Budapesten és Pest megyében összesen 24 helyen indulhatnak kórházfejlesztések az elkövetkező években. A beruházások a tervek szerint 600 milliárdba kerülhetnek.

Összesen 24 helyen  indulhat a kórházak fejlesztése a közép-magyarországi régióban (ez Pest megyét és Budapestet jelenti) az elkövetkező években, egy áprilisban elfogadott kormányrendelet  szerint – olvasható az Index cikkében.

A rendelet kiemelt beruházásokká nyilvánítja  kórházfejlesztéseket, emiatt a hatósági ügyintézés meggyorsul, az építkezésekkel kapcsolatban pedig településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, településképi bejelentési eljárásnak pedig nincs helye. 

Az Index szerint három új szuperkórház jönne létre a fővárosban:

- Dél-Budán az M1-M7-es autópálya közös szakasza mellett fekvő, Dobogó nevű területen "új komplex, szuperkórházat" építenek.

- Dél-Pesten az Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESZSZK) és a közelében lévő Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet alakul centrummá. Itt teljesen új kórházi tömböt építenek, később pedig más osztályok mellett a Fiumei úti Baleseti Központ is  ide költözik.

- Észak Pesten tovább bővítik a Honvédkórházat, valamint  új épületszárnnyal bővítik, ahová a Podmaniczky úti volt MÁV-kórház osztályai költöznek. A centrumba helikopterleszállót és parkolóházat is építenek.

Ezekben az intézményekben az év 365 napján 0-24 órában lesz sürgősségi ellátás, egyéb feladatokat a hozzájuk társult kórházak látnak el, amik egyben a tehermentesítést is végzik a nagy szuperkórházaknál. A csatlakozó kórházaknál informatikai, orvostechnikai fejlesztések és energetikai felújítások várhatóak.

A lap szerint helikopterleszállót építenek a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban is, amely szintén új tömbépületekkel bővül. Új épületet kap még a (Tétényi úti) Szent Imre-kórház, az Uzsoki utcai Kórház, a Péterfy-kórház, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet és az Amerikai úti Országos Klinikai Idegtudományi Intézet is.

"A koncepció az agglomeráció településeit is érinti: összesen több mint 4 millió ember ellátásáról van szó. A rendelet szerint új belgyógyászati szárnyat emelnek a ceglédi Toldy Ferenc Kórházban, új tömbbel bővül a kistarcsai Flór Ferenc Kórház, a váci Jávorszky Ödön Kórházban pedig új járóbeteg szakrendelő lesz."

A kormányrendelet a Szent János kórház leromlott épületeinek felújításával is számol, innen egyébként a koncepció szerint az orvosok és műszerek egy része az új dél-budai szuperkórházba kerül át, míg a többiek a Kútvölgyi Klinikai Tömbbe mennek. Itt épülne meg a XII. kerület új szakrendelője is. 

Az ORFI (Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet) műemléki épületét is felújítanák, valamint új tömböt is építenének ott, ami az egészségturizmusra szakosodna. 

A beruházás becsült költsége 600 milliárd forint, és ezt jórészt hazai forrásból kell állni, mivel az Európai Unió szerint a közép-magyarországi régió fejlettnek számít, így egészségügyi fejlesztésre alig kapott uniós pénzeket. 

A becsült 600 milliárdos összegben "az építkezések mellett benne vannak a Semmelweis Egyetem és klinikáinak fejlesztési költségei is, a szükséges közlekedési átalakításoké azonban nem. Az új kórházi struktúra teljesen 2025-ig épülne ki" – olvasható az Index cikkében.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
Amennyiben tényleg egy szuper kórházat építenének, és ezt komolyan gondolják a Szent János kórházat le kellene túrni és a helyére kellene építeni a szuper kórházat.
Jó a közlekedés a kórházhoz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.