A magyar fiatalok és egészséges életmódra nevelésük ügye Magyarország első számú nemzeti ügye, nincs ennél fontosabb dolog – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengerben.

 Így nevelné Orbán egészséges életmódra a fiatalokat
Fotó: Czeglédi Zsolt, MTI

A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében elsőként felépült tanuszoda átadásán a kormányfő hangsúlyozta, hogy a sport a fiatalok nevelésének legalkalmasabb eszköze, mert kitartásra, egészséges életmódra, aktív életre és becsületes versengésre tanítja őket, és közösséget is teremt.

"Magyarországnak erős, egészséges, harcos és elkötelezett fiatalságra van szüksége, márpedig a fiatalok akkor lesznek ilyenek, ha mi szülők ilyenné neveljük őket"

- fogalmazott Orbán Viktor.

A Makovecz Imre építész munkássága előtt látványos bejárati építménnyel tisztelgő, egyszintes tanuszoda avatására összegyűlt érdeklődők előtt megtartott beszédében a miniszterelnök kiemelte, minden járásközpontban tornatermeket, sportcsarnokokat és uszodákat létesít a kormány. Ezzel lehetőséget adnak a következő nemzedéknek arra, hogy méltó legyen elődeihez és elég erős legyen ahhoz, hogy megtartsa az országot a vállán a következő évtizedekben – tette hozzá.

Beszédében Orbán Viktor ugyanakkor rögzítette,

Európának nagy problémája, hogy a kontinensen kevés a gyerek, és jelenleg Magyarország is ezzel a bajjal küzd.

Szavai szerint Európában vannak olyan országok, amelyek a probléma megoldására külső segítséget vesznek igénybe bevándorlók és migránsok formájában, ugyanakkor leszögezte, vannak országok, amelyek bíznak magukban és belső tartalékaikat mozgósítva megpróbálják megoldani ezt a történelmi feladatot.

Magyarország az utóbbiak közé tartozik, amíg ez a kormány van hivatalban, akármit is találnak ki Brüsszelben, a kevés gyermek problémáját sohasem fogjuk migránsokkal megoldani, "ez a mi bajunk, a mi problémánk, amit meg fogunk oldani" – hangsúlyozta a miniszterelnök. Meggyőződése szerint ehhez a feladathoz van elég életerő a magyar emberekben és családokban, így a folyamatot meg fogja tudni fordítani az ország.

Ezért van nagy szükség a fiatalokra – folytatta Orbán Viktor – , és ezért épülnek olyan sportlétesítmények, amelyek a gyermekek egészségre nevelését segítik elő. A kormányfő hangsúlyozta, az uszodák nemcsak a gyerekeknek épülnek, a kormány számításai szerint mintegy 700 ezer embernek nyújtanak sportolási lehetőséget. Megerősítette, a létesítmények építése mellett a fenntartást is az állam fogja finanszírozni.

Ennek az uszodának a felépülése legalább olyan fontos, mint a budapesti Duna Aréna létrehozása, ennek megfelelően Csenger és környéke ugyanolyan fontos, mint a főváros

- vont párhuzamot Orbán Viktor.

A kormányfő beszédében kitért arra is, hogy a mindennapos testnevelésnek köszönhetően 1 millió 200 ezer gyermek sportol minden nap az országban. Sorra épülnek az új és épülnek át a régi létesítmények, nemzetközi sportversenyeket rendez Magyarország – sorolta Orbán Viktor, jelezve: 2017-ben 81 nemzetközi sporteseményt rendez Magyarország, és 2018-ra már ötven eseményt jeleztek előre.

A Szatmárban élő emberekhez szólva azt mondta, Magyarország nem feledkezett meg a vidéki területekről, így a csengeri térségről sem, amelyre "okkal lehetünk büszkék". Elmondta, döntés született a csengeri ipari park bővítéséről és fejlesztéséről 650 millió forint értékben, a Makovecz-életmű ápolására pedig buszpályaudvart terveznek a város főterére. A magyar-román határ túloldalán fekvő Vetés (Vetis) ipari parkját összekötik majd a csengeri parkkal, valamint egy határmetszési pontot is létrehoznának.

A Mátészalkát Szatmárnémetivel összekötő M49-es főút négysávosításáról már volt korábban szó, a csengeri szakaszt hamarosan tervezni kezdik és később meg is építik. Emellett Csengerben épül meg az ország egyik új büntetés-végrehajtási intézete, amely kétszáz embernek ad majd munkát – tette hozzá Orbán Viktor.

