Ő jelentett a 80-as években a Beatricétől elkezdve a VHK-ig a magyar undergroundról.

Olaszországban él a 80-as évekbeli magyar underground zenészeiről jelentő "Krisztina" fedőnevű ügynök, aki mindenkit puszil – olvasható a Blikk cikkében. 

Soós (Szónusz) Lajos, a VHK basszusgitárosa kérte ki az adatokat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától (ÁBTL), azokból derítette ki, hogy "Krisztina" valójában Pleva Eszter, aki akkoriban az A.E. Bizottság, majd később az ef Zámbó Happy Dead Band vokalistája volt. 

Jó pár ügynöki jelentést tett ki a Facebook-oldalára az ÁBTL a napokban "Krisztinától", ekkor indult be a találgatás, hogy ki is lehetett ő. Nagy Feró, a Beatrice énekese akkor viccesen annyit mondott, hogy lehet, még szex is volt közte és az ügynök közt

A Blikknek a valódi személyazonosság kiderülése után így nyilatkozott Feró:

Fogalmam sincs, ki lehet ez a nő, még a neve sem rémlik.

eF Zámbó István azonban jól emlékezett Eszterre:

Akkoriban az Art Decóban zenélő Sors György barátnője volt, egy-két évig énekelt nálunk is, de elküldték. Nem is olyan régen hallottam, hogy be volt építve, akkor nem hittem el, de így már kénytelen leszek.

Soós (Szónusz) Lajos a Facebookon beszélt is a nővel.

Az adatokat már egy évvel ezelőtt kikértem, nem gondoltam, hogy közérdeklődésre tart igényt, de olvastam a cikket, és felcsigázott. A nyolcvanas évek ma már történelem. Ebből kiindulva szerintem az a legjobb, ha mielőbb minden a felszínre kerül. Ismertük egymást, de jóban nem voltunk. Azt írta a Facebookon, örül, hogy ismerősök vagyunk. Küldött magáról egy képet, mondta, hogy van egy 18 éves lánya, és mindenkit puszil. Nem haragszom rá utólag, szerintem ebben kereste magának az izgalmat

- olvasható a Blikk cikkében.

(Címlapi kép: A híres-hírhedt Fekete Lyuk. Fortepan.hu, Urbán Tamás, 1988, fotó száma: 40690)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vladimir putin
"Akkoriban az Art Decóban zenélő SORS György barátnője volt"
Véletlen? Aligha. :)
RonaGyuri
Csak úgy szólok az Art Deco-ban Soós György zenélt! =))
Még jó hogy nem Sorost írtatok!
GeoCravker
Alkalmasint engem sem érdekel, hogy mondjuk az egyetemi évfolyamomból ki jelentett. 2-3 ról akkor is tudtam. Egyikük már nem is él. Kint lennék belőle az összes vízekből. De tényleg.
Az akkori jelentések valószínűleg nem csak nekem befolyásolták az életpálya-medellemet. Viszont az eltelt évtizedeket nem adnávissze az sem, ha megtudnék még három nevet.

Maximum a személyes bűnbaklistát bővíthetném, hogy miért nem lettem Nobel-díjas. Szerintem sokan pont az ilyen önfelmentések miatt akarják ismerni az ügynökaktákat. Meg pótcselekvésből.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.