Megvan a 2018-as költségvetési tervezet, 2,4 százalékos hiánnyal számolnak jelenleg a Nemzetgazdasági Minisztériumban. 

Megszületett a 2018-as költségvetés terve, 2,4 százalékos hiánnyal számolnak egyelőre – olvasható az Index cikkében.

Varga Mihály arról beszélt, hogy a jövő évi büdzsé a családok költségvetése lesz, rájuk épít. "A büdzsé céljai a teljes foglalkoztatottság, a gazdasági növekedés fenntartása és a biztonság erősítése" – áll a cikkben.

A kormány jövőre 4,3 százalékos gazdasági növekedésre számít, idén 4,1 százalék az elérni kívánt irányszám. 

Több adónem csökken, a családok kedvezménye nő

Több adónemet is csökkenteni kíván a nemzetgazdasági tárca. A halhús áfája például 27-ről 18 százalékra csökken, az internet és az éttermi szolgáltatások áfája pedig 18-ról 5 százalékra. A kisvállalkozói adó 14-ről 13 százalékra csökken a terv szerint.

Áfacsökkentéssel és nyugdíj-prémiummal számol a 2018-as büdzsé

Varga Mihály miniszter benyújtja a 2018-as költségvetést Kövér Lászlónak

Fotó: MTI/Kovács Tamás

"2018 januárjában havi 35 ezer forintra nő a kétgyermekes családok havi adókedvezménye, ennek nyomán fejenként évi 240 ezer forint marad egy átlagos kétgyermekes családnál. A munkáltatói járulék 22 százalékról 20 százalékra csökken, a társasági adókulcs marad 9, az szja pedig 15 százalékos. A minimálbér 8, a garantált bérminimum 12 százalékkal nő.

Varga azt is elmondta, hogy a nyugdíjakat az infláció mértékének megfelelően akarják emelni, ugyanakkor 2018-ban nyugdíjprémiumra is lehet számítani" – olvasható a cikkben.

Lakásbérlőknek és lakáskiadóknak

Változnak a hosszú- és a rövidtávú lakáskiadás szabályai is, adminisztrációcsökkentéssel és pénzmegtakarítással is jár az új adócsomag. 2018-tól a jelenlegi egy ingatlan helyett már háromig választható a legegyszerűbb és legnagyobb megtakarítást biztosító adózási mód, a tételes átalányadó. A fizetendő adó szobánként mindössze évi 38 400 forint, ilyen kis adóteherrel az NGM arra számít, hogy nem éri majd meg eltitkolni a szálláshely-szolgáltatásból szerzett jövedelmet.

A hosszú távú ingatlan-bérbeadók is jobban járnak 2018-ban, nem kell többé a bérbeadásból származó egymillió forintot meghaladó jövedelem után 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást fizetni, csupán a sima szja-t.

Katások, kivások könnyítései

A kisvállalkozók adója (kiva) 16 százalékos kulcsa 2017-ben 14 százalékra csökkent, 2018-ban pedig már csak 13 százalék lesz. A kata szabályait a diákoknak kedvezően módosítják, 2018-tól feleannyi közterhet (havi 25 ezer forintot) fizet majd az a nappali tagozatos hallgató, aki tanulmányai mellett kisadózóként vállalkozik, mivel érintett diákok főállásúnak nem minősülő kisadózónak számítanak majd. Az intézkedésektől kata és a kiva népszerűségének növekedését várja a kormány.

Több járulék a nem bejelentetteknek

 Akiknek nincs biztosított jogviszonyuk, azoknak jövőre megint többet kell fizetniük a társadalombiztosításért. Az egészségügyi szolgáltatási járulék összege 2018. január 1-jétől a fogyasztói árindex tervezett növekedésével párhuzamosan havi 7110 forintról 7320 forintra nő.

Nem lesz választási költségvetés – bár minden terület többet kap

Varga Mihály gazdasági miniszter a sajtótájékoztatón elmondta, a jövő évi nem választási költségvetés, ám minden terület picivel többet fog kapni 2018-ban az idei évhez képest. 

A tervek szerint 

- egészségügyre 102 milliárd forinttal,

- oktatásra 87 milliárddal,

- nyugdíjakra 287 milliárddal,

- rendvédelemre 83 milliárd forinttal,

- gazdaságfejlesztésre pedig 205 milliárd forinttal

jut több jövőre, a családok otthonteremtési kedvezményére pedig 225 milliárdot különítettek el, amiből 15 ezer lakás felépülését remélik.

