Egy gyenge Európa nem használ a világnak, hiszen nem tudja betölteni azt a szerepet, amelyre hivatott, vagyis hogy segítsen a szegényebb népeknek.

Ezt mondta Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere a bécsi Diplomáciai Akadémián tartott csütörtöki pódiumbeszélgetést követően az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Balog: Gyenge Európa nem tudja betölteni szerepét

Fotó: MTI /Emmi/Bartos Gyula

Balog Zoltán elmondta: Európa jövője a közép-európai összefogásban van gazdaságilag, politikailag és kulturálisan egyaránt, ezért a visegrádi négyekkel való szorosabb összefogásra hívta fel a bécsi akadémia közönségének figyelmét.

A miniszter a pódiumbeszélgetést követően aláhúzta: amikor Európa igazi sorskérdések előtt áll, akkor minden fórumot meg kell ragadni, hogy egymással beszélve jobban megértsük a másik álláspontját.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Ennek az embernek nincs joga, hogy Európát kritizálja, hisz a saját feladatát képtelen átlátni! Minden terület, melyért ő a felelős romokban hever! Gyalázat! Kilapátolni az országból a pénzt a külhoni magyaroknak, na azt érti, miközben itthon?!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Ki gyengíti az Uniót hát pont ti pléh-bános!!!
Tűnj el ezzel az oltós dumával!!!
lusta
Ekkorát lódítani, azért ez sem semmi.
a helység kalapácsa
Ha mi, kicsit is normálisan gondolkodó/látó emberek tudjuk a külsőségek alapján (kinézet, miket mondasz, miket csinálsz), hogy te mennyire képmutató hazug gazember vagy, akkor Isten, aki a szívekbe lát, mennyire tudja rólad, hogy mit művelsz?

Egyébként úgy nézel ki mint egy pedofil.
Pedofil vagy, balog (ha nem is élőben talán, de az interneten kiskorúakra rántod rá)?
kisrigó
Csoda történt! Nem szakadt rá az Akadémia plafonja erre a képmutató majomra! Egyébként is mit keres a sekrestyés komoly emberek közt egy akadémián! Nem látta a plakátot, senki sem "állította " meg!?
Cicamama55
Ennek az embernek nincs joga, hogy Európát kritizálja, hisz a saját feladatát képtelen átlátni! Minden terület, melyért ő a felelős romokban hever! Gyalázat! Kilapátolni az országból a pénzt a külhoni magyaroknak, na azt érti, miközben itthon?!
desiro
Miközben gorbáncos Brüsszelben elő adta a páva táncit, itthon a lakájai azóta is nyomják "Állítsuk meg Brüsszelt!" Szerintem meg ezeket kellene a gödör szélére állítani a többit gondoljátok hozzá.
lampa laz
Nyomatja a zorbán szöveget, v4-ek, erős közép-európa blablabla..., ha már egész Európán nem tud uralkodni a tolvaj szarka, hadd legyen az övé a közepe.
nyanya001
Mert az ilyen horda mint ti vagytok, gyengitik Európát
akik szénné lopták az országot, lassan ki lehet tenni a táblát
a határra, Mészárosország - Orbánia !
simmering73
Gyenge Európát vizionál ez a gyengeelméjű. És ebben a gyengélkedő Európában a leggyengébb láncszem Magyarország.
justhpeter
Szerencsétlen Balogh már nem tudja mit beszél.
Jozefina
Ez a majom melyik állatkertből szökött meg???
Jozefina
Ez a majom melyik állatkertből szökött meg???@nyanya001:
nyanya001
@Jozefina: Putyin állatkertjéből.
De az is egy állat aki ezt megengedte.
A lengyelek kitiltották őket, ezek a trógerok beengedték őket.
Most nem volt tilos jelkép a sarlós kalapácsos zászló.
papa.49
@nyanya001: Jöttek a hazugovicsot szopatni, a putyin nevében!!!
Az északi volt tagköztársaságok, meg a lengyelek nem engedik be őket, gondolom mert több eszük van mint ennek a hibbant féleszű hazugovicsnak!!!
Ne legyen igazam de figyeljétek meg ha kitör a forradalom a putyinkától fog segítséget kérni akár a Kádár régen!!!
nyanya001
@papa.49: Alig várják, hogy megint az orosz tankok dübörögjenek itt.
Zeta
Ez érdekes, mert mi nagyon gazdagok vagyunk! Minden gazdasági mutatónk a béka segge alatt van, ezért nem kellene a gyenge Európával fenyegetőzni, elherdálni a pénzét, helyesebben ellopni! A gazdaság a visegrádi négyekhez viszonyítva egyre rosszabb helyzetbe kerűl!
coni
Csak az olyan közösségek tudják betölteni a feladatukat ahol a tagok a közös érdeket is szem előtt tartják nemcsak a sajátjukat. Ha egy tag csak a jogait ismeri a kötelezettségeit nem felborul az egyensúly.
Ez történt most az Unióval, így azok a tagok akik eddig nettó befizetők voltak beintettek, és békén hagyják a renitens országokat minden szempontból...anyagilag is. Létrehozzák a bankuniót, uniós ügyészséget,eurózónát stb. ahova már nem kötelező belépni de értelemszerűen az ebből származó előnyök sem járnak. Nem használtuk ki a történelmi lehetőséget ez lesz a mi 2. Trianonunk.
kokopelli
@coni:
...vagy a "Kétsebességes Uniót",azután nézhetnek ki (pl. a Visegrádi Négyek")
hülyén a fehérneműikből! Ha a nettobefizető országok a politikusaikat a választásokon
a sarokba szorítják,azok azonnal lépni fognak,mert ők is ragaszkodnak a bársonyszék-
hez!...tekintet nélkül a pártállásra!
Megszünik a munkaerő szabad áramlása,és a fegyvert megfordítják:
"Nem kellenek nekünk a keleti ex-tagállamokból "emigráncsok"."Tele van a hócipőnk!"
Elég,ha a szélsőjobbot nem fékezik a demokratikus pártok!Nevezhetjük amiknek
akarjuk: Passív politiklacsinálásnak,bojkottnak,"kivárni és teát inni" mozgalomnak...!
Sok útja van annak,hogy rafinált úton az Orbánféléket taccsra tegyék,úgy ahogy
akarják!
Különben teljesen igazad van!Az Úniónak nem kell M.o,de fordítva igen!
nyanya001
Ezért aztán kizárólag diktátorokkal haverkodik a miniszterelnök
444.hu/2017/05/20/orban-a-feherorosz-diktatorral-is-talalkozik-szerbiaban

