Több városban is tüntetnek vasárnap a lex CEU és a civiltörvény ellen. A szervezők szeretnék elérni, hogy a kormány még a 7. cikkely alkalmazása előtt vonja vissza a „zsarnoki törvényeket”. Szombaton Felcsúton is demonstrálnak, itt lesz a korrupcióellenes népszavazás kampányának első állomása.

Gyöngyösön, Veszprémben, Békéscsabán, Debrecenben, Nagykátán, Kaposváron, Sopronban, Pécsen és Hódmezővásárhelyen is lesznek tüntetések a hétvégén.

A szervezők elmondása szerint ezekben a városokban jelezték, hogy csatlakoznak ahhoz a megmozduláshoz, amelyet a CEU melletti korábbi tüntetések szervezői jelentettek be vasárnapra.

A Nem adjuk a jövőnk, itt maradunk! nevű demonstrációsorozat budapesti rendezvénye a Műegyetem rakparton indul el, ahonnan a Kossuth térre vonulnak át a résztvevők. A Facebookon meghirdetett eseményéhez eddig körülbelül tizenkétezren csatlakoztak, a tüntetéssel a lex CEU, a civiltörvény, az EU-ellenes kampány, „a szabad média maradéka elleni háború” és a reklámadó ellen tiltakoznak.

A szervezők az Oktatási Szabadságot és a Nem Maradunk Csendben! csoport tagjai, áprilisban ők vettek részt több, főleg a CEU támogatására rendezett tüntetésen. A Hír TV-nek úgy nyilatkoztak: „A magyar kormány szabályos hadjáratot indított a szabadság még létező intézményei ellen, vagyis a jövőnk ellen, erre szeretnénk felhívni a figyelmet. Két válaszlehetőség van: vagy marad a passzivitás, a beletörődés, vagy pedig közös, aktív kiállás lesz Magyarország jövőjéért. Mi az utóbbit választottuk, és úgy látjuk, ameddig a kormány nem hátrál, addig mi sem ülhetünk ölbe tett kézzel.

Szombaton Felcsúton tüntet a Magyar Korrupcióellenes Szövetség Egyesület. Az esemény célja a Nemzeti Választási Iroda által nemrég átengedett korrupcióellenes népszavazási kezdeményezés bemutatása. A kezdeményezést Vágó Gábor volt LMP-s képviselő nyújtotta be, célja az, hogy kitolják a korrupciós bűncselekmények elévülési idejét. A javaslat támogatására Vágóék aláírásgyűjtést indítanak, és ha összegyűlik kétszázezer aláírás, országos népszavazást kell kiírni a kérdésről. – írja a hirtv.hu.

