Hétfőn délután háromkor két autó ütközött össze a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében, majd az egyik autó az ottani trolibuszmegállóba csapódott.

A Bors munkatársának sikerült egy szemtanúval beszélnie, aki szerint a fehér Mercedes áthajtott a piroson, már akkor majdnem elütött egy zebrán gyaloglót, utána ütközött össze a két jármű.

A szemtanú szerint a mercedeses a baleset után ki tudott magától szállni a kocsiból, majd a kocsijáról törölgette a vért, „nem érdekelte, hogy ott fekszenek a földön”.

A hírpress.hu-nak Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta, a baleset egyik érintettje, a megállóban várakozó 23 éves férfi az életét vesztette. Újabb hír szerint, pedig meghalt a baleset egy másik sérültje is, egy 37 éves férfi a kórházba szállítást követően vesztette életét.

Egy másik embert ballonnal lélegeztettek, rossz állapotban volt ő is – tette hozzá a szemtanú.

A 24.hu információja szerint a Mercedest vezető férfi a kecskeméti maffiaper egyik korábbi vádlottja volt, a lap értesülése szerint a balesetet szenvedett férfi a bűnbanda egyik oszlopos tagja volt, el is ítélték a perben.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
véralkohol, drogteszt? erről senki nem ír...ha volt mercire pénze, akkor nem a kártérítésen fog járni az esze, hanem egy igenjó ügyvéden..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@szaboria1: Semmi gond, tisztáztuk...
A Citrom vezetője esetleg hibás lehet abban, hogy neki mint balra kanyarodónak elsőbbséget kell adni az egyenesen tovább haladóknak,ez kétségtelen tény, a kérdés volt-e abban a helyzetben, hogy észlelje a BMV. mögül kivágódó azt előző Mercit...
Ez egy kabrió autó leeresztett kabinnal, ki se látszik a BMV. mögül...
Ahogy a Merci kinéz a baleset után azt kell mondjam legalább 120-130 repesztett a koma, és nézd meg a képeket hogy leamortizálódott az eleje, és ne feled pont a kabrió jellege miatt másként van építve mint egy hagyományos autó, sokkalta masszívabb az egész vázszerkezete, mert felülről nyitott a kaszni...
szaboria1
@papa.49: Nekem az tűnik már fel egy pár éve, hogy a luxus kocsik karosszériája sem a régi már nagyon tudnak törni épp a múltkor láttam egy Volvot össze törve aminek nagyon jó törés tesztje volt még a 80-as években.
papa.49
@szaboria1: Ez is igaz de nem a kabriók esetében, mert ott minden erőhatást az alvázkeretnek kell elviselnie, ezért sokkalta erősebbre építik mint egy kasznis kocsit...
A másik telepakolják műanyagokkal, meg pl. az Audinál aluöntvényekkel, de azok nem olyanok mint a hagyományos kaszni...
Tudod én mikor csodálkoztam el ezen a dolgon úgy 1998 körül történt hogy az esztergomi Suzuki gyárba kellett mennem targit javítani, és útba voltak a raklapokon tárolt karosszéria elemek, mondom a targoncásnak tedd már arrébb a géppel, azt mondta szó szerint, fogd meg a raklapot, és kézzel arrébb tesszük, tudod mi volt rajta a régi Suzuki Swiff homlok lemeze vagy 100 db. és volt vagy 50 kiló...
simmering73
A tévében egy szemtanú azt mondta, a merdzsó piroson ment át.
quadrocopter
@papa.49: Szemtanú szerint már piroson hajtott át a tetovált pénzbehajtós kócsag, vélhetően ezért nyomta neki!
pungapeter
Az elkövető nem piros Zsugilis roma és nem is régi Suzukis panelproli ezért nem szabad keménykedni vele. Két ember meghalt és a trágyaszóró szabadlábon van. A Lajcsi bácsi ánuszában lakó, melegklubbos jóbikusok ilyenkor nem "meddigtűrjükmég"-eznek. Érdekes nem?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.