Vagy Brüsszel állt meg, vagy a kormány.

Idő előtt elkezdték leszedni az "Állítsuk meg Brüsszelt!" plakátokat több helyen is – írja az Index.

A lap szerint a kormányzati "kommunikációs" plakátok ritkulása azután kezdődött meg, hogy Orbán Viktort és politikáját pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP) vezetői elég kemény hangon bírálták Brüsszelben május elején. 

Manfred Weber, a pártcsalád vezetője akkor azt mondta, nem lehet Európával riogatni az embereket, pár nappal később pedig Rogán Antal azt nyilatkozta, hogy a Fidesz helye az EPP-ben van.

A brüsszeli Canossa-járást követően kezdtek ritkulni a kormányplakátok, több helyen kereskedelmi hirdetések kerültek a helyükre. 

Az Index által megkérdezett hirdetési piaci szakértők szerint a bevett gyakorlat az, hogy elsején és 13-án váltják a plakátokat, minden más esetben a cégek alaposan megkérik az árát a plakátcseréknek. 

A kiragasztás költsége 3-8 ezer forint közt mozog, és a váratlan átragasztás költsége is ugyanennyi. 

Az Index megkereste a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodát és a BKV-t is, hogy miért a hirtelen plakátváltás, de egyelőre nem válaszoltak a kérdéseikre semelyik helyről sem. 

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
nepszava.us/be-lehet-szedni-a-plakatokat-orbant-allitjak-meg-nem-brusszelt/
Orbán üzenete azt sugallja, mintha a francia köztársasági elnökkel egy szinten álló európai vezetők párbeszédéről lehetne szó, ahol a NER szarosgatyás disznópásztora alternatívát jelent Európának. A franciák, előtte a hollandok és az osztrákok, s remélhetőleg hamarosan a németek is, erre a kétféle koncepcióra szavaztak. Orbán “Európa jövőjével kapcsolatos elképzelései” ellen szavaztak, hallani sem akarnak róla. Orbán Európa jövőjével kapcsolatos úgynevezett “elképzeléseire” senki nem kíváncsi, azt mindenki látja, és undorodik tőle. Orbánnak Magyarország jövőjével kapcsolatban kell az elképzeléseit tisztáznia, hogy az Európai Unióval összeegyeztethetetlen, azzal harcban álló fasiszta rendszerével milyen elképzelései vannak: kilép az Európai Unióból, hozzáigazítja az Európai Unió követelményeihez a fasiszta rendszerét vagy szembenéz a szankciókkal.Neki ennyi dolga van “Európa jövőjével” kapcsolatban. Ő nem irányítója, nem is hangadója, nem is valódi alternatívát kínáló teoretikusa Európának, hanem egy köztörvényes bűnözője, aki felszámolta a jogállamot, nem tartja tiszteletben az Unió alapszerződését, és az európai értékeket. Ő nem alternatívát kínál, hanem törvényt sért. Egy bankrabló nem alternatívája a pénzügyi szektornak, hanem ítéletre és börtönre váró bűnözője.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kukac50
Brüsszel eddig is ált! Orbán Viktor tart a Putyini nézet felé,ez a baj.
colibri
Orbán pávatánca az is, hogy miközben lebontják a látványos, Brüsszelt megállító plakátokat, addig a rádiói, televíziójai teli torokból ordítják még bővebben, még ocsmányabban ugyanazt a Brüsszelt ócsároló fidesses mantrát, arra gondolva, hogy ezek nem hallatszanak el Brüsszelig.
Pedig ott nyugaton jobban kiismerték már orbánt, mint itthoni elvakult birka hívei.
herczeg0210
Lehet, hogy megállította a mini Szterelnök Brüsszelt és Brüsszel megállította a mini Szterelnököt!
Sámannus
@herczeg0210: Akkor meg Brüsszel is bábozik, meg Putyin, Soros, Simicska.
Ezt nevezem bábszínháznak, még jegyet sem kell rá váltani, még is sokba fáj nekünk!
CsipkeRózsa
Olcsóbban megúsztuk volna, ha el sem készítik és ki sem rakják a plakátokat. Hány százmilliót szórnak el az értelmetlen plakátokra?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.