Az MSZP szerint a 2018-as költségvetésben is visszaköszön, hogy az oktatáson keresztül is a társadalmi különbségek tudatos növelése a Fidesz célja.

Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke csütörtökön Budapesten azt mondta, az MSZP "a mérhetetlen igazságtalanságok csökkentése érdekében" módosító csomagot nyújtott be az oktatási költségvetéshez. Ismertetése szerint további 50 milliárd forintot fordítanának oktatási normatív támogatásokra.

Kifejtette: jövőre az idei 160 ezer helyett 200 ezer forint lesz az egyházi iskolákba járó gyerekek után a támogatás, miközben az állami iskolákba járó gyerekek után járó csökkenni fog – idén 61 ezer forint volt, jövőre 58 ezer forint lesz.

Kunhalmi Ágnes közölte, ezt diszkriminációnak tartják és azt kezdeményezik, hogy mindkét iskolatípus esetén ugyanakkora legyen a támogatás.

Az ellenzéki képviselő elmondta, plusz 20 milliárd forintot fordítanának a pedagógusok esedékes béremelésére és az állami fenntartású iskolák biztos finanszírozására.

Kitért arra is, hogy egymilliárd forinttal emelnék az alapítványi és magániskolák támogatását.

Hozzátette: a fogyatékos emberek esélyegyenlőségét elősegítő programokra szánt 260 millió forintot 400 millió forintra emelnék és az autistaotthonok kialakítására fordítható 190 millió forintot 300 millió forintra növelnék.

Kunhalmi Ágnes kérdésre elmondta, hogy módosító indítványaik a "kormányzati luxuskiadásokból", például a Miniszterelnökség budai Várba költözéséből csoportosítanák át a szükséges forrásokat az oktatás területére.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Mohai Balázs)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zeta
A jelenlegi rezsimnek nincs szüksége csak szalagmunkásokra. Olyan emberekre , akiknek elég, ha a napi betevő meg van!
lampa laz
Hófehérke, ne a fidesznek mondjátok meg most már, h mit csináljanak, egybéként is ßarnak a fejetekre, hanem tegyétek be a saját programotokba és győzzétek meg az embereket.
Ne a 13. havi nyugdíjjal szédítsétek az öregeket, hanem a szegénységet számoljátok fel. Ne csak a nyugdíjasnak ígérjetek ingyen gyógyszert, utazást, ellátást, ott van a sok rokkant, beteg kisgyerek akiktől minden esélyt elvettek a narancsodok. Napestig lehetne sorolni.
Programot írjatok hihetőt, kábításnak elég lesz a hazug fidesz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.