Szerencsés nemzet vagyunk, mert bárhol élnek a magyarok, megvan köztük az összetartozás – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter szombaton Budapesten, a Magyarország Barátai Alapítvány konferenciáján. 

Varga Mihály előadásában úgy fogalmazott: magyarnak lenni manapság kihívás és bátorság egyszerre, mert – ahogy az elmúlt években gyakran – Magyarország most is viták kereszttüzében áll.

Varga: Valótlan és alaptalan dolgokkal vádolják a kormányt

Fotó: MTI/Soós Lajos

Kiemelte például, hogy Magyarországnak az Európai Unióval is "nagyon éles" vitája van a migráció kérdésében.

A miniszter kitért Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) első alelnökének nyilatkozatára is, amelyben "antiszemita beszédként" interpretálta Orbán Viktor kormányfő felszólalását. Varga Mihály döbbenetesnek nevezte, hogy azt a kormányt vádolják antiszemitizmussal, amely bevezette a holokauszt emléknapot, és Magyarországon és a határokon túl is kiemelten kezelte holokauszt ügyét. Példaként említette, hogy Szabadkán Magyarország támogatásával újítják fel a zsinagógát.

Egy olyan "vitakultúrával" kell felvenni a versenyt, amelyben folyton innovatív elemek jelennek meg, valótlan és alaptalan dolgokkal vádolják a kormányt – fejtette ki a miniszter, kiemelve: ezért "szükség van Magyarország barátaira".

A viták tartósak lesznek, de "az idő igazolhat minket" – fogalmazott a miniszter, aki felidézte azt is, hogy korábban bírálták a kormányt, amikor táblákon szerepelt, hogy a Magyarországra érkezőknek be kell tartaniuk a törvényeket.

Most két év elteltével a német kancellár választási kampányában hangoztatja, hogy aki Németországba érkezik, annak be kell tartania törvényeiket – jegyezte meg a miniszter.

A "Magyarnak lenni jó" című konferencián Varga Mihály felidézte: az elmúlt hét évben a magyar kormány a legtöbb kérdésben sikerrel járt a különböző nemzetközi intézményekkel folytatott vitákban.

Varga: Valótlan és alaptalan dolgokkal vádolják a kormányt

Fotó: MTI/Soós Lajos

Az idő – már több esetben – "minket igazolt" – mondta a miniszter. Példaként említette, hogy a munkanélküliség, amely 2010-ben még majdnem 12 százalék volt, mostanra 4,5 százalékra csökkent. Csökkentették a lakosság terheit, számos, a családpolitikát segítő adókedvezményt vezettek be. 2010-ben még a tíz legkockázatosabb ország között említették Magyarországot, ma már mindhárom nagy hitelminősítőnél befektetésre ajánlott kategóriába tartozik az ország. Kiemelt cél volt az államadósság csökkentése is – jegyezte meg a miniszter, akit megtapsolt a közönség, mikor bejelentette: 2018 végéig 69 százalékra csökkenhet az államadósság mértéke.

Az alapítvány küldetése, hogy Magyarország eseményeiről és a magyarok eredményeiről értékközpontú, de pártatlan tájékoztatást nyújtson. Tagjai a világban élő, sikeres és a magyar kultúrát szerető, külföldön élő magyarok és külföldiek.

Két dolog miatt indult el az alapítvány, hogy megértést és támogatást kérjenek a céljaikhoz – emelte ki Varga Mihály, aki köszönetét fejezte ki az alapítványnak, amelynek tagjai bebizonyították: "Magyarország való barátai".

A Magyarország Barátai Alapítvány péntektől vasárnapig tartja negyedik világtalálkozóját Budapesten. A Pesti Vigadóban tartott szombati rendezvényen átadták a "Magyarország Barátja Díj" nevet viselő elismeréseket is.