A közbiztonságra 2017-hez képest 19 százalékkal jut több, összesen 514 milliárdot fordítanak erre a területre, miközben a rendvédelmisek és katonák életpályamodellje miatt a fizetésük nőni fog. 

"A költségvetési tervezet parlamenti tárgyalása május 18-án kezdődik meg. Május 18-ig lehet módosítókat benyújtani, a vita 23. és 25. között lesz. Június 12-én dönthetnek a módosítókról és 15-én fogadhatják el véglegesen a költségvetést" – olvasható az Index cikkében.

(Címlapi fotó: MTI/Kovács Tamás)

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
Az egykulcsos adóval egy csomó pénzt hagytunk az emberek nagyjából 10%-nak zsebében.
Bevezettünk úgy 3 tucat új adót.
Emeltük az ÁFA-t, minden létező járulékot.
Megszüntettük a rokkant nyugdíjat.
Megszüntettük a korkedvezményes nyugdíjat.
Bevezettük a tandíjat.
Lenyúltuk a takarékszövetkezeteket.
A munkavállalók kárára módosítottuk a Munka Törvénykönyvét.
Haverok közt osztottuk szét az állami földeket.
Lenyúltuk a szerencsejáték ipart.
Lenyúltuk a dohányforgalmazást.
Lenyúltuk 3 millió ember magánnyugdíját.
Lenyúltunk minden létező közbeszerzési eljárást.
Leépítettük a sajtószabadságot.
Leépítettük a demokráciát.
Összebalhéztunk minden civilizált állammal.
Gyilkosokkal kereskedtünk.
Diktatúrákkal cimborálunk.
Fényesre nyaljuk Putyin se...ét.
30 évre katasztrofális adósságba verjük az országot.
Koncepciós pereket rendeztünk.
Magánhadsereget csináltunk.
Üres stadionokra kúrtuk el a pénzt.
Százezer szám üldözzük el a munkavállalókat az országból.
Európa szégyenévé tettük a hazánkat.
És folytatjuk..és folytatjuk... és folytatjuk...megígértük...megígértük, megígérjük...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
division
@Kookas: A saját szemétdombodon kukorékoljál jobb lesz.
division
@CsipkeRózsa: Én nem látom hogy tönkre volna téve az ország, semmivel nem rosszabb vagy jobb mint bármikor volt. Szegény emberek meg minden országban vannak, itt is voltak sok évvel ezelőtt is, többségük szerint mindig az éppen aktuális kormány volt az oka. Hát nem érdekes?
Jozefina
Eddig tatott a fosztogatás, most jön az osztogatás, persze csak módjával, hogy közelednek a választások.
simmering73
Miközben a rászoruló rokkantnyugdíjasoktól teljesen elvette a gyógyszertámogatást. Hogy rohadna meg ez a piszkos, mocskos, velejéig romlott maffiakormány.
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/05/04/nekunk-minden-penzt-meger-kover-laszlo-mosolya/
Nekünk minden pénzt megér Kövér László mosolya. Varga Mihály nagyon örül annak, hogy a kormány továbbra is Európa legalacsonyabb személyi jövedelemadójával büszkélkedhet. Amúgy tényleg jól hangzik a 15 százalék. De a nagyon pöpec és alacsony 15 százalékos SZJA mellé valamiért konzekvensen elfelejti Varga Mihály odabiggyeszteni, hogy viszont ehhez hozzájön még 22 százalék szociális hozzájárulási adó (ezt jövőre 20 százalékra mérséklik), 1,5 százalék szakképzési hozzájárulás, 1,5 százalék munkaerő­ piaci járulék, 7 százalék egészségbiztosítási járulék, 10 százalék nyugdíjjárulék. Máris nem csupán a személyi jövedelemadó szembeszökő, hanem az elvonás is. Konkrétan rommá vagyunk
adóztatva, ráadásul úgy, hogy semmi viszontszolgáltatást nem kapunk cserébe. Már persze ha nem tudunk örülni annak, hogy lassan a sebvarrócérnát is nekünk kell bevinnünk a kórházba. Az elvonások mellé még nyugodtan csapjuk oda az 5­-27 százalék közötti áfát, az útdíjat, a sárgacsekk adót és ami hirtelen nem jut eszembe és máris azt látjuk, hogy azért gürcölünk reggeltől estig, hogy eltartsuk az állam mohó, túlhizlalt, de legalább elnyomó és pofátlan gépezetét.
Eladott Ország
Az örök rejtély: Akiknek nincs biztosítási jogviszonya, az miből fizeti a permanensen növekvő egészségügyi szolgáltatási járulékot. Az elmegy Habony Árpádhoz vitrinőrnek, akinek nincs fizetési papírja sincs?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.