A csengeri tanuszoda összesen 442 millió forint költségvetési forrásból épült fel. Az átadáson részt vett Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Boros Anita, az NFM vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára, beszédet mondott Forján Zsolt polgármester (Fidesz-KDNP) és Kovács Sándor, a Fidesz térségi országgyűlési képviselője.

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Már annyi uszodát ígért, mennyi lett meg belőle???
Egyébként ha ,,"Magyarországnak erős, egészséges, harcos és elkötelezett fiatalsága" lenne, akkor lennének igazán bajban. Mert egészséges embernek egészségesek a gondolatai is.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Már annyi uszodát ígért, mennyi lett meg belőle???
Egyébként ha ,,"Magyarországnak erős, egészséges, harcos és elkötelezett fiatalsága" lenne, akkor lennének igazán bajban. Mert egészséges embernek egészségesek a gondolatai is.
vonotok
Te jó ég ! Mintha Hitler lelkesítő beszéde ismétlődne . Mikor lesz már ennek vége??, " honnan uszulnak ránk új ordas eszmék "
Mit tetűnk / mit NEM tetűnk mi 50-60 éves fejel, hogy ide juhtatuk a felnövekvő nemzedéket. Akik tán szégyenesükbe, a megbukott " szabadság " miatt menekülnek ebből az országból.
szaboria1
1988 Londonban is így gondolta, mert akkor többet volt Pupba mint az egyetem padjaiba.
CsipkeRózsa
Még egy uszoda avatásán is Brüsszelezik, migráncsozik.
simmering73
Az új böri telitalálat. 200 embernek munkát, több száznak fedelet a feje fölé.
eszegfu
Az normális, hogy a gyerekek egészséges fizikális fejlődéséhez kell a sport, ill. a sportlétesitmények megléte, tehát pénz. De, hogy ezt a nyomorult kifejezést, pontosabban az állandó ellenséget kitalálva, most is csak odabiggyesztette: "...HARCOS... fiatalság"?!
Equus
a harcos fiatalság első dolga lesz - legalábbis az értelmesebbjének -, h lécet vesz Nyugatra. Neki meg itt marad a fajtája meg az elmeroggyant börtönőrei...
nemkati
Nem vagyok egy véleményen 0rbánnal.
nemkati
Viszont azt elvárom a harcos fiatalságtól, hogy csapja már pofán ezt a g..i bohócot!
Nessy
Sportos, egészséges ifjúság. Ok. Azért nem ártana, ha esetleg tanulnának írni,olvasni, számolni,szöveget értelmezni, gondolkozni, kreatívnak lenni, és nem csak 16 éve korukig. Nem ártana a "kiművelt emberfők" számát növelni!
qxy
@Nessy: Teljesen igazad van .De ahhoz olyan tanítók, nevelők is kellenek akiknek nem azért van tanári diplomájuk, mert az anya meg mondta.- a gyerekem akkor is diplomás lesz. Mindegy milyen, csak verhesse a a mellét. Azt veri csak nem a mellét. A múlt héten egy kis lexikális vetélkedőre invitáltam az " iskolázott fiatal tanárokat.Első rész, 20 kérdés, a másodiknál gond volt.De a " simogatós" telefon ott volt mindegyiknél Szarba is voltak mert nem szabadott használni.
Nessy
@qxy: A NAT mellett csak az marad a pályán, aki nem lát mást, vagy megszállott, és még megpróbál "oktatni", amíg ki nem rúgják!
cs.n.
Erős, harcos. Mondja a puhos csüngőhasú törpe.
human
A fidesz a veszprémi időközin vesztettel el a 2/3-os többségét. A kampányban Orbán fürdőt ígért a városnak. Hogy áll a projekt?
"Négy évtizedes álom beteljesülése lebeg ismét a veszprémiek előtt, miután a kormány az időközi választás hajrájában 4 milliárdos uszodát ígért. Eddig csak az ígéretek és a végül lelépett befektetők repkedtek, a kormánypárti politikusok próbálkozásait kudarcok, blamázsok kísérték. "
vs.hu/kozelet/osszes/veszprem-erzekeny-pontjat-vette-celba-a-kormany-a-kampanyhajraban-0219
human
@Horizont: Nekem is ez az érzésem.
papa.49
@human: Kecskemétnek is ígért út felújítást, elkerülő utat, meg a nehézség tudja még mit nem, de ha megyek arra lefogom fényképezni az utakat, és felrakom ide, lassan már csak a gödrögben lehet közlekedni!!!
Vagy a szolnoki elkerülő út MÉG GÉPEKET SE LEHET LÁTNI AZ ÉPÍTÉSI TERÜLETEN!!!
Egy ilyen tehetségtelen takony ne akarjon gyermeket nevelni mert mire tudná oktatni a lopáson kívül???
quadrocopter
Megint előadta a sablont, holott arról is pofázhatott volna, hogy Mészáros tolása miatt hány kisvállalkozó esik el a pénzétől! Ami az Orbán-kasszában landol!
nezelodo
Köszönöm, az én unokáimat ne nevelje Orbán, és ne szabja meg, milyen harcosok legyenek és ne írja elő mi ellen. Tudni fogják ők mi ellen harcoljanak, és minek az érdekében, ezért van egy rossz hírem a dakotának, egyik változat sem fog tetszeni neki. Szerintem ha ez a generáció felnő, biza' nem lesz babérkoszorúja a magyar történelemben Orbánnak, mert tiszta fejjel értékelik az ifjúkoruk megrontóját.
human
@nezelodo: Ezt Orbán is tudja és igyekszik a fiatalokat már személyi kultuszra nevelni. Nem véletlenül került bele egy kísérleti történelmi tankönyvbe több bekezdésen át ecsetelve dicső tetteit. (Gyurcsányról pedig annyit írtak ,hogy a rendszerváltás nyertese volt.)
JAJMÁR
"Erős, egészséges, harcos és elkötelezett" ? fiatalokra van szükség? Az egészség rendben, de a többi ebben a formában eléggé khm, fura... miért kell a fiataloknak "harcolni"? Munkahelyért, lakásért, jövedelemért? és kikkel? és aki veszít, azzal mi lesz? meg aztán miben és hova legyen elkötelezett?
Jaj, ezek a ki nem mondott szavak...
human
@JAJMÁR: Harcnak nincs ellenség nélkül. Egy harcosnak pedig csak egy ellenség adhat értelmet. Orbán pedig mindig megmondja éppen ki az ellenség.
a helység kalapácsa
"harcos"?

Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon buta, és nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon gonosz ember vagy te orbán.

Természetesen SEMMI közöd a kereszténységhez.
Ami külön ciki, hogy az álkereszténységhez sem, hát még az igazhoz mennyire nem!!!

"harcos"?

"Ügyelj, hogy feddhetetlen légy, vigyázz, hogy becsületes maradj,
!!! MERT A JÖVENDŐ A BÉKE EMBERÉÉ. !!!"
És mi lesz a harcosokkal?
"De a bűnösök mind elvesznek, a gonoszok vége pusztulás." (Zsoltárok 37, 37,38)

Nem tudsz nagyban gondolkodni, ugye?
Te tényleg azt hiszed, azzal, hogy meghalsz majd valamikor - talán öregen szépen, talán nem is annyira öregen csúnyán -, megúszod a számonkérést?
SENKI nem ússza meg számonkérést!!!

Álmodtál már rossz álmot, és amikor felébredtél, megkönnyebbültél, amikor rájöttél, hogy a veled történtek csak egy rossz álom volt?
Na most ezt képzeld el fordítva...

Az életed egy rossz álom, ami megtörtént.
És amikor felébredsz a halálalvásodból, nem múlik el az érzés - ez megtörtént.
A jó tükrébe nézve, az ítéletre várva?
Nem szépítem: KEMÉNY LESZ

