A Momentum Mozgalom indul a 2018-as országgyűlési választáson – jelentette be a párt elnöke az általuk szervezett hétfő esti budapesti demonstráción, amelynek résztvevői az Európához tartozás mellett álltak ki. A Momentum indul a 2018-as országgyűlési választáson

Fotó: MTI/Marjai János

Fekete-Győr András azt is közölte: október 15-én mutatják be programjukat. Azt is mondta, hogy a következő egy évben mindent megtesznek azért, hogy "lebontsák a félelem rendszerét".

Arra hívta fel a demonstráció résztvevőit, hogy a szervezet által a demonstráción kiosztott matricákkal "javítsák ki" a városban "a kormánypropaganda" plakátjait.

Fekete-Győr András arra biztatta az embereket, hogy "aktivizálják magukat", mint fogalmazott, csatlakozzanak a "cselekvés köreihez", amelyek szerinte helyi megoldásokat adhatnak. Hinni kell benne, hogy egy év elég, "be lehet indítani" Magyarországot a közösség erejével – hangoztatta a párt elnöke.

Mi nem megállítani fogjuk Brüsszelt, hanem utolérni – hangsúlyozta, utalva a kormány plakátjaira.

Szerinte Orbán Viktor az "elmaradott" Moszkva irányába tereli a nemzetet a gazdag Európa helyett, de ezt a Momentum az itthon maradt fiatalokkal nem engedi.

Soproni Tamás, a Momentum alelnöke úgy fogalmazott, hogy a bőrén érzi a keleti szelet, Oroszország veszélyt jelent Magyarország szabadságára, orosz propagandával szítanak gyűlöletet magyar és magyar között.

Szerinte nem igaz, hogy Magyarország kompország, mert a nyugati oldalon áll. Arról is beszélt, hogy a kormány nem méltó örököse sem 1848-nak, sem pedig 1956-nak.

Pottyondy Edina, a párt elnökségi tagja a Fidesz Európai Unióval kapcsolatos politikáját bírálva, úgy fogalmazott: a csatlakozás óta eltelt 13 év alatt már meg kellett volna tanulniuk, hogyan kommunikáljanak Brüsszellel.

Kiemelte: míg a szülei generációjának a határátlépés még szorongást jelentett, addig a mostani fiataloknak kaland, ami az uniós tagság eredménye.

A Magyarország uniós csatlakozásának tizenharmadik évfordulóján tartott demonstráción a tüntetők a Szabadság térről vonultak az Andrássy úton keresztül a Hősök terére. Amikor a menet eleje elérte a Hősök terét, a vége a Podmaniczky és az Izabella utca sarkánál tartott. A tömeg a beszédek alatt többször azt skandálta: "Ruszkik haza", valamint "Nem hagyjuk".

A demonstráció végén a tüntetők nagy része szétszéledt, egy részük azonban először a közeli Lenday utcába a Fidesz-székházhoz vonult, majd röviddel később az Oktogonhoz vonultak, ahol a tér közepén megálltak és demonstrálnak. A rendőrség lezárta a forgalmat.

(MTI)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Hányan vagytok vatte???Van már 200 fős tagságotok???Ti is csak egy megosztó párt vagytok!!! A választások után mentek a süllyesztőbe!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
@percsi: Egyetertek. Barmilyen szimpatikus is volt ahogy indultak, elkeserito hogy az alaptetelt nem ertik, vagy nem akarjak erteni.
orban levaltasa egyedul NEM megy. Az egyedul indulo partocskak csak arra jok hogy szetforgacsoljak az ellenzeki eroket es orban malmara hajtsak a vizet.
Meg kellene vegre erteni mindenkinek, aki orban levatlasara torekszik: csakis es kizarolag egy szeleskoru osszefogas tudja levaltani orban hatalmat. Minden mas elfecserelt energia es ido, amivel csak meg erosebb lesz a Geci hatalma.

A DK otlete tamogathato, hogy valtsuk le orbant, es utana irjunk ki egy demokratikus valasztast. De Bokros javaslata is megfontolando az 500 napos kormanyzasrol.

Akarhogy is, de csak egy osszefogas tud erot es alternativat jelenteni a diktatorral szemben.
Ha ez most nem sikerul, 2022-ben mar eselyunk sem lesz, mert addigra nem leszunk tagja az Unionak.
dr. prédikátor
Hányan vagytok vatte???Van már 200 fős tagságotok???Ti is csak egy megosztó párt vagytok!!! A választások után mentek a süllyesztőbe!!!
Nemezis
Orbán dörzsölheti a tenyerét örömében. Minél több kis párt indul egyedül, annál nagyobb az esélye.
Sziszifusz
Nem tudom miért, de van egy olyan érzésem, hogy ezek a Momentumos fiatalemberek csupán a saját politikusi karrierjüket alapozzák meg.
Kihasználva a magyarok változás iránti vágyát, ügyes hullámlovasként tűntek fel, némileg emlékeztetve az egykori Orbán Viktorra.
Az sem tiszta előttem, hogy a tegnapi demonstráció technikai feltételeit milyen anyagi forrásokból teremtették elő. Kérdés, hogy ki támogatja őket ?
Tartok attól, hogy nem minden az, aminek az első időszakban látszik.
Aki Én
Sajnálom mert reménykeltő is lehetne a dolog, de nekem ez a srác egyre kevésbé szimpatikus.
Ugyan az a kezelhetetlen, kényszeredett vigyor van a képén, mint a nemzeti betegnek.
Ráadásul ahogy most gesztikulált az kimondottan ijesztő.
Majd meglátjuk...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.