A 13. havi nyugdíj visszaadását, az egészségügyi és a gyógyszerellátás rendszerének teljes újragondolását, a nyugdíjminimum emelését, biztonságot nyújtó rokkantnyugdíjat ígért az MSZP miniszterelnök-jelöltje az országos nyugdíjasparlament szerdai rendezvényén.

Botka László arról beszélt, hogy 2010 után a kormányon lévők

"nemhogy visszaadták a 13. havi nyugdíjat, hanem elvettek még egyet".

"Mi vissza fogjuk adni a 13. havi nyugdíjat" – fogalmazott, a svájci indexáláshoz visszatérést, az öregségi nyugdíjminimum megduplázását,

a 100 ezer forint alatti juttatások esetében "érdemi korrekciót",

valamint a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségének megteremtését ígérve.

A politikus szerint Magyarországon az elégedetlenség egyre nagyobb, az emberek mind kiszolgáltatottabbak a rendszernek. Sokan egyre kevésbé bíznak abban, hogy a mai politikusok megoldást adnak problémáikra, ám éppen az idősek azok, akik kisebb arányban mondanak le a változtatás igényéről – jegyezte meg.

Botka visszaadná a 13. havi nyugdíjat

Fotó: Kovács Attila/MTI

Az idősek megéltek már néhány változást, tudják, minden lehetséges, tudják, hogy az öröknek gondolt rezsimek is véget érnek egyszer – mondta a szocialista politikus az Országház felsőházi termében tartott, a Táncsics Alapítvány által szervezett rendezvényen. Megemlítette, hogy aki ehhez a korosztályhoz tartozik, az "látott már radikális fiatal politikust milliárdos oligarchává válni, látta már a szabadság legnagyobb hirdetőjét zsarnokká fejlődni".

Botka László hozzátette: az a céljuk, hogy minél több "tapasztalt polgár" álljon társadalmi igazságosságot hirdető pártprogramjuk mellé. Országjárásán azt tapasztalta, hogy egyre nagyobb a reménytelenség és a kiábrándultság, az emberek pedig félnek a holnaptól – mondta.

Milliók küzdenek mindennapi megélhetési problémákkal, százezer ember nyugdíja alig ötvenezer forint vagy ennél is kevesebb, az idősek felének juttatása pedig százezer forint alatt marad – sorolta, azt a következtetést vonva le, hogy Magyarországon ma egymilliónál több nyugdíjas szegénységben él.

Azt mondta, ez így nem mehet tovább. Elfogadhatatlan, hogy az állam nem nyújt segítséget azoknak, akik egy életen át kemény munkával keresték meg a kenyerüket – jelentette ki Botka László, elfogadhatatlannak nevezve, hogy a nyugdíjminimum kilenc éve 28 500 forint, miközben Szlovákiában harminc év munka után, átszámítva 80 ezer forint ez az összeg.

"Az a célunk, hogy felszámoljuk az igazságtalanságot, és végre a társadalom minden tagja megkapja az őt megillető elismerést"

- fogalmazott az MSZP miniszterelnök-jelöltje.

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
@jancsipapa: A 997170 havi p.mesteri HUF-ból nehogy már ne vehessen egy akár Rolexet is!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
@szaboria1: Nem gazdasági, hanem pénzügyi világválság volt, amit a vollsztríti bankár urak generáltak, s amiért jutalmul sokmillió dolláros jutalomban részesültek.
Eriksson
@hetöndöe: 16:20 Mélységesen egyetértek.
Sámannus
Ha orbán szavazóinak szól nagyon helyes! Bár kártékony minden demagógia most erre van szükség. Én is ezzel ütném ki orbánék süketelését.
Olyasmi ez, mint amikor ki ütjük egy ház egyik tartóoszlopát. Hagy szívjanak a demagógiájuk miatt. A rezsimantrával már elvesztik a vidéki szavazókat, mert ott nem a rezsivel vezették meg őket, hanem a kereszténységgel.
Sámannus
@szaboria1: Orbán egész idő alatt kibekkelte az emelést a viszonzás nagyon csattanó, hiszen a 13 havi éppen azt kompenzálja. Szerintem már csuklik is amikor emlegetik és röhögve mutogathatunk a manyup lenyúlása apropóján is.
1magyar
@verőce21: eu-konform vagy nem, én se megyek akkor szavazni. Nekem nem tetszik,hogy a kormányok mindig a gazdagokat helyezik előre a dolgozók meg a hullaházba menjenek a munkahelyükről.
verőce21
@1magyar: Ne menj szavazni! Egyetértek.
"...a kormányok mindig a gazdagokat helyezik előre"? - a gazdagok munkaadók és támogatják a foglalkoztatási politikát. A gazdagok akarva-akaratlanul, mindig az aktuális kormány támogatói, így kedvezményezettek is. Ez így alakult ki a történelem folyamán.
A szegények pedig elszenvedői a rendszereknek. Azoknak teljesen mindegy milyen a kormány, nekik mindig csak rossz lehet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.