Szövetkezetbe tömörített nyugdíjasokkal oldaná a munkaerőhiányt Kósa Lajos és Harrach Péter javaslata. Nagyon érdekes új ötlettel állt elő a Fidesz és a KDNP két prominense, Kósa Lajos és Harrach Péter, hogy enyhítsék a magyar gazdaságot gúzsba kötő munkaerőhiányt, ugyanis beadtak egy törvényjavaslatot, amely bevezetné a közérdekű nyugdíjas szövetkezet intézményét amin keresztül visszaterelné az erre nyitott nyugdíjasokat a munkaerőpiacra. Ahogy a parlament.hu-n elérhető dokumentumban olvasható, a közérdekű nyugdíjas szövetkezet értelemszerűen egy szövetkezet, amelynek a tagjainak legalább 90 százaléka nyugdíjas, és amelynek célja, hogy tagjai, illetve a még aktív időskorúak számára foglalkoztatást, munkaerőpiaci reaktivizálást biztosítson annak érdekében, hogy a következő generációk számára a náluk felhalmozódott tudás, szakmai- és élettapasztalat átadásra kerüljön, érvényre juttatva ezzel a közérdeket. A tagoknak vagyoni hozzájárulást kell vállalni a szövetkezetben,...

Forrás: index.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Na... Erre varrjatok gombot! Ezzel a hsz-el tökéletesen egyetértek! : "Most is valami ilyesmiben törik azt a (f)idióta fejüket:
csakhogy a lenyúlt nyugdíjvagyont már felélték, most jöjjön a szinte ingyenes munka! Azaz: saját befektetéssel önkizsákmányolás! ;)
Tehát "...annak érdekében, hogy a következő generációk számára a náluk felhalmozódott tudás, szakmai- és élettapasztalat átadásra kerüljön ... A tagoknak vagyoni hozzájárulást kell vállalni a szövetkezetben"...
"A szövetkezetnek a megkeresett pénzt pedig egy közösségi alapba kell tennie." :D
Vagyis a nyugdíjasok gründoljanak saját zsebből szövetkezeteket, ahol átadhatják sok éves tapasztalatukat, és ezekért a befektetésekért pusztán annyit kapnának, hogy nem unatkoznak, és nem szigetelődnek el a munkaerő piactól?! :o
Onnan, ahol a kormány eddigi politikája alapján már semmi keresni valójuk nem lenne! :)
Ezzrl aztán jó magas szintre emelnék a rabszolgaságot!!!
Már azt is velünk fizettetnék meg, hogy rabszolgák legyünk?...
(Állat)orvos látta már ezeket a cinikus barmokat?! "
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!

silber13
Ezt a két elmebeteget állatkertben kellene mutogtni Mindkettő gigantikus hülye!!!
advocat
Csak röviden. Anyádat! Lehetne ragozni, de minek?
quadrocopter
Gondolom, lehet válaszatni, vagy az ígért egészségügyi, szociális...stb. támogatás és a nyugdíj között!
A vén szaros, parazita Harrach meg kapja a képviselői Nagy Pénzt és egyéb járandóságokat és mellé a 220.000 HUF-os nyugdíját is!
Mert olyan nincs, hogy a nyugdíjas valahol, valamilen módon jól járjon!
KisGenyo2
Állami szintre emelik a csicskáztatást?
Amúgy meg próbáljon meg 50+ éves tapasztalt munkaerőként elhelyezkedni, na nem a saját cégénél, a két idióta... XD
Ismerek elektronikai műszerész közmunkást. 57 éves, Baján és környékén nem talál rendes munkát úgy 10 éve. Költözni nem akar, mert a 92 éves anyukáját már nem tenné ki ennek.
dr. prédikátor
harach és kósa ti két geci!!! a jó kurva anyátokat tereljétek a szövetkezetbe !! Mocskos szarházi ingyenélő tetvek vagytok!!!
papa.49
@Manhattan: Kezdődik, természetesen ,,HITHŰ(lye) fütyiszes vezetéssel!!!
Felkészülnek a kisvállalkozók, akiket szintén csoportokba tömörítenek, szintén fütyiszes vezetéssel, KI VAN EZ TALÁLVA!!!
Manhattan
Javaslom lágerek létrehozását, hogy a sok nyugdíjast megkíméljék az utazástól. Sok jó nyugdíjas kis helyen is elfér! És ez természetesen minden nyugdíjasra nézve kötelező legyen! Én a már nyugdíjas Harrach Péter mellé szeretnék ülni, hogy hallgathassam a történeteit a nagy és erős KDNP-ről.
papa.49
@Manhattan: A parlamentben az ilyen baromságokat kitalálók JÁRJANAK ÉLEN EBBEN!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.