A magyar társadalom nem támogatja a migránsok betelepítését és azt sem, hogy a kérdésről egy brüsszeli központban döntsenek – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója csütörtökön Tatabányán.

Bakondi György a nemzeti konzultációról tartott országjáró fórumsorozat keretében, kétszázötven ember előtt hangsúlyozta: a rászorulóknak védelmet kell adni, de nagy tömegek ellenőrizetlen beáramlása nem előnyös.

Nem szabad behozni Európába a válságövezetek problémáit, azokat humanitárius segítséggel ott kell megoldani, ahol keletkeztek – mondta. Ha egy uniós ország abban dönthet, hogy befogad migránsokat, akkor dönthessen abban, is ha nem kívánja ezt megtenni – tette hozzá.

"A jelenlegi helyzetben az ország belbiztonságával kapcsolatban azt az elvünket támadják, hogy nem lehet belbiztonságról beszélni, ha nem tudjuk kik és miért lépik át az államhatárt" – fogalmazott Bakondi György.

Szólt arról, hogy más országok tapasztalatait figyelembe véve látták, hogy a menekültek megállításában élőerős őrizet nem vezet eredményre, műszaki akadályrendszert kell építeni.

Bakondi György azt mondta, másfél millió migráns jutott be az Európai Unióba, közöttük képzett katonák, titkosszolgálatok tisztjei és a csalódott embereket befolyásoló hittérítők is. Az ellenőrizetlen beáramlás több olyan esemény bekövetkezésében játszott szerepet, melyeknél súlyosan sérült a közbiztonság – tette hozzá.

A tanácsadó szerint az Európai Uniónak nincsenek olyan döntései, amelyek a migráció megállítását szolgálják, ugyanakkor az Európai Bíróság hamarosan dönt 106 ezer migráns kötelező szétosztásáról, és ellenőrzött adatok szerint 3 és fél millió migráns várakozik Törökországban.

(MTI)

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coni
A magyarok mindentől félnek ami él és mozog. Legjobb példa erre a nemlétező "pirézek" esete. A magyarok többsége a közvélemény kutatások alapján nem szeretné ha egy piréz lenne a szomszédja, holott ez a veszély nem is áll fenn mivel nincs is ilyen nép. A többség még életében nem látott migránst és nem is fog mert ők sem itt akarnak élni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Szókrakész
"Nem szabad behozni Európába a válságövezetek problémáit, azokat humanitárius segítséggel ott kell megoldani, ahol keletkeztek "

És oldják meg azok akik okozták, akik hasznot húznak, remélnek belőle.
Most nem írom le, hogy USA, Franciaország, UK, Izrael, Németország, ...
coni
A magyarok mindentől félnek ami él és mozog. Legjobb példa erre a nemlétező "pirézek" esete. A magyarok többsége a közvélemény kutatások alapján nem szeretné ha egy piréz lenne a szomszédja, holott ez a veszély nem is áll fenn mivel nincs is ilyen nép. A többség még életében nem látott migránst és nem is fog mert ők sem itt akarnak élni.
quadrocopter
Oktondi!
A vonatkozó tárgyban 2016. okt. 2.-án buktatok, a 8.5 millió választóból kb. 3.2 millió nyalt a Geci alá, 5.3 millió nem!
Milyen magyarokról gagyogsz általában te nagyon hülye?
Amúgy is klszülnek a megérdemelt szopatások - nektek!
papa.49
@quadrocopter: Ki támogatja ezt a ,,bokacsattogtatósbukotthatárőrmajmot,, ÉN UGYAN NEM!!!
Sámannus
Ezek egyszer bekapták a mézesmadzagot, és azóta azt eszik amit kiszartak.
Nessy
Bakondi! Tapintatosan közlöm magával, hogy a letelepedési kötvény támogatásáról sem kérték ki a véleményünket, ettől függetlenül több mint tízezer "jó migráncs" szabadult az unióra a jóvoltunkból. És jól keresett rajta jó pár haver! Nem unják még ezt a farizeus dumát??
lusta
Akkó számolgyunk.
A zunió lakossága több, mint fél milliárd. Bejött vakondi szerint másfél millió, ˝közöttük képzett katonák, titkosszolgálatok tisztjei és a csalódott embereket befolyásoló hittérítők is.˝ Mennyi? Mondjuk ezer, kétezer? Ettől félmilliárd embernek össze kell sz@rnia magát? Hol él ez az embernek nevezett, látszó lény?
Nessy
Miután Bakondi nem elhárítja, hanem védi a katasztrófát,ergo állandóan keresi a védendő dolgokat. Aztán ha nem talál, kitalál!
kakaósbögre
azt majd én eldöntöm hogy mit akarok.egy fideszes senki az én nevemben ne nyilatkozzon.
a helység kalapácsa
bakondi mond dolgokat - teljesen feleslegesen.
Annyira közhelyes a csávó, hogy ha az elcsépelt közhelyről egyszer szobrot csinálnak, róla kéne megmintázni.
Szóra sem érdemes - a harag szintjén sem, de még a vicces fikázás szintjén sem - ez a megmondó gép.
bakondi a mechanikus narancs

