A Dózsa György úti két halálos áldozatot követelő baleset egyik érintettje, a Mercedes kabrió sofőrje pénzt ajánlott az áldozatok családjának. 

Pénzt ajánlott fel az áldozatok családjának a hétfői Dózsa György úti halálos baleset egyik érintettje. M. Richárd a Mercedes kabriót vezette, ez a kocsi ütközött össze azzal a Citroënnel, amely letarolta a trolibuszmegállót.

Szörnyű ezt kimondani, de az élet megy tovább. (...) Természetesen soha nem lesz már ugyanolyan, de hiszem, hogy tenni kell az embernek a dolgát továbbra is. Igen, hiába vetnek meg sokan, de venni fogok egy autót, és amint az egészségem engedi, vezetni is fogok. Az biztos, hogy anyagilag segíteni szeretném az áldozatok családját, még akkor is, ha szerintem nem én okoztam a balesetet. Felkeresni nem fogom őket, mert azt nem tartanám ízlésesnek

- mondta el a Blikknek M. Richárd, akit egyelőre tanúként hallgatott ki a rendőrség a baleset miatt. M. maga is megsérült a balesetben, a bokáját műteni kell, emiatt egyelőre nehezen tud közlekedni. 

A balesetben egy 23 éves és egy 37 éves férfi halt meg, utóbbi a Citroën anyósülésében ült, míg a 23 éves fiatalt a kocsi gázolta el a megállóban. Mindketten a Fővárosi Vízművek alkalmazottjai voltak, sőt, a Blikk úgy értesült, hogy a Citroënt vezető sofőr is a cégnél dolgozik.

A Mercedes kabriót vezető M. Richárd a kecskeméti maffiaperben volt érintett tíz éve, szemtanúk szerint rendkívül gyorsan közelítette meg a kereszteződést, ahol a baleset történt. M. ezt elutasítja, és szerinte a Citroën fordult elé. Úgy tudni, mindkét félnek zöld volt a lámpa, ilyenkor azonban az egyenesen haladónak van elsőbbsége a kanyarodóval szemben. 

A vizsgálatban perdöntő lesz a közlekedési szakértő véleménye. 

(Címlapi kép: MTI/Mihádák Zoltán)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ksanyiii
Ez annyira szép, hogy mindjárt elsírom magam...
A Blikkben napok óta megy M. Richárd mosdatása, kedvező színben történő feltűntetése.
Vajon miért teszi ezt a Blikk??? Minden nap írnak valami pozitívat erről a "makulátlan" emberről. MIÉRT?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@terlasz: Igen neki is jár az elsőbbség, de ha kétszer olyan gyorsan megy mint szabadna, nem biztos hogy észre is veszik a ,,száguldó erődöt,, mert az a kabrió bizony az, és mivel rendesen leomlott az eleje, hát hogy nem 50. nel ment az is biztos...Valaki mondta a tv.ben hogy a bíróság csak akkor veszi súlyosbító körülményként a gyorshajtást figyelembe, ha legalább kétszer gyorsabb vagy mint az engedélyezett, már csak az a kérdés, hogy az úton ha lefényképeznek, MIÉRT IS BŰNTETT A RENDŐRSÉG, MÁR 67 Km felett???
human
@ksanyiii: Vannak dolgok amit nem kötnek az olvasó orrára. Például miért a BLIKK újságot tartja a kezében az az újságos fiút ábrázoló szobor, amit Rogán állíttatott? Na vajon miért? Hát, hogy jót írjanak róla.
kep.cdn.index.hu/1/0/338/3389/33898/3389800_67fc841b0508a0d68b5056bca6568391_x.jpg
terlasz
@papa.49: Igazad van, de számtalanszor tapasztalom, hogy úgy elém kanyarodnak a mellékutcából, mintha elsőbbségük lenne. Gyorshajtással valóban nehéz az ilyet kivédeni, de most mindenki csak a Mercedesest hibáztatja, pedig a kanyarodó autónak is van felelőssége. A hatóság majd megállapítja, hogy kinek mekkora.
papa.49
@terlasz: Ezt mi itt nem tudjuk, sőt nem is tisztünk eldönteni, bízzunk a bíróság pártatlan ítéletében, csak a kisördög súgja nekem közben, hogy lehet ebben még kanyar is...
terlasz
@papa.49: Teljesen egyetértek abban, hogy mi ezt nem tudjuk (ez lett volna a mondandóm lényege), de nagyon határozott véleményünk van. Sajnos ez a legtöbb esetben megismétlődik.
papa.49
@terlasz: Igen mert mindig vannak akik azt hiszik, hogy rájuk egy másik KRESZ vonatkozik!!!
A legegyszerűbb példa 2 X 2 sávos úton folyamatosan halad a belső sávban, lakott területen kívül is!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.