A demokratikus ellenzéki pártok még az idén megállapodnak arról, hogy valamennyi választókerületben közös jelöltet indítanak a jövő évi országgyűlési választásokon – mondta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kedden Kaposváron.

Pártja lakossági fórumán Gyurcsány Ferenc megjegyezte, hogy most még "belső verseny", felkészülés zajlik, amely arról szól, "kinek milyen startpozíciója lesz a tárgyaláshoz", de eljön a megállapodás pillanata, és a mai kormánypártok "iszonyatosan nagy zakót kaphatnak", történetük legnagyobb vereségét szenvedhetik el.

A Fidesz leváltásában érdekelt sokaság egy pont után nem foglalkozik azzal, melyik pártot szereti a legjobban, megnézi, ki a legesélyesebb jelölt, és az emberek tömegesen kezdenek rá szavazni, függetlenül attól, honnan jön, mert fontosabb a Fidesz leváltása, mint a pártlojalitás – hangoztatta az ellenzéki politikus.

Gyurcsány Ferenc úgy vélte: bizakodásra ad okot, hogy a kormánypártok az elmúlt három évben tartott időközi választásokon lényegesen rosszabbul szerepeltek, mint korábban.

"Az emberek jelentős része nem hajlandó elmondani, mit gondol erről a hatalomról, mert vigyáz magára, és abba a csapdába ejti a Fideszt, hogy azt hiszi, tetemes előnye van, de nincs" – mondta az ellenzéki politikus, majd hozzátette: a Fidesznek 2010-ben 54, 2014-ben "már csak" 44 százalékos támogatottsága volt, most szerinte nincs több 35 százaléknál.

"Ha csak ennyijük van, meg fogjuk őket verni, biztosak lehetnek benne" – mondta.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
"Gyurcsány: még az idén megállapodhatnak a közös jelöltekben"

Ráértek.
Ne kapkodjatok vele.
Legyen olyan mint a jó bor.
Érleljétek vagy 2-3 évig.
Mint a mediterrán borokat szokták.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.