Székely László ombudsman szerint az intézmény túlzsúfoltsága és leromlott állapota miatt folyamatosan sérült az emberi méltósághoz való jog.

Székely László ombudsman szerint elodázhatatlan a gödi Topház Speciális Otthon kiváltása kisebb férőhelyű, fogyatékosoknak kialakított otthonokkal, mert túlzsúfoltsága, leromlott állapota, személyi és tárgyi feltételeinek hiánya folyamatosan sérti az ellátottak emberi méltósághoz való jogát. A biztos az emberi erőforrások miniszteréhez, az intézmény fenntartójához, valamint az otthon vezetőjéhez fordult – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala csütörtökön az MTI-vel.

A gödi Topház Speciális Otthon gondozóinak beadványai alapján az ombudsman munkatársai előre be nem jelentett helyszíni vizsgálatot tartottak az intézményben. A 220 fogyatékkal élőt ellátó otthonban 2015-ben hatósági, 2016-ban fenntartói ellenőrzések történtek.

Csak részben adottak a feltételek az ellátásra

Az ombudsmani vizsgálat megerősíti a korábbi fenntartói ellenőrzés megállapítását, amely szerint az intézményben csak részben adottak az ellátottak igényeit biztosító tárgyi és személyi feltételek. Az intézmény kifejezetten elhanyagolt, a fertőzésmentes és higiénikus környezet csak részben biztosított. Az alapjogi biztos szerint emiatt megengedhetetlen mértékben sérülnek az ellátotti jogok, a gondozás nem megfelelő.

A gondozók beadványaikban a személyi feltételek hiányát, a túlzsúfoltságot, a lakóépület leromlott állapotát panaszolták, de kifogásolták a 2016 végén történt intézményvezető-váltás miatt megváltozott körülményeket, amelyek álláspontjuk szerint az ellátottak lakó- és életkörülményeit is hátrányosan befolyásolják. Az ombudsmani vizsgálat szerint azonban a panaszolt körülmények – a korábbi ellenőrzések jegyzőkönyvei alapján – már korábban is fennálltak.

A vizsgálat feltárta, hogy az intézményvezető törekszik a feladatok pontos és egyértelmű kiadására, a következetes és rendszeres vezetői ellenőrzésre, az ellátottak érdekeit szem előtt tartó szemlélet átadására. A dolgozók és a vezetőség közötti együttműködés azonban nem zökkenőmentes, és ez hátrányosan befolyásolja a munkavégzést, és hatással van a lakók ellátására is – írták.

Komoly probléma az ápolók-gondozók alacsony száma

Az alapjogi biztos a helyszíni vizsgálat alapján megállapította: az intézményben rendkívül magas az ellátottak száma, hiányosak a tárgyi feltételek (ágyak, matracok, illetve fürdőszobák, illemhelyek). Komoly probléma, hogy a szükségesnél kevesebb az ápoló-gondozó személyzet, nem megoldott az akadálymentesség, az egyenlő esélyű hozzáférés. Mindezek pedig nem egyszerűen csak az ellátás szakmai színvonalának erőteljes visszaesését okozzák, hanem a személyzetnek olyan kényszermegoldásokat kell alkalmaznia, mint a csoportos fürdetés, a rácsos ágyak használata és ajtórácsok felszerelése.

Csorbult az emberi méltósághoz való jog

Az ombudsmani jelentés kiemeli: a speciális otthonban uralkodó körülmények miatt csorbul a minden embert egyenlő mértékben megillető emberi méltósághoz való jog, valamint az egyenlő bánásmód követelménye, a fogyatékossággal élők kiemelt állami védelmének kötelezettsége. Összességében és az egyes intézkedések önmagukban is felvetik a megalázó, embertelen bánásmód tilalmának sérelmét, nem teljesülnek a fogyatékossággal élők jogairól szóló ENSZ-egyezményben foglalt nemzetközi kötelezettségek sem – sorolták.

Az alapjogi biztos helyszíni vizsgálata arra az egyértelmű következtetésre jutott, hogy az intézményben elodázhatatlanul sürgető a férőhelyek kiváltása – közölték. A biztos álláspontja szerint a kialakult és tartóssá vált súlyosan konfliktusos, a személyi, tárgyi feltételek hiánya következtében "kiüresedett légkörben" évek óta halasztódik az intézményben élő fogyatékos emberek esélye a méltó emberi élethez.

Székely László ombudsman megállapításaival Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez, az intézmény fenntartójához, valamint az otthon vezetőjéhez fordult.

A kormány május 4-én közölte, hogy rendkívüli vizsgálatot indított a gödi Topház Speciális Otthonban, mert egy nemzetközi civil szervezet jelentése szerint a fogyatékossággal élőket ellátó intézményben rendkívül rossz körülmények uralkodnak.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr plágium
A Mental Disability Advocacy Centre a valóságot tárta fel. Akkor most mi van? Fog történni valami? Szerintem nem. Ha évtizedek alatt halmozódtak a problémák az akkori vezetést miért nem váltották le? Úgy általában kérdezem a felügyeleti szerv hogy a pi...ba ellenőrzött? Látniuk kellett volna a problémákat ha valóban ellenőriznek és nem csak az igazgatói irodáig mennek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.