Már több mint 600 ezren küldték vissza a nemzeti konzultáció kérdőívét – mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Tuzson Bence közölte: május 6-áig kézbesítik a kérdőíveket, amelyeket május 20-áig lehet visszaküldeni.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a kormányzat dolgozik a Brüsszel által a nemzeti konzultációval összefüggésben megfogalmazott szórólapszerű levél tételesen megcáfolásán.

Tuzson Bence szerint Brüsszel félreérti a konzultáció kérdéseit. Leszögezte: azok az Európai Unió megújítását szolgálják, ez egy európai párti kérdőív.

Sok kérdésben egyetértünk, vannak azonban olyanok, amelyekben nem engedhetünk, mert azok nem szolgálják Magyarország érdekeit – fogalmazott, utóbbiak közé sorolva a migráció vagy a rezsicsökkentés témakörét.

Az M1 aktuális csatornának Tuzson Bence azt mondta: a nemzeti konzultáció országjárásra indul, amelyet a kormányzat által felkért szakemberek, illetve a kormányzat képviselői tartanak annak érdekében, hogy világossá tegyék a kormányzati álláspontot.

(MTI)

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zeta
Ahogy romlik a diákok szövegértése, úgy néznek egyre hülyébbnek mindenkit!
Egyre gagyibb magyarázatot adva mindenre.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Szókrakész: Gondolod hogy nem a kukában köt ki a bizonylat???Én biztos vagyok benne, hogy a nap végén minden iratot megsemmisítenek, hogy ne maradjon bizonyíték!!!
papa.49
A hombárfejű tuzsonyfaszkalap megmondta a tutit, na de ki hiszi még neki??? Én nem az biztos!!!
nezelodo
Hát bizony Bence fiam szerintetek mindenki hülye Európában, és mindenki Orbánt akarja tönkretenni, mindenki ellenség, mindenki minket fenyeget! Amennyit szemétkedtetek velük, amennyit rágalmaztátok őket már nem is várhatunk semmi jót. Csak ti veritek a nyálatokat a pénzükért, amit aztán szépen elvándorol a legnagyobb gazdasági zsenihez, az értelmet sugárzó tekintetű nemstrómanlencihez.
Szókrakész
@papa.49: Azért egyí "Cusi", Zuschlag csak marad a végén, akire kenhetik.
Na annak kell tényleges életfogytot beígérni és máris csicsereg a madárka.
papa.49
@Szókrakész: A cusi csupán ,,felolvasó,, ))))))))))
evacica
Nem Brüsszelt kell megállítani, ha nem wzt a szerencsétlen hazáját tönkretevő kormányt! De nagyon gyorsan!-

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.