Riasztást adott ki a WannaCry zsarolóvírus miatt a Kormányzati Eseménykezelő Központ.

Mint írták, a zsarolóvírus terjedése kapcsán rövid időn belül, csaknem száz ország érintettségéről jelentek meg hírek, érintett Spanyolország, Nagy-Britannia, Ukrajna, Oroszország, India és Kína is.

Az elemzések szerint a WannaCry távoli kódfuttatást kezdeményez a Microsoft Windows rendszerekben önmaga terjesztéséhez. Mivel a vírus képes féregszerűen terjedni, ezért rendkívül gyorsan fertőz a belső hálózatokon is.

A Microsoft a márciusi javítócsomagjai kiadásakor az érintett sérülékenységeket már javította, frissült az XP-n, a 2003-on és a 2008-on kívül a 7-es, a 8-as és a 10-es szériájú Windows is, a javítás automatikus frissítésen keresztül elérhető.

A hvg.hu portál azt írta, Magyarországra is elért a vírus, a Telenor érintett az ügyben. A telekommunikációs cég a hírportálnak megerősítette az értesüléseket.

A péntek délután indult kibertámadás-sorozat világszerte okoz problémákat. A zsarolóvírus elérhetetlenné teszi a fertőzött számítógép egyes file-jait, ezzel megbénítva a gép működését. A zárolást a program akkor oldja fel, ha Bitcoinban fizet érte a gép felhasználója. Ennek összege híradások szerint 300, de akár 600 dollárnyi Bitcoin is lehet.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Remélem most azok adatait is ellopják, akik eddig adatokat loptak vele...Hogy jobban megértsük a TEK is ezt használta eddik(bírói engedély nélkül, mert a fidesz megszavazta ezt is magának)
nem tibi
Home Usereknek : időszakos mentéseket kell csinálni a fontos tartalmakról ,
aztán ha gond van akkor nem fizetni kell hanem
format c : \ s
reinstall windows ,
adat visszatöltés ,
Ennyi ! Csókolom !
Pálinkás Pál
@nem tibi: Hozzászólásod főleg azoknak hasznos akik épphogy be tudják kapcsolni a gépüket!!!
Mellesleg..egy home user igazán fontos dolgokat ne tartson olyan eszközön ,ami netre kapcsolódik,és akkor semmi probléma nem érheti!! Mondjuk ez így teljesen nem igaz,mert usb-vel is fertőzhet,de minden user errort nem lehet kivédeni!!!
nem tibi
@Pálinkás Pál: A következőket még senki nem merte kimondani ,én megteszem most !
A windows maga egy eléggé instabil valami . Minél több mindent pakolnak rá anmnál hamarabb összeomlik . A hárdverváltozásokat és driverek uninstallját sem tűri no meg a vírusok is rendesen be tudnak tenni neki . Az automata frissítések meg egy igen idegesítő opció .( a virusírtók is az ) Idegrohamot lehet kapni tőle . A vége csaknem mindig használhatatlanság ,vagy
kékhalál . Újra kell húzni az egészet tapasztalataim szerint 4-5 havonta . Az hogy miért van ez így ,szándékos vagy véletlen ? Azt csak a Bill Géc tudná megmondani ,vagy talán ő sem .
Pálinkás Pál
@nem tibi: Igazad van...csak ezt verd a fejébe a sok embernek aki winfoson nőtt fel...aki nem spec munkára ,játékra használja,csak fosbukozik,meg netet nézeget,annak tökéletesen megfelelne bármelyik linux...nekem mindkét rendszer van a gépemen,bevallom a win csak pár játék miatt,noha nem vagyok gamer...de jó flipperprogramok nincsenek linuxra!!!:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.