A magyar kormány nem dicsekedett azzal, hogy hamarosan szerb-fehérorosz-magyar háromoldalú találkozóra kerül sor Szabadkán és Újvidéken, de a dolog mégis kiderült, ugyanis Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök Pekingben bejelentette a tervezett tárgyalást.

A találkozón Vučić és Orbán mellett az Európa utolsó igazi diktátorának tartott Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök vesz majd részt.
karma1
Ne monnyatok ma', hogy nincs igaza balog fraternek! Bizony igaza van! Ha az Eu eros lenne, mar regen valagbarugta volna ezeket az ingyenelo maffiozokat, megmutatna, hogy ervenyt tud szerezni annak a szerzodesnek, amit 28 EGYENLO tagallam vallalt, kotelezettsegekkel es jogokkal egyutt,
Most majd megnezegetheti, honnan fognak lopni. Mar kezd elapadni a sultgalamb-forras, 20-ban meg mar hivatalosan is leall. Es ha ezek a tetvek jovore megiscsak megnyernek a valasztast, kivancsi vagyok, hogy mit fognak csinalni 20-22-ig, amig le nem jar a mandatumuk. (En inkabb azon gondolkodom, hogy mivel fognak kihatralni a kormanyzasbol 2020 utan, mert ki fognak, ide a bokot, hiszen az osszes visszafizetesi kotelezettseg kb. 19-tol indul be, a letelepedesi kotvenyek, ha lesz Paks2, akkor az is, na es azok a milliardok, amiert Kinaban a Tienanmen teren meg komcsi emlekmuvet is koszoruzott,... A kinai maffia csak 10-20 fokkal rosszabb, mint az olasz es a csecsen... Na, egy kinainak mondd, hogy nincs meg a love...)
nyanya001
@karma1: Szerintem nem ezt a moslék bandát nézik, hanem az országot.
Ezért hezitálnak még.
karma1
@nyanya001: Sajnos, azt hiszem, azon a ponton mar tul vannak. Sajnos, hogy ezt kell mondanom, mert kb. ez latszik a hirekbol: rettenetesen el vannak foglalva a Brexit-tel, - sajnos, a Brexit realizalta az Unioban ezt a teljesen visszas helyzetet, amit a mnagyarok eddig elvezhettek, es ami lehetoseggel nem eltek, hanem visszaeltek.
Egyszer lehetett volna kilabalni a szarbol - ez a lehetoseg szepen eluszott orbanekkal.
Az Unio kokemeny szabalyokon nyugszik,: amikor a magyarokat csak gyengeden figyelmeztettek, hogy valtoztassanak az illiberalis politikajukon, ne akarjanak kulonutas politikat folytatni - orban ezt egy mezei pavatanccal lesoportek az asztalrol, maradt az oligarcha rendszer kiepitese, vagyongyujtes maganak meg a haveroknak a rosszabb idokre,.
Az Unio szepen , minel gyorsabban befejezi a Brexitet, felulbiralja az unios alapszerzodest, es atalakitja az ujonnan kialakult helyzetre. Es mivel tudjak, hogy az alaptervekben 2020-tol mar ugysincs a magyarokkal kivetelezes, tehat semmi kulonleges banasmod nem illet mar meg bennunket, hat ennek megfeleloen fogjak kezelni a magyarokat is.
