyik ura?! Ez természetes a hétköznapi szóhasználatban?!
karma1
@BALKÁN KOBRA: Bizony, bizony... Es mar lehet, hogy csak Neked szurt szemet,... (A meszilorinc lesz a masik... Csak nem tudom, hogy fognak-e talalni meg egy ilyen "bator" alkalmazottat ...:o((((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.