A díjat idén Lipták Béla, az amerikai magyar lobbi vezetője, az Amerikai Magyar Szövetség és Reinhard Olt német újságíró kapta.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Grafix69
Igaza van Vargának , Magyarnak lenni baromi nagy kihívás Magyarországon.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Micó dalolhatott volna a Karcag-környéki birtokairól is...
Grafix69
Igaza van Vargának , Magyarnak lenni baromi nagy kihívás Magyarországon.
Nessy
Az az érzésem, hogy egy időben, de más dimenzióban élek én, és másban Varga!
Azért a magyarok "összetartása" szépen hangzik, de már itthon is kimegy a divatból, Hárman legalább hat fele húznak és mindegyik a másik kettő főnöke akar lenni!
human
Varga arra a 2 millióra gondolt akik fidesz szavazók. De az összeterelést nem nevezném összetartásnak.
coni
'bárhol élnek a magyarok, megvan köztük az összetartozás"
Ennek egy kicsit utánajárhatna, mert ha egy sivatagban csak 2 magyar van és egy kulacsuk biztos, hogy egyik se fog inni belőle.
Hellcat
Ja olyan valótlan és alaptalan dolgokat mondanak rólatok, hogy loptok csaltok hazudtok.
vladimir putin
Igaza is van. Hulyeseg holokausztnak nevezni a magyarkausztot.
qxy
ez a Varga gyerek nem nóóóóórmális. Szerintem azt sem tudja mit beszél. ott a papír gyerek azt olvasni azé tucc ugye? akkó essé neki hülye gyerek basszanak le téged is hogy mennyi eszed van. Ezé kapod a pézt te .figyejjémá oda miket óvasó.
Fradigege
Ha strómant csinálsz belőlem, akkor nem vádolom a kormányocskádat, Teeeeee! Húzz innen! Krv ideges lettem!!! TAKAROOOOODJ! FOGJATOK LE!
justhpeter
Vargának már kell lenni elég vagyonnak, hogy könnyebb megfelelési kényszerrel is beérje.
Fradigege
@justhpeter: Ez így van. Helyette itt bohóckodik.
Lepényleső
-Összetartozás? Kivétel az anyaország,mert van az orr bánság,és a semmibe vett társaság?
-Vita ha van valakivel,akkor nem megállítani szokták,hanem vele megbeszélni? Mi lesz
akkor,ha ezen felbuzdulva a pór nép is ezt teszi azzal,aki őt kisemmizi?
-Itt az idő,ami igazolta volna a magántulajdon államosítását,aztán magánkézbe juttatását?
Béla333
Miféle összetartásról beszél ez a tökfej?
A hazaáruló kleptokrata maffia kormányunk miatt csak szégyelhetjük magunkat ha valaki rájön külföldön, hogy magyarok vagyunk?
Megkérdik, hogy hogyan tűrhetjük azt el, ami az országban zajlik?
Én nem akarok semmiféle közösséget vállalni egy hazaáruló Fideszessel!
Mocsok szemét banda!
quadrocopter
A rezsim nem zsidózik, csak háttérhatalmazik!
kakaósbögre
csak gondoltam szólok hogy én ezekkel nem tartozom össze.
Borsodi
Magyarnak lenni kihívás és büntetés lenni.Aki csak teheti nem is ebben az országban szüli a gyerekét,Itt a pusztítás,és a nyomor ami mindennapossá válik.Ennyi meg gyötört kilátástalan helyzetben lévő emberi arc mint ami ezen a részen van az hihetetlen,itt a mosoly eltünt; a gyötrelem szenvedés és a gyűlölet van az arcokon.Mért nem látják a politikusaink,hogy az ország szét esett,Ez Borsod a nyomor a közmunkások paradicsoma.
Desischado
Mit szed ez a patkány, hogy ennyit hazudik?! Segítettetek mindenkin? Hát persze, belelöktétek az árokba, de úgy, hogy ki se tudjon mászni! Tartozzon veletek össze a hóhér, aki felmagasztal!
evacica
Ezt a kormányt és nem az országot semmilyen alaptalan vád nem érheti, mert amit csinál az maga a haza és a nép elárulása!
bakegya
NEM TARTOZOM SENKINEK-de ez a szemét fideSS -ÉS SOSE VOPLTAK KERESZTÉNY BANDA NEKEM IGEN IS TARTOZIK-ELŐ A LOPOTT HOLMIVAL -AZTÁN MENJETEK A FRANCBA-MINDEN TOLVAJT LAKAT ALÁ.ORSOS ORBÁN -MÉSZÁROS PEREPUTTY LEGELÖL,EZ A VARGA SE KIVÉTEL.
Írjunk ki új választásokat mielőtt kirúgnak minket AZ EURÓPAI UNIÓBÓL.
CsipkeRózsa
@Qqberci: Azt hittem, neki semmije sincs.
CsipkeRózsa
A Magyarország Barátai Alapítvány vezetői, tagjai valóban összetartoznak, hiszen ők ebből élnek jól.
Eladott Ország
kolozsvaros.com/2017/05/07/draga-felebaratom-misi/
znak.
Misi kolléga, te szebb időket megélt gazdasági csoda! Neked is mondom, mint az összes többi idiótának: magyarnak lenni nem kiváltság, nem dicsőség, nem érdem, egyszerűen egy
állapot. Ha ebben az országban még lesz valaha élet a NER-­en kívül, ahol nem a kritikátlan
strómanokkal és seggnyalókkal való összetartozás és együttharácsolás fogja jelenteni a nemzeti egységet, ahol a magyarok egy részének üldözését a magyarok másik fele nem tűri szó nélkül, akkor majd elmondhatjuk, hogy szerencsések vagyunk. Esetleg. Addig bátorság csak és kizárólag ahhoz kell, hogy a következetlen hazudozásaitokat és népnyúzó
szabadrablásotokat túléljük, és szembeszálljunk vele minden eszközzel, amit még nem
csavartatok ki a kezünkből. Addig is leszarom, hogy mi soha nem leszünk barátok.
Béla333
"...a munkanélküliség, amely 2010-ben még majdnem 12 százalék volt, mostanra 4,5 százalékra csökkent."

Ez se képes még véletlenül sem igazat mondani!
A munkanélküliség százaléka azért ennyi, mert külföldre menekülnek a magyarok munkát vállalni és azt is úgy számolják, mintha hazai munkavállalók lennének.
A közmunkások is munkavállalóként vannak nyilvántartva, illetve a munkanélküli 3 hónap után aki semmit sem kap már, azt már nem is számolják!
És van pofája azt mondani, hogy csökkent a munkanélküliség!!!
Qqberci
@CsipkeRózsa: Alig valami, wellness-központ, szálloda Karcagon, meg pár apróság a Tisza-tó környékén...
Eladott Ország
@Béla333: tegnap 15:47 Szlovákiában a nyolcórás közfoglalkoztatott havi 350 eurót kap kézhez és emellé még étkezési utalványok is járnak – összességében közel 400 eurót tehet így zsebre (ez nagyjából 120 ezer forintot jelent). Nem számolják bele a foglakoztatásba a közmunkát és a külföldön dolgozókat sem. Összehasonlításképpen: a munkanélküliség, Szlovákiában 8,8%.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.