Bár nemrég a Putyinnal is jó kapcsolatot ápoló motorosbanda tiltott önkényuralmi jelképeket lobogtatott a fővárosban, a rendőrség nem nyomoz.

Nemrég Budapesten járt az orosz Éjjeli Farkasok motorosbanda, hogy megemlékezzenek Budapest szovjet felszabadítóiról, a kegyeletüket pedig olyan zászlókkal rótták le, melyeken Magyarországon tiltott önkényuralmi jelképek (sarló és kalapács, vörös csillag) láthatóak. 

 

 A 168 óra videója a motorosokról

A motorosbanda vezetősége jóban van Vlagyimir Putyinnal,  egyik vonulásukon maga az államfő vezette fel őket motoron.

 Az önkényuralmi jelképek miatt feljelentés is érkezett a rendőrségre, ám a hatóság nem kezdett nyomozásba. 

Szél Bernadett, az LMP társelnöke az Indexnek elmondta, a legutóbbi nemzetbiztonsági bizottsági ülésen a rendőrség képviselője "iszonyú kínosan" arról magyarázkodott, hogy a Fiumei úti temető magánterület, másrészt "a körülményekre való tekintettel" nem voltak hajlandók végigvinni az ügyet.

Az ORFK csak egy közleményt adott ki, amely szerint érvényt szereznek a magyar törvényeknek.

Az Éjjeli farkasok nevű orosz motoros csoport tagjai 2017. május 4-én egy fővárosi sírkertben tisztelegtek a II. világháború áldozatainak emléke előtt, ahol a volt szovjet hadsereg jelképei is megjelentek. Egy magánszemély önkényuralmi jelkép használata miatt tett feljelentést, melyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűncselekmény megvalósulásának hiányában elutasított.

A rendőrség mindenkor a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően, az eset valamennyi körülményét figyelembe véve, politikai szándék nélkül jár el.

(Címlapi kép: részlet a 168 óra videójából)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
"Nem nyomoz a rendőrség az Éjjeli Farkasok után"
Mért nyomozna?
Te mint magyar ember vörös csillagot hordanál ,sarló és kalapácsos zászlót lengetnél.
minimum 2 évet kapnál az mellett,hogy haza áruló vagy.
magyarbakancs
"Nem nyomoz a rendőrség az Éjjeli Farkasok után"
Mért nyomozna?
Te mint magyar ember vörös csillagot hordanál ,sarló és kalapácsos zászlót lengetnél.
minimum 2 évet kapnál az mellett,hogy haza áruló vagy.
Aki Én
Ez is lehet egyfajta üzenet a 8 millió elégedetlennek.
quadrocopter
Pintérék nem akarták rontani az amúgy is eléggé színesített statisztikájukat még egy "ismeretlen tetteses" üggyel! No és a gáz is innét ment volna az oroszokhoz!
szép új világ
Hogy rohadj meg te vásárhelyi suttyó Lézer Jankó. Ez a vörös csillag nem baszta a szemedet, csak a Heinekenen lévő!
Béla333
Bezzeg a Heineken sörös dobozokon azóta is számolgatják, hogy hány vörös csillag van felrakva!
kukac50
Egyiknek lehet vörös csillagot sarlót kalapácsot ábrázoló zászlót jelképet használni a másiknak nem mert az bűncselekmény,hazaárulás. A rendőrség is hazaáruló!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.