A megyei jogú városok után a kormány minden településtípus számára felkínálja a fejlesztés lehetőséget – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Földeákon.

Lázár János a Csongrád megyei község művelődési házában rendezett lakossági fórumon elmondta, a kormány 2018-ban a kisebb városok, községek számára is ajánlatot tesz, annak érdekében, hogy az ott élők helyben boldogulni tudjanak.

A Makó és Hódmezővásárhely térségének országgyűlési képviselői posztját is beöltő politikus kifejtette, 2010-ben a választókörzetben 13-14 százalékos volt a munkanélküliség. Jelenleg 5 százalék alatti szinte minden településen, és akad olyan község, ahol 2 százalék körül alakul az álláskeresők aránya. Az elmúlt években több ezer munkahely jött létre a térségben, részben a kormányzati és uniós támogatásoknak köszönhetően.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Ami egyben a település számára nélkülözhetelen is. Lásd a nagygéci beruházást.
human
És minden gázszerelő előtt ott áll a hihetetlen meggazdagodás lehetősége. Tessék, csak tessék!
egyvandor
Az "ellenzéki" típusúakat is ide kell érteni?
bakegya
A NÉPHÜLYÍTÉS UTÁN JÖN A NÉPBUTÍTÁS!-félnek a lelepleződéstől.
human
Veszprém uszodaépítése hogy halad? Mikor a 2/3-ért kampányolt, Orbán ígért nekik egy uszodát. De mégis elvesztette a 2/3-ot. Ha mégsem épült meg az uszoda még arra gondolhat az ember, hogy csak meg akarta venni a veszprémieket kilóra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.