Az Origo feljelenti az irodájukba csütörtökön hívatlanul besétáló Fekete-Győr Andrást és stábját, nyilatkozta a Magyar Időknek Kovács András, az Origo munkatársa, aki aznap írást közölt a Momentum Mozgalomról, aminek a valóságtartalmát Fekete-Győr kifogásolta.

Hogy pontosan mi lesz a feljelentésben, arról nem ír a Magyar Idők. Csak azt említik írásukban, hogy Kovács nem járult hozzá, hogy kép- és hangfelvétel készüljön róla, a Momentum mégis nyilvánosságra hozta az irodában készült felvételeket.

Papp Gergő, a Momentum sajtósa, aki ott volt csütörtökön az Origo irodájában, a 444.hu érdeklődésére azt mondta, hogy egyszerűen besétáltak az épületbe, nem törtek be. "Ez nem olyan, mintha egy újsághoz mentünk volna be, hanem mintha Németh Szilárd irodájába nyitottunk volna be" – mondta, arra utalva, hogy a Momentum szerint az Origo extrém módon hazug és manipulált írásokat közölt mozgalmukról a kormány propagandájának szócsöveként.

A Társaság a Szabadságjogokért szerint viszont

„magánterületre engedély nélkül senki – még a hatóságok – sem léphetnek be. Az engedély hiányát pedig nem pótolja a közérdekre való hivatkozás. Politikai párt ne válaszoljon jogsértésre jogsértéssel, még akkor sem, ha erkölcsileg ezt igazolhatónak tartja.”

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Az Origó elkerülhetné ezeket az inzultusokat. Ehhez csak az igazságot kellene mindig leírni. De hazudni kell hogy azt a látszatot keltsék, hogy a kormány ura a helyzetnek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
dr. prédikátor
@szaboria1: olvasd el még egyszer hogy mit irtam!!!
Zeta
Ez így eddig, hogy magán területre belépni tilos , igaz.
Ugyanakkor , az Origo is betarthatná azt a szabályt, hogy valótlan dolgokat nem álít sem magánszemélyekről, sem pártokról.
Valamennyire megfogják büntetni a Momentumot, de ennek nagyobb volt az értéke a párt szempontjából.
Az Origó meg gondolkodhat, hogy legközelebb mi fog történni?
De ezt , egy hazugságáradat váltotta ki , ami mögött van néhány helyreigazítási ítélet is.
Pálinkás Pál
Ez a narancsos kovács az egyik legnagyobb seggnyaló a világon...nem kell velük foglalkozni..a szemét firkálmányaikat senki nem olvassa a hülye pártkatonákon kívűl!!!
Eladott Ország
"Igen, erkölcsileg, felelős állampolgárilag, jóérzésű emberként semmi mást nem gondolhatunk, mint hogy a sajtó és a fideszes propagandagépezet közé nem szabad, egyenesen bűn egyenlőségjelet tenni. Igen, az Origo része annak a penetránsan bűzlő, pártközpontból irányított, lejáratásra, manipulációra, hazugságra, csúsztatásra berendezkedett monstrumnak, amely a deontológiai, szakmai elvárások minimumát sem hozva mossa át büntetlenül az arra fogékony nyilvánosság agyát. Ebben nincs vitám sem a Momentummal, sem senkivel, aki minden idők gyalázataként reflektál arra, amivé a Habony­Rogán művek az egykori magyar média tekintélyes részét züllesztette."
JAJMÁR
Ez sajnos hiba volt a Momentum részéről. Így nem fogja bebizonyítani a rágalmakról, hogy rágalmak.
Pedig nincs idő hibákra.
Eladott Ország
kanadaihirlap.com/2017/05/19/momentumek-az-origonal/
Pachmann Péter arról elfelejtette megkérdezni vendégét, hogy mi volt az apropója a Momentum látogatásának, így az a néző, aki csak innen hall erről a történetről, nem tudta meg, hogy az Oriogo hazug és lejárató cikket írt a Momentumról. (Korábban és rendszeresen másokról is.) Miután Pachmann Péter és vendége mindezt nem közölték a nézőkkel, úgy tűnt, mintha csak arról lett volna szó, hogy a Momentumosok nem szeretik az Origót, és mivel épp nagyon unatkoztak, fogták magukat és „betörtek” a szerkesztőségbe. Csak a tény kedvéért jegyezzük meg, hogy senki nem tört be az Origóhoz. A Momentumosok egyszerűen bementek a tisztességesebb napokat látott szerkesztőségbe, senki nem állta az útjukat. Sőt, a hírek szerint a portás még el is igazította őket, hogy merre menjenek. Ha lett volna egy biztonsági őr, aki útjukat állja, vagy bárki, aki megtiltja nekik, hogy bemenjenek, bizonyára visszafordulnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.