Valoban jo lett volna azt hinni, hogy legalabb a nepet nezik, aki csorosodik, mert a penzekbol nekik semmi sem jut...De belugyekbe az Unionak nincs es nem is volt beleszolasa (hiszen nincs meg ra a szemelyi allomanya, hogy 28 orszagban kiserje figyelemmel a belugyeket), ha a magyarok mar ketszer orbant valasztottak meg maguknak annak ellenere, hogy 2011-ben a 3000 milliardot siman lenyulta, az Alkotmanyt egy tollvonassal megszuntette, es meg igy is csuggtek a potrohoson, ott megis mit tehetne az Unio? Mas lett volna talan a felallas, hogy amikor valami egbekialto gazsag tortent Magyarorszagon, akkor sem a civilszervezetek, sem az ellenzeki politikusok nem mentek Brusszelbe, Hagaba a fuggetlen birosagtol igazsagos elbiralast kerni.
karma1
@nyanya001: Bezzeg amikor orban ellenzekben volt, akkor Gyurcsany vagy Bajnai barmit tettek, o abban a pillanatban rohant az Unios Birosaghoz.
Akkor mar hamarabb kiderultek volna azok az anomaliak, amiknek a szazad resznyijebe egy atlagos orszagban mar az egesz kabinetnek be kellett volna adni ONKENT a lemondasat, nem megvarni, amig valaki birosagi itelettel kenyszeriti oket erre,.
De latod, orban mar annyira vitte a pavatancban, hogy hiaba volt az EPP es ugy altalaban az Unio kozbelepese a CEU es a civilszervezetek ugyeben, 1 honapos teljesitesi hataridot szabva, teljesseggel szarik orban mindenkinek a fejire.
De persze ez lesz a veszte.
Csak mig ez a kerdes meg fog oldodni, addig a nep is szep lassan kiverzik...
Nem akartalak ilyen szomoru dolgokkal untatni, de eleg sok riportot latok a nagy nemzetkozi TV-ken errefele, akik most elsosorban a Brexittel, Macronnal, es a vitorlashajuval vannak elfoglalva, es persze a nagy kerdessel: Mi lesz az Unioval a Brexit utan, es mit varhatnak a kevesbbe fejlett allamok ezutan.(Az angolok a legnagyobb indoknak a kotelezo befizetest es az ujraosztast kritizaltak, mert ugy ereztek, hogy az nem igazsagos rendszer. Csak a hulyek azt felejtettek el, hogy ok azert megis csak egy szigetorszag, akik nem tudnak teljesen onellatoak lenni, ezert mar megprobalnak minden modon kedvezo kereskedelmi statuszt kialakitani maguknak. Erre viszont Merkel es a franciak is szepen belengettek egy oriasit, hogy megis mit kepzelnek? Mert may azt mondta, hogy a migransokbol nem kernek, akit lehet hazakuldenek a sajat orszagaba, mert csak teher (???) a nyakukon. Tudod, senki sem vilagositotta fol a hulye banyat arrol, hogy magyar orvosok, mernokok tanarok nelkul cseszhetne a kiralysagat, amire annyira buszke. Na es persze az allando hianyszakmakban is tulnyomoreszt magyarok es lengyelek dolgoznak: apolonok, turizmus/vendeglatas, epitomunkasok, egyeb szakemberek, informatikusok. Hulye ven tyuk, junius 8-an szerintem szallni fog mint zaszlo).

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.