Egyébként tök kába a csávó, és nem csinál semmit, csak nyilatkozatok előtt felhúzzák, ami után elketyegi a fideszes választóknak szóló mantrát.

www.youtube.com/watch?v=_RpFh3uosK4

www.youtube.com/watch?v=ER4eTmmhYuk

bakondi csak orbán árnyékában nagyot mondó élharcos, amúgy tisztán látszik, hogy csak egy gyáva kis féreg.
justhpeter
Bakondi ugyanolyan reménytelen, mint a Gazdaállata.
qwertt
@coni: Nincs jelentosege, annak, hogy mely etnikum letezik es mely nem. A lenyeg az illegalis bevandorlas vegleges megallitasa; annak nincs jelentosege, hogy az illeto pirez-e vagy sem.
Akinek nem tetszik az, ahogyan az illegalis bevandorlok helyzetet kezeli az orszag, nos a fenysebessge 150x-vel mehet kulfoldre keblere olelni ezeket. Nincs ezzel semmi baj, sot maximalisan toleralhato szerintem, csak ne ebben az orszagban jatszak Terez mamit.
eugen4402
Végtelenül sajnálom, de ez úgy hangzik, hogy a kormányfő nemzetbiztonsági főtanácsadója töredelmesen bevallja, hogy a hazai állambiztonsági szervek nem alkalmasak a tényleges menekültek, a gazdasági vándorok, és a megrögzött terroristák megkülönböztetésére...
karma1
A magyarok valoban nem, b+, csak a fonokod...
karma1
@qwertt: Tejoisten! Ezt mind egyedul le birtad irni??? Mindegy, hogy PIREZ-e vagy sem???
Mondd, te nem veletlenul a pataky UFO attila valtotarsa vagy valamelyik bolygorol?
Mondd, te frankon azt hiszed, hogy a pirezek leteznek???
Ugy kulonben meg tapsikolsz a letelepedesi kotvenyekesnek, ugye, akiket a kedvenc Gazdaallatod szabaditott nemcsak Magyarorszagra, hanem az egesz Nyugatra???

Nagyon gyorsan keresd fel az orvosodat vagy gyogyszereszedet, mert ennek sulyos szovodmenye szokott lenni...
coni
@qwertt:
"Akinek nem tetszik az, ahogyan az illegalis bevandorlok helyzetet kezeli az orszag, nos a fenysebessge 150x-vel mehet kulfoldre keblere olelni ezeket"
Én a külföldi hírekből tájékozódom és ott is állandó téma, hogy illegális bevándorlókat nem szabad befogadni. Csak menekülteket. Így fogalmam sincs miről beszélsz.
De látom Te a másképpen gondolkodó honfitársaidat is kiebrudalnád a saját országából. Pedig mennek ők maguktól is. A fiatalok, szorgalmasak, jól képzettek.
Kérdés, hogy mi lesz nélkülük az országgal (ha csak qwertt-ek maradnak)???
verőce21
Jól beszél Bakondi. "...a rászorulóknak védelmet kell adni, de nagy tömegek ellenőrizetlen beáramlása nem előnyös"
qwertt
@karma1: Igen, mindegy, hogy pirez-e vagy sem, de ez nem jelenti azt, hogy elhiszem a letezesuket. Nem errol van szo.
Nem, nem tapsikolok.
Nem, nem vagyok fideszes (sem).

Van meg kerdes?
qwertt
@coni: Sajnos keverik az illegalis bevandorlot a menekulttel. Ha nem ertesz, azon nem tudok segiteni, tovabb nem folytatom a mondatot, mert szemelyeskedes lenne.