Ja, hogy te nem hiszel ebben?
Az egyéni szocprobléma.
Attól még úgy lesz - ha hiszel benne, ha nem; ha akarod, ha nem.
SENKI nem ússza meg a számonkérést - végül.
bencemacska
Ha ennyire szeretné a fiatalságot nevelni, példát kellene mutatni a saját családján keresztül. A saját lábán álló, a mi lábunkra nehezedő lányát már ismerjük, eléggé utáljuk is!
Nem kívánjuk utódainknak példaképül!
Fiát is ismerjük, akiből addig akart futballsztárt nevelni, míg tönkretette!
Még van három lánya, őket próbálja "boldog emberekké" nevelni. Talán még nem késő!
A mi utódainkat hagyd békén!
Qqberci
Nem baj, ha hülye, csak focizni tudjon!...
JAJMÁR
@human: Így igaz! Az "egészség" szó morbid ezért ebben, hiszen a programhoz mentálisan befolyásolható és vezérelvhű... droidok kellenek.
eszegfu
@Horizont: 19:08 Hogy a csudában találtál rá?! Nem is gondoltam, hogy a Felház a fb-on Kereszteződés néven szerepel. Egyébként nem tudom melyik a rosszabb befolyás: a papájuk, vagy ez a furcsa Felház gyülekezet.
magyarbakancs
"Magyarországnak erős, egészséges, harcos és elkötelezett fiatalságra van szüksége, márpedig a fiatalok akkor lesznek ilyenek, ha mi szülők ilyenné neveljük őket"
Erős fiatalok! Miben legyen erős a fiatal?
Harcos Fiatalok!
Miben legyen harcos a fiatal?
Ágyban?Választó irodában?
Elkötelezett fiatalok!
Miben legyen elkötelezett a fiatal?
Ön politikai tevékenységének támogatásában legyen elkötelezett a fiatal?
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/04/09/egy-veletlenul-hazatevedt-magyar-levele-orban-viktorhoz/
Egy véletlenül hazatévedt magyar levele Orbán Viktorhoz. Már amikor megérkeztem az országba, akkor szembejöttek a plakátok. Hogy állítsuk meg Brüsszelt! Miért nem Berlint akarod megállítani? Vagy Prágát? Esetleg Szécsényt? Idióta. A taxis feszt a liberálisokat szidta. Amikor teli lett a hócipőm és megkérdeztem, mi az a liberális, azt nem tudta megmondani. Csak azt, hogy kurvára utálja őket. De annyira, hogy csak úgy remegett
a gyűlölettől, közben meg olyan ostoba volt, hogy a sebváltó egy szellemóriás volt hozzá képest. A faluban meg…bazd meg, Viktor! Azt hittem, hogy valami hagyományőrző falunapba
csöppentem, mert szarabbul nézett ki minden, mint gyerekkoromban, pedig már akkor sem volt valami húde. Erre kiderült, hogy nem. Így élnek. Este eltapogatóztam a régi ismerősökhöz, osztálytársakhoz. Tapogatóztam, mert sötét volt az utcán, mintha bombázásra készülnénk. Meg a fejekben is sötétség volt, de még mekkora! Édes jó istenem! Ezek ülnek ott a világ végén és rettegnek a migránsoktól, holott még külföldit se láttak életükben. Rettegnek a liberálisoktól, közben azt sem tudják, eszik, vagy isszák a liberalizmust.
Plusz félnek, hogy jön Brüsszel és elviszi a kolbászt a padlásról. Ülnek a lepusztult házaikban, az egyetlen fűtött szobában megy a tévé és bámulják a hülyeségeket orrvérzésig. És rettegnek, azt sem tudják, hogy kitől, vagy mitől. És gyűlölnek mindenkit és azt sem tudják, hogy miért. Közben fillérekért kidolgozzák a belüket és észre sem veszik, hogy átverik őket és nem tudják, hogy nem kellene így élniük. Viktor! Ez már nem hozzá nem értés, hanem nemzet­ és emberiesség elleni bűncselekmény. Micsoda geci vagy te? Figyelj, pajtás! Rá fogsz faragni, hidd el nekem. Annyira nem hülye ez a nép, hogy egyszer fel ne ismerje az igazságot. Akkor pedig neked reszeltek. De az én anyám ebből már kimarad. Viszem magammal oda, ahol 65 évesen még nem nevezik és nem is gondolják...
Eladott Ország
folytatás, ma 09:58... vénasszonynak, ahol maga dönthet arról, hogy akar-­e dolgozni, vagy inkább unokázik és ahol az ilyen szarháziakat, amilyen te is vagy cimbora, az emberek a farkuknál fogva akasztották volna ki száradni. Nem azért, amit te itt csináltál. Annak a töredékéért is. Azért – ha majd eljön az a pillanat, mert el fog jönni – amikor nem a szülőfalumban fognak rettegni, hanem a Cinege utcában, feltétlenül értesíts. Jövök segíteni. A falum lakóinak.
advocat
Azért az az alhasi tömeg mást mond! Vagy más nem fiatal? Mert már nem demokrata?
eszegfu
@Horizont: Én is megtaláltam, de ő még "kislány", de legalábbis bakfis... ahogy irtam már: nem tudom melyik a rosszabb?! Időnként egy nem "felkapott" csatornát nézve, ott látok emberi tragédiákat (megtörtént események) a gazdag családok viszonyairól, amikor is a külvilág felé minden rendben van, de belül tombolnak az indulatok, a kamaszok elszökdösnek, mindenbe belekeveredve lassan, de biztosan "széttörik" az idil és a többségük börtönben végzi. Én is "csak" a gyerekeket sajnálom, de nagyon.:(
elnyomott
Haj, de szívesen megnevelném én is Orbánt!
glorianna
@Nessy: Az sem ártana, ha minden nap jóllakhatna minden gyerek... Aztán sportolhat is.
desiro
Az a lényeg a fideSS birkák jól bégetnek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.