Június közepén bezár a Planetárium, ugyanis az épületet fenntartó szervezetnek elfogyott a pénze.

Rendkívül leromlott állapotban van a Planetárium, a fenntartó Tudományos és Ismeretterjesztő Társulatnak viszont elfogyott a pénze, ezért június 18-án bezárják az intézményt. 

Lőrincz Henrik csillagász a PestBuda.hu-nak a következőképp fogalmazott a helyzetről:

Milliárdos beruházásra van szükség, a technikai fejlesztést is beleszámítva. De az igazán sürgető feladat az épület felújítása, a kupolán kívül gyakorlatilag mindenhol vissza kell bontani a tetőt és egy teljesen más konstrukcióval újjáépítenünk.

Az épület leromlása mellett a nagyobbik gond az a csillagász szerint, hogy technikailag is vagy 3-4 generációval le van maradva a Planetárium a hasonló intézményektől. 

Néhány hete volt már a minisztériumtól egy látogatásuk, hogy felmérjék az épület állagát, és már akkor mindenki egyetértett abban, hogy a Planetáriumot meg kell menteni. 

Viszont a támogatásról szóló parlamenti döntés várhatóan csak az őszi ülésszakban lesz meg, és az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy az épület az állam, a fővárosi és a X. kerületi önkormányzat osztatlan közös tulajdonában álló Népligetben áll. 

(PestBuda.hu, 444)

(Címlapi kép: wikipedia.hu CC BY-SA 3.0/Hunyadym)

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Miközben a hit hegyeket mozgat meg és ha a felcsúti Puskás Akadémiára gondolok Orbán Viktor elismerését szimbolizálandó – ezután 3 milliárdos kazánházzal fűtik az edzőpályákat, hogy véletlenül se fázzon meg aranylábú utánpótlásunk érzékeny talpacskája a magyar ugar szent gyepén. Nevezzük nyugodtan nemzeti padlófűtésnek ezután. A Planetárium felújítására meg nincs pénz , parlamenti döntés várhatóan csak az őszi ülésszakban lesz.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
Építsenek oda is egy stadiont! De nehogy beengedjenek ám oda más sportot űzőket, vagy atletizálókat, mert még baja esik a gyepnek, és a ropilábú focisták képtelenek lesznek futni rajta. A kulcsot minimum egy tízéves fideszes politikus gyerekének kell adni, majd az szelektál, ki mehet be, ahogy erre is van már példa.
herczeg0210
Kell ott egy stadiont építeni, arra lesz pénz és az eget onnan is lehet kémlelni!
quadrocopter
Mészáros mangalicánál van a lé, őrzi az Orbán-famíliának!
dr. prédikátor
Minek a planetárium amikor stadionokat kell építeni!!!Szemét geci fityfasz csürhe!!!
Borsodi
Planetáriumra nincs szükség se kórházakra,csak stadionokra van igény.Lerombolni és újra építtetni Mészarossal országunk megmentőjével.
wagabund
majdnem megkönnyeztem a hírt olvasván...nagyon szerettem ezt a népszerűen tudományos helyet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.