Nem jol latod, nem szeretnem, ha a jol kepzett magyarok elmennenek, azonban abban igazad van, hogy sajnos mennek maguktol, aminek az orszag vezetese az oka.

''Kérdés, hogy mi lesz nélkülük az országgal (ha csak qwertt-ek maradnak)???''

A fenti mondataim fenyeben, en ezt nem ertem.
quadrocopter
@verőce21: Mert ki és hol szorgalmazza a "nagy tömegek ellenőriztelen beáramlását"? Csak a nagyon hülyéket lehet Brüsszelezni és átb***ni!
verőce21
@quadrocopter: (18:21) Ilyen hülye kérdést "ki és hol szorgalmazza a "nagy tömegek ellenőriztelen beáramlását"?" - csak egy elvakult bolond tehet fel.
Nézd meg mi van az olaszoknál, a Frontexnél, két éve még a németeknél. Elérkezett a Willkommenskultur csődje, stb.

megsütötte a fejedet a nap? pihenj le kicsit...
quadrocopter
@verőce21: Látod mekkora ökör vagy - ismét? Nem arról szól az Orbán-ige, hogy Brüsszel ránk akarja kényszeríteni azt a hatalmas, milliós 1294 fő, illegális határátlépőt?
Mikor és hol mondta Brüsszel, hogy illegálisokat kell befogadni? És hol "áramlanak be nagy tömegek" Magyarországra?

