Halász Júlia a 444.hu tudósítója videóriportot akart készíteni a Fidesz konzultácós országjárásának budapesti állomásáról a XI. kerületi Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban.

A portál azt írja, az újságírót durván fenyegették, és fizikai erőszakot is alkalmaztak vele szemben. 

"Leültem az előadóteremben és vágóképeket készítettem, majd három fiatal férfi felszólított, hogy menjek el, mert regisztráció nélkül nem lehet forgatni. Kérésem ellenére nem mondták el, hogy kik ők, Ludányi Attila önkormányzati képviselő lépett oda, megígérte, hogy bemutatnak a szervezőnek Szabó Lászlónak (szerk.: az újbudai Fidesz tagja, az önkormányzat kabinetvezető-helyettese.)"

- írta le a helyzetet Júlia.

Szabó László azt mondta, meghallgathatja a fórumot, de nem forgathat. Mivel mások is fotóztak a telefonjukkal, a 444 munkatársa is készített pár képet.

Varga Mihály beszéde után, a hallgatói kérdések közben Júliát telefonon keresték, ezért kiment a folyosóra.

"A kameraállványomat viszont bent hagytam a teremben, mert később vissza akartam térni. Szabó László követett a folyosóra, becsukta a terem ajtaját és fenyegetően megállt mögöttem. Mikor befejeztem a hívást, közölte, hogy nem mehetek vissza a fórumra. Elmondtam neki, hogy bent van az egyik eszközöm, de ekkor rámtámadt, kicsavarta a telefont a kezemből és agresszívan felszólított, hogy hagyjam el az épületet. Azzal gyanusított, hogy videofelvételeket készítettem a kamerámmal, ami nem volt igaz, ezért azonnal kértem, hogy rendőrség előtt tisztázzuk a helyzetet. Miután nem adta vissza a telefonomat és elkezdett lökdösni, hangosan segítségért kiáltottam"

- írja Júlia.

Szabó az épület előtt már több kollégájával folytatta a fenyegetőzést. Körbeállták őt, és azt mondták neki, csak akkor kapja vissza a telefonját, ha megmutatja nekik a kameráját.

A vita ott ért véget, mikor Júlia közölte Szabóval, úton van a rendőrség, aki erre kitörölte készülékéből a fotókat és visszament a rendezvényre.

A rendőrök kihallgatták az újságírót, és állításuk szerint a szervezőket is, de nem tudták azonosítani a támadót, és mivel Júliát nem látják szívesen, nem mentek vissza vele azonosítani az elkövetőt.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

elnyomott
Még mindig úgy gondoljátok, a békés tüntetés, a humor, a szó itt még jelent valamit?
A bűnöző kopaszokat is felmentették!
Ébresztő!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kemeati
@Eladott Ország: Fidesz nem állampárt hanem végét érző mocskos SS akit nagyon segít a rühes Pintér vezette rendőrség!Ha rendőr lennék kilépnék ennyi szégyen láttán
Eladott Ország
@kemeati: Az állampárt az államhatalmat birtokló s az államot a maga szervein keresztül közvetlenül irányító, az állampolgárok életmódját befolyásoló egyetlen párt. Ugyanis a KDNP- t senki nem választotta meg, egy nem létező lóf*sz párt.
Eladott Ország
@Tollascsőr: május 5., 20:37 Biztos azért nem látni, mert a cipősmacska a tollascsőrt eszi.
Lepényleső
Más sem a gázkamrákkal kezdte,csak megbélyegzéssel,lökdösődéssel indult,-mi lett belőle?
keresztapa
Miét kellet volna még megfogni, hogy menjen el onnan ahová nem hivatalos egy igaztalan állításokra kitanított újságírónak kitalált nő! Aki nő létére nem érti, hogy hazugságai miatt elhíresült ., nem kívánatos személy az igazmondók között. Ez egy szennylap által kinevezett hazugságterjesztő celebeskedő személy, semmi más!
Tollascsőr
@Eladott Ország: Hát egy darabot már bekapott belőle. De azt se eszi, csak nyammogja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.