Gyanús körülmények közt veszett nyoma az egyik budapesti belvárosi iskola gyerekeit támogató alapítvány pénzének. A számlát kezelő tanár, aki a kerületi Fideszben aktív, gyorsan szabadságra ment,

Meglehetősen gyanús körülmények közepette kélt lába a budapesti V. kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium diákjait támogató alapítványnak a pénze, amit nagyrészt a szülők fizettek be – értesült a hvg.hu.

A lapnak egy forrás úgy nyilatkozott, hogy a milliós összeg eltűnéséhez egy, a helyi Fideszben aktív tanárnak van köze (a párt által delegált nem képviselői tag a jogi, ügyrendi és közbeszerzési bizottságban), aki a botrány kialakulása előtt gyorsan szabadságra ment, de még előtte a tanárokkal titoktartási nyilatkozatot írattak alá, hogy ne derüljön ki a szülők előtt az ügy.

Az érintett tanár még áprilisban tűnt el az intézményből, utána pedig értekezletet hívtak össze a pedagógusoknak, amin közölték, hogy nyoma veszett az alapítványi pénznek. Az érintett tanár napközit tart, róla csak annyit közöltek, hogy tanév végéig már nem lesz – azt pedig hamar összerakta mindenki, hogy valószínűleg a két esetnek köze lehet egymáshoz, mivel a tanárnál lehetett befizetni az alapítvány felé a pénzeket. A tanár, K. András státusza továbbra is fennáll, és fizetett szabadságon van, ez pedig sokakat felháborít a pedagógusok közül.

A hvg.hu úgy értesült, 2015-től kezdve lett K. Andrásnak egyre nagyobb befolyása az alapítvány fölött, ehhez hozzásegítette, hogy a kuratóriumi tagok gyorsan cserélődtek körülötte, eközben nemcsak a számlakivonatok, de az alapítvány számlájához tartozó bankkártya is hozzákerült. 

A BRFK nyomozást folytat az ügyben. 

Miután a hvg.hu hevesen érdeklődni kezdett, a tanár visszavitte a pénzt, erről az iskola igazgatója értesítette a lapot. Ez azonban csupán enyhítő körülmény lehet, attól a sikkasztás, vagy hűtlen kezelés tényállása még fennmarad – nyilatkozta a hvg.hu-nak egy ügyvéd.

(Címlapi kép: Google Street View)

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ezt is 7-8 évig tárgyalgatni fogják mint a sukorói esetet, mert itt meg is történt lopás???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@Eriksson: [JÓZSEF ATTILA] THOMAS MANN ÜDVÖZLÉSE
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
babp1982
Hja kerem ha fideszes kecskere kaposztat bizunk-:))))))
human
@Csizmás Kond: Nem. Azért hír, mert miután kiderült hogy lopott nem rúgták ki azonnal és azért hír, mert a fideszesek szerint mindig mások lopnak. Ehhez képest drogos, gyilkos, pedofil, sikkasztó, had ne soroljam tovább kik vannak a soraikban. Ja, a komcsikat azért még tegyük hozzá. Tehát itt az álszentséggel van a probléma.
evacica
Nem kell csodálkozni, csak azt csinálta amit a kormány! Tanulékony káder, ezeknek semmi sem szent, még a gyerekek pénze sem!Idáig süllyedt ez az ország, s még mindig nem ébrednek fel!
Eriksson
@evacica: B+ (by horizont) milyen ország süllyed? Milyen ország lopja a gyerekek pénzét?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.