Több segítséget nem kapsz, mert értelmetlen az neked!
verőce21
@quadrocopter: Én csak azt látom, hogy te mekkora ökör vagy!
Másfél éve kerítés áll a déli határon, csak emiatt nem özönlenek ellenőrizetlenül az arabok.
Pálinkafőző Rézüst
"Bakondi: A magyarok nem támogatják migránsok betelepítését"
Akkor jogos a kérés: Orbán takarodj! Hazafelé!
quadrocopter
@verőce21: Mondtam, hogy ökör vagy - ugye? Mert a jenki-mexikói határon mennyit jelent a fal, kis butám?
Ahhoz képest - kis butám - hogy nem itt akartnak megállapodni! Ez nem jutott el a sötét fejedig, mi?
papa.49
belbiztonsági tanácsadó= seggnyaló))))))))
papa.49
Gondolom a gatyán belül ad tanácsokat))))))))))
karma1
@quadrocopter: Hagyd a francba az agyatlanokat, a budos eletbe nem fogjak elismerni, hogy orban szemet viselkedese miatt kellett 2015-ben Merkelnek megnyitnia Nemetorszag hatarait MINDENKI elott (valogatas nelkul kellett haborus menekultet, potencialis terroristat, bevandorolni akarot) , mert orban mestersegesen hergelte es akkumulalta oket a Keleti kornyeken.
Nagy fidesz-fannak kell lenni, hogy most mindent Merkelre kenjenek, de mondjuk Merkel pont szarik az ilyenekre (is)
verőce21
@quadrocopter: (21:35) Kár, hogy bezárták az opnit, neked ott lenne a helyed. Az a gyanúm, a bezárásakor onnan szabadultál.
Milyen átjárható "jenki-mexikói" határról beszélsz? amelyiknél halomra lövik a betolakodókat?
kakaósbögre
inkább 100 migráns mint 10 fideszes.ugyanis a 100 migránsból 1-2 a gazember,a fideszesekből pedig mind.
karma1
@quadrocopter: Azert eleg erdekes, hogy egyesek "halomra lovott" mexikoi hataratlepokrol beszelnek, mig errol egyaltalan sehol sem jelenik meg hiradas, pedig mekkorat durranna, ha kiderulne, hogy ugy trump, mint a megelozo kormanyok csak ugy lovoldoztek a tiltott hataratlepokre...:o))
Igaz, trumpnak is bele kell valamibe buknia, hat neki is erik a kirugas... (Csak abban kulonbozunk az amerikaiaktol, hogy ott meg is teszik, nem csak igergetik, mint Magyarorszagon a fidesznek...:o)))
qwertt
@karma1: A lelott illegalis hatarsertok tortenete vagy igaz vagy nem, nem tudom, en magam sem hallottam errol.
Szerinted egy orszagnak (mindegy melyikrol beszelunk) hogyan kell kezelni az illegalis bevandorlast, illetve a tiltott hataratlepest? (Valoszinu, hogy nem en vagyok az egyetlen, akit erdekel a valasz.)
karma1
@qwertt: Ahogy eddig is kezeltek az ilyet vilagszerte: (legkozelebb Magyarorszaghoz az olaszorszagi Latina tabor volt, ahova mindenfele menekultet befogadtak, es ahol kulturalt korulmenyek kozott megvalaszthattak azt az orszagot, ahova tavozni keszultek).
Termeszetesen nem tart karokkal kell oket fogadni, mert ezt egyetlen orszag sem teszi, DE: minden hatar kozeleben van egy olyan allomas, ahova - atmeneti jelleggel - az ilyen embereket iranyitjak, DE FOLEG REGISZTRALJAK, es ahol megcsinaljak a szukseges orvosi vizsgalatokat, es a szocialis felmerest is, egyenlore aszerint, hogy mit mond a refuge . Aztan a szocialis es egeszsegugyi ellatas utan szetosztjak oket az orszagban mas helyeken levo menekulttaborokba. Nem kapnak semmilyen letelepedeshez valo jogi statuszt, amig nem tisztazzak a statuszukat. Ez sokszor par honapot is igenybe vehet, mert a legtobben haborus kornyezetbol jonnek. A menekulttaborokat nalunk az allam erosen tamogatja, es persze egyutt dolgoznak a Maltai Szeretetszolgalattal , a Voroskereszttel es a Sakvation Army-val.
(Mondjuk pechedre pont engem kerdeztel, mert nalunk tavaly 86 000 menekultet fogadtak be. kerdezz mast, aki nem demokratikus orszagban el, az sokkal kozelebb all a hazai embertelen viszoonyokhoz).
Egy biztos: sehol a vilagon nem allnak ugy a menekultekhez, mint Magyarorszagon, es a mar regebben kiepult diktaturakban.(Torokorszag, Oroszorszag,...stb)
qwertt
@karma1: Nem tekintem pechnek, hogy teged kerdeztelek; erdekelt a velemenyed, ami szamomra erdeklodes, nem szerencsetlen veletlen.
Magam teljesen mas velemenyen vagyok, mivel alapjaiban kulonbozik a hozzaallasunk.
Nem kerdezem meg, hogy szerinted mi a kulonbseg a menekult es az illegalis bevandorlo kozott, mert nem lenne ertelme; szepen elbeszelnenk egymas mellett, ami nem szerencses.
solidedge
Úgy tudom kb. 1400 regisztrált bevándorlót kellene befogadnunk. Én megtenném, mivel a bevándorlóknak eszük ágában sincs nálunk letelepedni. Annyira azért ők sem hülyék. Vagy újra nyugatra mennének, vagy haza mert még a bombázott falujukban is jobb lenne mint itt.
karma1
@qwertt: Ok, kedves vagy, hogy megtisztelsz a kerdeseddel, tehat:
1/ gazdasagi bevandorlo : utlevellel is nehez, de lehetseges, az embert beken hagyjak, ha befizeti a megfelelo illetekeket a kotelezo papirok kiallitasara, amik nelkul nem dolgozhat legalisan az orszagban.
2/ gazdasagi menekult: aki nagyon csoro orszagbol, DE mindenfele papir nelkul erkezik az orszagba. Oket a hataron feltartoztatjak, es nem mehetnek be az orszag belsejebe ellenorizetlenul, hanem ideiglenesen taborokban helyezik el oket, amig le nem nyomozzak oket az ujjlenyomataik alapjan, es persze ilyenkor egybevetik a "sztorit", es az ujjlenyomatot, hogy nincs-e korozes alatt Interpol altal. Aztan ha tisztazodik a szemelyiseguk, akkor kapnak 2-3 lehetoseget, hogy a sajat etnikumukba kerulhessenek, ha kinai, akkor a kinaiak koze, ha muszlim, akkor oda. Ezek a kozossegek aztan gondoskodnak arrol, hogy szocialisan felkaroljak az illetot, es segitsek munkahoz, lakashoz jutni.
FONTOS: itteni regisztracio, es egy szigoru szabalyzat betartatasa az illetovel, amit a sajat nyelven leirva megkap. Ezutan donthet, hogyan akar tovabb lepni: vegleg vagy csak atmenetileg marad-e az orszagban. Ha barmilyen tipusu osszeutkozesbe kerul a torvennyel, rendorseggel, 48 oran belul kitoloncoljak az orszagbol az anyaorszagaba es ha ujra megprobal bejutni az orszagba, azonnali visszatoloncolassal, vagy bortonnel szamolhat.
3/ haborus menekult utlevellel, papirokkal: ugyanaz az eljaras, mint a fentieknel, csak ok kaphatnak gyorsitott elbiralast, es fokozott orvosi segitseget (sajat anyanyelvu pszichologusokat. Bar ha a torvennyel utkoznek, vagy kiderul roluk, hogy potencialis terroristak, akkor azonnali kitoloncolas jar nekik. Ha ez nem megoldhato azonnal, akkor borton addig, mig kitoloncolhatjak oket.
4/ haborus menekultek papirok nelkul: ugyanaz, mint 3/.
A lenyeg mind a 4 esetben: maximalis rakeszules a fogadasra, civilszervezetek, egyhazak es allami tamogatassal egyutt ertelmezve.
Orvosi, oktatasi es szocialis halo...
verőce21
Ausztráliában pedig kapnak a hajóra vizet, élelmet és mehetnek ahová akarnak!
@karma1:
verőce21
De mióta háborús menekült az, aki a kerítés átvágásával akar bejutni egy távoli országba?
picike1
majd a migránsok ha bejutnak elrendezik a sajátnak hitt egész vagyonukat !! lesz belőle termés is nulla
qwertt
@karma1: Sajnos igazam lett, elbeszelunk egymas mellett, ezert nem kerdeztem meg.
Macskaszem
A pénzes migráncsokat se kértük, mégis hoztatok belőlük tízszer annyit, mint amennyiért a köpcös Brüsszelben meg a plakátháborúban veri a nyálát. Pénzért anyátokat is eladnátok szarháziak.
Béla333
Megy terelgetés, a mellébeszélés, a hazudozás ezerrel!
Ugyanis most nem a migráncsok a legfontosabb kérdés, hanem hogy ezek a mocsok pávatáncosok miatt ki akarnak rakni mindannyiunkat az Unióból! Nem szeretni kell a migránsokat, de valamilyen szinten el kell viselnünk nekünk is őket.
Egyébként meg ha Bakondinak ez nem tetszik, akkor az elmúlt években miért nem találtak ki egy olyan megoldást a kérdésre, amit leegyeztettek volna a többi 27 tagállammal, a kompromisszumos megoldást beterjesztették volna az Unió megfelelő szervei elé és azt el is fogadták volna?!