Címlapi kép: FERENC ISZA / AFP

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Helyes, emberek! Éjjel-nappal zaklatni a mocskos, harácsoló rezsimet!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Donáld Tramp
Lejárt. Ha itt walaki megmozdulna a propi is napok óta erről cikkezne :P
Hát még a Blikk.hu oda menjetek balosok, ők aztán nyomatták a felforgatást a tünticskék idején, a 444, Index, simám elbújhatott mögöttük.
Jó idő is lesz. Mielőtt egy kis eső visszatántorítana bárkit is. :D :P
quadrocopter
Helyes, emberek! Éjjel-nappal zaklatni a mocskos, harácsoló rezsimet!
Aki Én
Adolf Szocs!
Nem is csodálom, hogy ezzel a névvel ilyen frusztrált vagy. De ha már butaságokat írogatsz, nem lehetne kevesebb hibával? Talán még a Soros is jobban tud magyarul, mint te.
Yeromos
Vigyázat! Orbán volt Kínában tapasztalat cserén, hogy, hogyan kell leveri egy tüntetést, (Tienanmen tér 1989)
Rockxy
@Aki Én: Egy facebokos kommentre itt hiába reagálsz szerintem.
human
Éééééééés lesz majd felcsúton is egy kis demonstráció holnap 14:00-tól.
www.facebook.com/events/1801412216841727/
VESZ-ÉSZ
@Yeromos: 2006-ban is Orbán vót a rohadt agresszor.
elnyomott
Kezdek már émelyegni ezektől a hétvégi buliktól.
Zene, tánc, jókedély, némi skandálással fűszerezve. Hétvégi program, aztán szépen megy mindenki haza.
Csak megemlítem, hogy 1956 október 23.-a keddi nap volt, 1848 március 15 szerda.
Igy, bele a munkanapba, semmit hétvégi ráérősdi.
Vajon van ennek jelentősége? Szerintem hatalmas...
Csizmás Kond
" A Nem adjuk a jövőnk, itt maradunk!"
...akkor minek kell ámerikai diploma ?
elnyomott
@VESZ-ÉSZ: - nem, neki nincs annyi vér a micsodájában. A felbérelt focihuligánjai voltak az agresszorok, akik rengeteg rendőrt sebesítettek meg igen komolyan.
És milliós kártérítést kaptak érte!
elnyomott
@Csizmás Kond: - tényleg, miért? Elég csak gázszerelőnek lenni ebben az országban!
elnyomott
@Csizmás Kond: - há' de. Akinek nem kell a tudás, vagy hülye hozzá és van gusztusa segget nyalni, annak elég.
elnyomott
@Csizmás Kond: - gondolom, most magadra ismertél!
Csizmás Kond
@elnyomott: gondolod ?...amúgy én is szerelő vagyok igaz nem gáz és nem vagyonos de megélek a saját munkám után...és nem akarok migrálni és nem vagyok senkire irigy...
Amúgy minek kell az ámerikai diploma annak aki itthon szeretne maradni ?...erre válaszolj ha tudsz.
elnyomott
@Csizmás Kond: - ja, te is a saját lábadon állsz. :-D
A diploma nem csak "ámerikai", itthonit is ad. Viszont a színvonal akinek fontos, az tudja, miért kell. Te nem tudod, pontosabban nem akarod tudni, úgyhogy a válasz nem is neked szól.
Meg én nekem sincs gyomrom tovább hozzád. Utánad egy marék Dedalon kell egyébként.
Csizmás Kond
@elnyomott: ...én nem tudom, de látom a hepciáskodáson kívül te sem tudsz semmit...
...ha meg nincs gyomrod velem beszélni akkor miért szóltál hozzám gyomorzsák?
Zeta
Tüntetés, az ma már itt kevés!
Egy bulis tüntetés, mint utóbb volt, az kell egy majálisra, másra nem jó.
Itt most mindenkit meg kell szólítani. Nem csak azt aki egyetemre jár, aki a CEU ra akar járni , nem csak azt aki megérti a civil szervezetek elleni hajszát.
Azt is meg kell szólítani , aki közmunkás, aki azt hiszi a polgármester az Isten.
Meg kell szólítani a szalagon dolgozót is, a szakmunkást, hogy őt is ki kell jobban képezni, ne csak egy részét tanítsák meg a szakmájának. Az ápolót, az orvost.
A falun az embereket, nem csak igérni, de jövőképet mutatni nekik, nem populista ámításokkal teletömni a fejüket, hogy milyen jó ledz nekik, ha jó lesz Mészárosnak, Garancsinak, a sleppnek!
Ez, fog menni?
Kookas
@Yeromos: és ott koszorúzott a mi fürjünk!
Béla333
@Zeta: 18.59
Akinek ez menne, az simán nyerné a választásokat is a Fidesz ellenében.
Leírni sokkal könnyebb, mint megvalósítani!
Gyakran akár itt a Propin is csak abban értünk egyet sokan, hogy el kell zargatni a Fideszt, de a hogyanról százféle elképzelés forog!
Ami most a legfontosabb, a hasonlóan gondolkodókkal minél többen kimenni vasárnap a tüntetésekre, ott egymás között is meg lehet beszélni az elképzeléseket!
Szerintem!
Zeta
@Béla333: akár ott , akár máshol, de megkell , beszélni! És most először a célról, aztán visszabóntvá a kérdést meg kell állapodni. Most azon múlik minden, hogy mennyire akarják a váltást! Mennyire tudnak engedni, mennyire tudják tudomásul venni, hogy a cél mögöttnem egyéni ambícióknak kell állnia! Meg kell tanulni engedni, elfogadni, hogy nyerjünk!
Zeta
@Zeta: a cél mögött NEM egyéni. . .
A nem hiányzott, yzerintem.
verőce21
Aztán majd jól elmennek haza, és leszavaznak a fideszre, ha eljön az ideje. :)
verőce21
Mi meg a kislányokkal elmentünk cirkuszba a napokban. Voltak bohócok, erőművész, tűzevő... A kis cirkusz zoo-jában, vagy féltucat oroszlán hentergett a ketrecekben, volt medve, elefánt, lovak.
A szag olyan volt, mint egy felsőbb lányiskola tantermében, öt perccel a déli csengetés előtt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.