Hétfőn Süli János arról beszélt, jobb hitelt keresnek az oroszok által kínáltnál, kedden Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter cáfolta.

Hétfőn tartott először sajtótájékoztatót Süli János, akit nemrég neveztek ki a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszternek. 

Süli a sajtótájékoztatón azt mondta, a bővítésre szolgáló orosz hitel helyett másik hitelkonstrukciót vizsgál a kormány. (Az oroszok ugyanis a két új blokk építésére szánt 12 milliárd euró 80 százaléka adtak kölcsönt Magyarországnak, erről Orbán és Putyin 2014-ben állapodott meg.)

Aszódi Attila kormánybiztos pedig arról beszélt, hogy az oroszokkal kötött hitelszerződés megengedi az előtörlesztést, névértéken, magát a hitelt pedig 2026-tól kellene a magyaroknak törlesztenie – olvasható a 444 cikkében.

Varga Mihály nemzetgazdaságért felelős miniszter azonban kedden a Hír TV-nek azt nyilatkozta, nem lesz újabb hitel. Szerinte ugyanis ilyen hosszú időre, 20 évre nincs jelenleg az oroszok által kínált hitelnél jobb konstrukció. 

Azt még hozzátette, hogy reményei szerint minél kevesebbet fog az ország felhasználni az orosz hitelből, és a beruházást a tervek szerint 40 százalékban hazai erőforrásokkal kell megvalósítani.

(Címlapi kép: wikipedia.hu GFDL/Barna Rovács)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Elhatárolódtak saját maguktól. A tudathasadás alap a fidesznél.
papa.49
A pacák a végén még lapátra kerül, így mindjárt az elején!!!
human
@papa.49: Csak rosszul fogta fel a szerepét. Szerintem gyökeres változás lesz a jövőben a nyilatkozatait tekintve. Majd kap egy szóvivőt vagy helyettes államtitkárt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.