Mert ez macerás, egyeztetni kell, kompromisszumot kötni meg ilyenek, amire a tuskó Fideszes képtelen. Magyarán végezni kellett volna a munkájukat, de ez büdös nekik!
Ők csak diktálni szoktak, de ebből a diktátumból nem kér senki!
picike1
@Béla333: csak legyen 2018 no akkor erre még visszatérünk
picike1
nem fél a magyar afarkastól az ördögtől visszont jobban fél @picike1:
namihami
Valamivel meg kell hálálni a saját és a fia jólfizető állását.
karma1
@qwertt: 10.11-re: Egyaltalan nem beszelunk el egymas mellett, te azt mondod el, amit te tudsz Magyarorszagrol, en meg azt, amit tudok arrol az orszagrol, ahol en elek. Innentol kezdve mindketto igaz, de nem feltetlenul ugyanaz.
Nincs ezzel semmi baj sem, csak en mukodo demokraciaban elek, ahogy elnezem, az otthon elok meg orban illiberalis allamaban.
qwertt
@karma1: Igaz, Magyarorszagon megszunt a demokracia.
karma1
@qwertt: Hidd el, nem orulok neki,...:o((
a helység kalapácsa
Bakondinak folyik ki a szar a száján.
Bakondinak igazából nincs egy önálló gondolata - ha megfigyelted.
Bakondi mond dolgokat - rosszul.

Van az az opció, amivel nem igazán számoltatok eddig, de mégis valós, hogy szét lesz verve az arcotok kalapáccsal, és meg lesztek lincselve - csúnyán.

Szerintem (is) kezdj el máshogy gondolkodni, te egy egész országot megszégyenítő, szétverő, büdös MAGYAR PARASZT, AKI CSAK AHHOZ ÉRT, HOGY EGY BÜDÖS MAGYAR PARASZT!!!
qwertt
@karma1: Vagyunk ezzel igy paran. De jo hir, hogy soha, semmi es senki nem tart orokke.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.