A Vállalkozz itthon fiatal! programban tapasztalt anomáliák miatt indított vizsgálatot Varga Mihály miniszter.

Nem sikerült eddig a legjobban a külföldön dolgozó fiatalok hazacsábítása és vállalkozóvá válásának segítése a kormány részéről, mert a jelentkezőkkel több hónapon keresztül nem írták alá a támogatási szerződéseket, emiatt volt, aki eladósodott.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. közösen indította a programot tavaly) is a sajtóból értesült az ügyről, és vizsgálatot rendelt el.

A miniszter a TV2-n Azurák Csaba műsorában (I/I Azurák Csabával) mondta el, hogy 

8-9 hónapja érdemi bírálatok nem történtek annál a két intézménynél, akiknek az lett volna a dolguk, hogy a beérkezett pályázatokat elbírálják.

Ugyanakkor Varga szerint a botránynak legalább annyi haszna volt, hogy felgyorsult a pályázati elbírálások menete, most már vagy 60 pályázatot ítéltek támogatásra méltónak.

A miniszter arról is beszélt a műsorban, hogy az ügynek személyi felelősei is lesznek.

Nyilván meg kell várnom a belső vizsgálatnak az eredményét, de ezek után, én azt hiszem, hogy ennek talán személyi következményei is lesznek majd.

(Index)

(Címlapi kép: MTI/Szigetváry Zsolt)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
"... a jelentkezőkkel több hónapon keresztül nem írták alá a támogatási szerződéseket..." Erős kétségeim vannak, hogy ezt egy egyszerü "közszolga" -- de akár egy osztályvezető is -- meg merte volna tenni. Inkább "felső" utasitásra "parkoltatták" az ügyet!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Csak nem lemond ? Mert ez lenne az egyetlen korrekt megoldás.
eszegfu
"... a jelentkezőkkel több hónapon keresztül nem írták alá a támogatási szerződéseket..." Erős kétségeim vannak, hogy ezt egy egyszerü "közszolga" -- de akár egy osztályvezető is -- meg merte volna tenni. Inkább "felső" utasitásra "parkoltatták" az ügyet!
Nessy
@eszegfu: Minden bizonnyal, de arra vigyáztak, hogy írásos nyoma ne maradjon az utasításnak, és majd a legkisebb ügyintézőt kirúgják, szokás szerint!
Addig is náluk "pihent" a pénz.
kisrigó
Milyen világot "teremtettek" ezek az egész országban!? Hiába a sok átalakítás, átszervezés, biztosak lehetünk benne, hogy csak carabb lesz. Mellesleg, sunyin vagy nem is nagyon titkoltan valaki jól jár! Ebben az esetben is volt a nagy hírverés, aztán semmi. Elintézik egy kis ejnye-bejnyével, a pénz addig is jó helyen van! Gazemberek!
Fradigege
Fejétől bűzlik a hal, szép öcsém! Beindítottátok a programot, kivertétek egymásét, majd úgy hagytátok. Rá se néztél, hogy hogyan mennek a dolgok. Valójábban csak egy propaganda buli volt ez anno, hogy pózoljatok a sajtóban. Azt beleszrtatok úgy, ahogy van.
karma1
Huuuu, de nagyot mert gondolni az o sajat kutfejevel... "Majd ha a vizsgalat befejezodik , azt hiszem ennek lesznek szemelyi vonzatai is..." Szoval ha orban kegyesen lefele forditja a huvelykjet, akkor majd kirugjak a miniszteriumbol a takaritonenit, oszt jonapot...
orbanisztanban meg senki sem bukott bele abba, hogy hiven koveti a nagy Gazdaallat akaratat...
Most is csak egy al-vihar a biliben...:o(((
Eladott Ország
"Gyere haza fiatal és nem fiatal, mert egy fejlődő, szabad, demokratikus országban jó és érdemes élni. Ja! Túró Rudi is van, mondtam már? Az van, hogy embernek kellene nézni a munkavállalót akkor, amikor még van. Nem kihajtani belőlük a szuszt is semmi fizetésért és ha elégedetlen, akkor nagy pofával kijelenteni: lehet elmenni, itt veri az ajtót a következő. Mert egyszer csak elfogynak a következők és nem lesz, aki a nyári szezon alatt kidolgozza a belét azért, hogy a munkáltató és kedves családja egész évben jól éljen.Úgy van ezzel a kormány is, mint a Balaton partján simliskedő vállalkozók (igen, tudom, hogy vannak rendes, becsületes vállalkozók ott is és nem róluk beszélek), hogy a bőrt is gyorsan lenyúzni mindenkiről, akiről csak lehet és majd lesz valahogy. Szarni a külföldről hazaköltözőkre, vagy a később hazaköltözést tervezőkre, de párhuzamosan szarni azokra is, akik nem mentek sehová és itt akarnának boldogulni."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.